Bereck (Brictius) Szent Márton diákonusa volt, aki nagy féltékenységében sokat szidalmazta a szentet. Egy alkalommal, amikor egy szegény ember Márton után kérdezősködött, azt mondta neki Bereck: „Ha azt a tébolyultat kérded, nézd csak a távolban, ő az, aki mint egy eszelős, az eget kémleli.” Miután a szegény ember megkapta Mártontól, amit kívánt, a szent férfiú Berecket magához kéretvén, megkérdezte: „Bereck, te tébolyultnak tartasz engem?” Amikor az nagy szégyenkezve tagadta, hogy mondta volna, Márton így szólt: „Vajon az én fülem nem volt az ajkaidnál, midőn ott távol ezt mondottad? Bizony mondom neked, az Úr megadta, hogy te légy az utódom a püspökségben, de tudd, hogy püspökként sok ellenségeskedést kell majd elszenvedned.” Bereck ezt hallván, kinevette: „Nem megmondtam, hogy elment az esze?”
Bereck csak a középkorban volt számontartott nap, már a Szelepchényi-kódex megünnepli.
Bereck, deákul Brictius Márton püspök diakónusa, majd utóda. Nyilván az ő kedvéért tisztelték középkori őseink.
A Cornides-kódexben olvasható legendája elmondja, hogy mosónéja fiat fogant, az apasággal Berecket vádolták. A püspök felszólítására a harminc napos kisded ezt hangosan tagadja. A nép ördögi praktikát emleget és Berecket továbbra is hamis pásztornak rágalmazza. A püspök az ő nevének megtisztulásáért eleven szeneket – parazsakat – vőn ő köntösében és elvivé mindeneknek láttására mind Szent Márton pispeknek koporsójáig. És ott elvetvén az eleven szeneket, az ő köntöse égés nélkül jelenék.
Remete szíz Szent Pál ősönknek kihozásáról
(részlet)
Az felöl megmondott érsek azért es legát nagy sok pispeköket es egyházi népeket egybegyőjtvén, es sok szegének, bódogok hozjájok gyűlvén, vevé fel az szent testet, es vivé Szent Lőrinc mártírnak egyházában Buda felött, Mindszent havának tizennegyed napján, azaz Szent Bereck confessornak másodnapján; es legáti hatalmával meg es konfirmálá, hogy azon napon ő szent vitelének innepét illenék; kit megtartnak mind ez mai napiglan az ő szent szerzetében való jámbor ősfiak.
