György (Georgius) a geos, azaz ‚föld’ és az orge, azaz ‚művelni’ szavakból származik, olyasvalaki, aki a földet, azaz saját testét műveli. Ágoston A Szentháromságról szóló könyvében azt írja, hogy a föld jó a magas hegyek ormán, a dombok mérsékelt lankáin s az alant fekvő mezők lapályán. Az első jó a viruló fűnek, a második a szőlőnek, a harmadik a gyümölcsnek. Így volt Szent György kimagasló az alantas dolgok megvetése által, ezért volt övé a tisztaság virulása; mértékletes a jó és a rossz megkülönböztetése által, ezért volt övé az örök boldogság bora; és alacsony az alázat által, ezért ontotta a jócselekedetek gyümölcseit. Vagy pedig a gerar, azaz ‚szent’ és a gyra, azaz ‚homok’ szavakból származik neve, s ‚szent homokot’ jelent. Olyan volt ugyanis, mint a homok: nehéz, erkölcseinek súlyától, parányi az alázattól és száraz a testi kívánságtól. Vagy a gerar, azaz ‚szent’ és a gyon, azaz ‚harc’ szavakból ered, mint ‚szent harcos’, mert harcolt a sárkánnyal és a hóhérral. Vagy a gero, azaz ‚zarándok’, a gir, azaz ‚drágalátos’ és az ys, azaz ‚tanácsadó’ szavakból tevődik össze a Georgius név. Ő maga ugyanis zarándok volt a világ megvetésével, drágalátos a vértanúság koronájával, és tanácsadó az Ország hirdetésével.

Szent György-kultuszunk virágzására a számos egykorú, még felsorolandó patrocinium mellett jellemző, hogy Károly Róbert megalapította (1318) a Szent György-vitézek lovagrendjét (Societas Beati Georgii), amelynek kötelessége volt az Egyház védelme, a lovagi erények: istenfélelem, foglyok kiváltása, szegények istápolása, bajtársias érzület ápolása, továbbá a királyhűség és a haza védelme. A rendnek ötven tagja volt, aki tartozott minden vigasságban, de különösen a harcjátékban a királyt követni. Jelvénye fehér mezőben piros kereszt, ruházata pedig térdig érő hosszú fekete, csuklyás köpeny. Jelszava: IN VERITATE IUSTUS SUM HUIC FRATERNALI SOCIETATI, vagyis: valósággal igaz vagyok e testvéri társaság iránt. A tagok az Úr halálának és feltámadásának emléknapjain, azaz pénteken szomorkodni, vasárnap pedig örvendezni kötelesek. Fogadják, hogy pénteki napon ebédig lovagot vagy mást nem gyaláznak, nem kötekednek. Aki nem vigyáz a nyelvére, annyi hamus kenyérfalatot eszik éhgyomorra, ahányszor mást gyalázott.

Hazánkban igen jelentős ünnep volt; olyan szerepet töltött be a magyar néphitben, mint május 1. nyugati szomszédainknál. Ez volt a tavaszi gonoszjáró nap, mikor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. Ilyenkor tüskés ágakat, nyírfaágakat tűztek a kerítésbe, ajtóra, hogy a gonoszt távol tartsák. A régi boszorkányperekben állandóan felbukkan Szent György napja mint olyan időpont, amikor a boszorkányoknak különösen nagy a hatalmuk. Aki ilyenkor a keresztútra ment, megláthatta a boszorkányokat; e nap hajnalán mentek a néphit szerint harmatot szedni. Lepedővel szedték fel a mezőről a harmatot, majd kifacsarták a lepedőt, s az így nyert nedvet megitatták a tehenekkel. Másutt a harmattal együtt a búza hasznát lopták el a boszorkányok másoktól. Közben azonban azt mondogatták: „szedem, szedem, felét szedem”, ezzel jelezve, hogy csak a haszon felére pályáznak, nehogy a hatás nagyon is feltűnő legyen, s kiderüljön a gonoszság.