Bálint. Akiről e napon
emlékezik meg az Egyház, itáliai ókeresztény vértanú volt. Legendáját az
Érdy-kódex adja elő. Eszerint egy pogány fejedelem azt mondotta neki, hogy hisz, ha vak
leányát meggyógyítja. Erre Bálint püspök imádságod
tevén, megvilágosojtá ő vak leányát.
Volt azonban egy másik Bálint is, szintén szent püspök (jan.
7), akinek ereklyéi a passaui székesegyházba kerültek, és így a passaui
egyházmegye társpatrónusa is lett. Németországban, Ausztriában, ott is Tirolban
különösen nyavalyatörősök bizakodnak a segítségében. A nyakukban hordott bálintkereszt, frászkereszt (Valentinskreuz, Fraisenkreuz) a betegség elriasztását
célozza. Ezt a kapcsolatot a Valentin és Fall
szavak hasonló hangzása is segített megteremteni.
A két szent alakja főleg a germán népek tudatában eggyé
olvadt. Így történhetett aztán, hogy Bálint jeles februári ünnepe és
hagyományvilága voltaképpen a passaui székesegyház szentjét idézi. Így van ez
hazánkban is.
Bálint már középkori naptárainkban, misekönyveinkben
előfordul, ünnepét tehát őseink számontartották. Népszerűségét kereszt- és
családnévként való sűrű előfordulása is mutatja már a középkor végén. Így az
1522. évi egyházi tizedjegyzék tanúsága szerint a legkedveltebb szegedi
keresztnevek közé tartozik, sőt törzsökös helybeli családnévvé is válik. Ebből
és hasonló székely jelenségekből föltétlenül arra kell következtetnünk, hogy
magyar népünk körében is vagy liturgikus hagyomány, vagy néphiedelem fűződött
hajdan Bálint alakjához.
A farsang és a böjt egyik, névadásban ma is igen népszerű határ – szentje Bálint
(latin Valens, jelentése „erős,
egészséges”). Névünnepe gyertyaszentelő „tizenkettedén”, február 14-én volt.
Volt – mondom –, mert a szigorú zsinat mint „történelmietlen” szentet, őt is
megfosztotta a glóriájától. Az állítólagos Bálint püspök volt, s egy személyben
orvos (ezért volt „egészséges”). akit hitéért 269-ben nyakaztak le. Alakja
egybemosódott egy másik Bálintéval, aki ugyancsak szent püspök volt, és kultusza
Bajorországban, Tirolban és Ausztriában bontott virágot. A mi Bálintunknak
tulajdonított érdemek jó része eredetileg a bajorok Bálintjának glóriáját
fényesítette (az ő ünnepét egykor január 7-én ülték).
Mindkét Bálintot lelki betegség, nyavalyatörés és szédülés esetén hívták segítségül. Az első
keresztény íróktól ismerjük az egyház rosszalló véleményét a világi
mulatságokban főszerepet játszó táncról, sokat azonban nem tehetett ellene, mert
farsangkor a papok is „járták a bolondját”. A középkori embert azonban időről
időre egy sajátosan ördögi betegség szállta meg: a táncdüh (táncpestis,
tánctéboly), ami különösen a pestisjárványok idején szedte nagy számban
áldozatait. A forrásokból kisejlik, hogy a táncban nemcsak feledést kerestek,
hanem a pestistől való szabadulást is tőle remélték. Tény azonban, hogy a
tömegpszichózis és halálfélelem kiváltotta táncőrületből nem mindenki gyógyult
ki, sokan életre szólóan nyavalyatörősek lettek tőle. A tánctéboly ellen Szent
Vitust (jún. 15.) hívták segítségül, a Bálintoknak viszont a táncot kiváltó
lelki betegség és a következmények: szédülés és nyavalyatörés gyógyítása volt a
dolguk, amiből jutott elég kettőjüknek is farsang idején. (Látni fogjuk, a
nyárközépi Vitus sem tétlenkedett!)
A mi Bálintunk napjára azok, akiket a frász tört, életre szóló böjtöt fogadtak,
ami nem rótt elviselhetetlen terhet a betegre, mivel február 14-e már gyakran a
nagyböjtbe esik. Bálint mégis inkább a farsang szentje. Nyugat-Európában Bálint
és a medveember (Valentin und Urson)
nem hiányozhatott a karneváli maszkák sorából (l. id. P. Brueghel: A Farsang és a Böjt viadala c. képe). Régi
szokás szerint Európa-szerte a farsang a párválasztás ideje (ez a húshagyói
vénlánycsúfolásnak, a húshagyóig el nem kelt lányok csúfolásának az alapja). A
hagyomány ezt elsősorban Bálinthoz köti. Már a római Lupercalia is az ifjúság párba állásának napja
volt – Bálint-nap dátum szerint a Lupercalia vigíliájára esik. A francia és a
horvát néphit szerint például a madarak is ezen a napon tartják menyegzőjüket.
Angol hagyomány szerint Saint Valentine napjának reggelén az első másnemű
személy, akibe az utcára lépő belebotlik, lesz a jövendőbelije, angolul „valentine”-ja. Valentine-nak hívják azokat a cédulákat, amikre
régi szokás szerint a leányok a fiúk, a fiúk pedig a leányok nevét írták, s
amelyek közül jövendőbelijük nevét remélték kihúzni. Ugyancsak valentine a neve a Bálint-napon küldött szerelmi
ajándéknak vagy üdvözlő kártyának, szerelmes versnek, egyáltalán mindennek, ami
a kritikátlan szerelmi hódolat tanújele. (A nálunk újabban terjedő
„valentinozás” viszont a kritikátlan anglománia és Amerika-imádat, illetve a
szokás teljes elüzletiesedésének a tanújele.) Valentine-nap estéjén babérlevelet dugnak párnájuk alá az angol
hajadonok, hogy megálmodják, ki lesz a mátkájuk. (Apollón szent növényének, a
babérnak leveleire régen azért is pályáztak, mert úgy hitték, rágcsálásuk
szerelmi „ihletet” ébreszt.)
Balassi Bálintra, az első világirodalmi rangú magyarul verselő költőre is emlékezünk Szent Bálint ünnepén. 1997 óta minden esztendő február 14-én adják át a Balassi-kardot egy magyar és egy külföldi költőnek. A kuratórium az elmúlt években olyan jelentős személyiségeinek ítélte oda a kitüntetést, mint Nagy Gáspár vagy Csoóri Sándor.
Ime, és szeretőm szól énnekem: Kelj fel, én barátom, én
galambom, én jó termetem! Siess és jőjj, mert immár tél elmúlt, hideg eltávozott
és elment. Mi földönkbe virágok jelentek, irtásnak ideje bejött, mi földönkbe
gerliceszó hallatott, figefák bomboztak, virágos szőllők illatjokat adták. Kelj
föl, én barátom, én szépem, én galambam, és jőjj el erős kűlikakba, kűrakásnak
vermébe. Mutasd meg te orcádot énnekem, te szód hangosoljon én fülembe, mert
édes te szód és ékes te orcád. Fogjátok meg magatoknak az kis ravaszokat, kik
szőllőtt pusztéjtanok, mert mi szőllőnk megvirágozott én szeretőmnek és ű
énnekem, ki liliom között él! Míg nap támad és árnyékok elhajolnak, én szeretőm,
térj meg!
Oh tisztaságszerető Isten, ki a fertelmességért vízözönt
bocsátál e világra, hogy a fajtalanságnak lángját eloltanád: tekintsd meg az
emberi testnek gyarlóságát, és a gonosz indulatoknak erejét oltsad meg szent
malasztoddal; mert a te ajándékod és segétséged nélkül tisztán nem élhet az
emberi erőtlenség. Ne szenvedd, én Istenem, hogy az én testemet, a te
templomodat, melyet tisztaságos szent tested és véred vételével magadnak
szenteltél, megfertéztessem; hanem adjad, hogy néked testi-lelki tisztaságban
végig szolgáljak: és a házi ellenséget meggyőzvén, e világ gyönyörűségit
megutálván, a te örömedben, mely fellyülhalad minden gyönyörűséget,
részesülhessek. Ki élsz, &c. Amen.