December 29-e Dávid király emléknapja. Dávid Izráel dinasztiaalapító második királya volt, a Biblia szerint a betlehemi Isai (Jesse) legkisebb fia, akit az Úr nevében a juhok mellől szólított el Sámuel próféta, és kent föl királlyá. A messiási eszmét hirdető próféták azt tanították, hogy az ő leszármazottja lesz az a személy – az Úr Felkentje, azaz a Messiás –, aki megszabadítja a zsidó népet elnyomóitól, és helyreállítja Isten békés és
boldog királyságát, a dávidi birodalmat: „És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevelkedik” (Ézs 11,1.); „Imé, a szűz fogan méhében, és szül fiat” (Ézs 7,14); „Te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Juda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mik 5,2; 1.
még Zak 6,12). E prófétai könyvekből származó idézeteket szokták a keresztény szerzők leggyakrabban Jézusra vonatkoztatni, nem egy közülük már az evangéliumok szerzőinél is szerepel.
Dávid Jézusnak a Jesse fájából sarjadt királyi őse.
Életét, a Királyok könyve előadását rövidre fogva, a Debreczeni-kódex mondja el. Ebből csak néhány mozzanatot ragadunk ki. Amikor Sault az ördög gyötörte, Szent Dávid hegedülvén előtte, megkönnyebbödik vala. A zsoltárkönyvet az Úristen tisztösségére szerzé, kik közül mindinikben inkább emléközik a mi Uronk Krisztus Jézusnak embörré lételéről, kénszenvedéséről, feltámadásáról, és egyéb jótétiről, mely könyvet az isteni szent írásoknak könyvi között Anyaszentegyház éjjel-nappal az isteni dicsíretre
tuladoníta...
Némelyek azt mondják, hogy a kertbe temetteték, hol Uronk Jézus megfeszítteték és eltemetteték. Szálla lölke limbosra az Szentatyákhoz, honnan Idvözíténktől kiszabadíttatván, feltámadásának napján. Mene Uronkkal áldozó napján az örök boldogságba…
347. Dicsőség a kiválasztottnak! Jaj a kiválasztottnak! És jaj a nem kiválasztottaknak. A
kiválasztott kiválasztódik. Az lett a király, akit az Úr akart? Azt akarta az Úr, aki király lett?
Az öreg próféta a legutolsót akarta, a szép pásztorfiút, aki juhai védelmében medvével és
oroszlánnal is elbánik. Fölkente. A fiú nem sokáig maradt pásztor.
Talán azért esett az Úr választása Dávidra, mert hallotta a lantpengető fiú dalait. A felkent
rejtett erőforrásokra ismer rá önmagában. Megtanul győzni. Ő az a vezér, akit a sereg, a papság, a vének
és a próféták kara elfogad. Vannak szerencsés konstellációk, mikor összejön a megfelelő jelölt és a
jószemű zsűri.
Az Ótestamentumban, igaz, nagymértékben szerepelnek költőinek tekinthető művek, s az Újban is mi másnak nevezhetők az olyanok, mint a Jelenések? De az ezekben elbeszélt történeteknek az író-hősei a próféták. Költő csak egyetlen akad köztük, igaz, meghatározó alakként, úgyis, mint Júda alapítója, úgyis, mint felbomlásának őse, Jézus genealógiájának kezdőpontja. Csakhogy Dávid király története mégsem egy költő története, hanem egy államépítő királyé, akinek örökbecsű „versei”, a Zsoltárok ennek a politikai tevékenységnek a függvényei, ha nem is mondhatjuk, hogy „melléktermékei”. Hogy paradoxonnal próbáljuk megközelíteni Orpheusz (vagy Arión stb.) és Dávid király alakjának szemiotikai különbségét: Dávid királyról csak a „műveiből” tudjuk, hogy költő (is), nem az életéből, Orpheusznak (stb.) viszont egyetlen „művét” sem ismerjük, nem is ismerhetjük; nekik a sorsuk a művük, „művük” a költői lét (s ezáltal az individuális emberi lét) konnotációja. Ilyen a költő. Vagyis ilyen az ember mint költő, a költő mint ember, matematikai behelyettesítéssel: az ember mint ember, önmagára redukálva.
