JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 28.Névnap: Gedeon, Johanna
    
 
Hónapok
 
Galambpár (fotó: Moizes Gábor)

Galambpár (fotó: Moizes Gábor)

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium
(részlet)

Bálint. Akiről e napon emlékezik meg az Egyház, itáliai ókeresztény vértanú volt. Legendáját az Érdy-kódex adja elő. Eszerint egy pogány fejedelem azt mondotta neki, hogy hisz, ha vak leányát meggyógyítja. Erre Bálint püspök imádságod tevén, megvilágosojtá ő vak leányát.

Volt azonban egy másik Bálint is, szintén szent püspök (jan. 7), akinek ereklyéi a passaui székesegyházba kerültek, és így a passaui egyházmegye társpatrónusa is lett. Németországban, Ausztriában, ott is Tirolban különösen nyavalyatörősök bizakodnak a segítségében. A nyakukban hordott bálintkereszt, frászkereszt (Valentinskreuz, Fraisenkreuz) a betegség elriasztását célozza. Ezt a kapcsolatot a Valentin és Fall szavak hasonló hangzása is segített megteremteni.

A két szent alakja főleg a germán népek tudatában eggyé olvadt. Így történhetett aztán, hogy Bálint jeles februári ünnepe és hagyományvilága voltaképpen a passaui székesegyház szentjét idézi. Így van ez hazánkban is.

Bálint már középkori naptárainkban, misekönyveinkben előfordul, ünnepét tehát őseink számontartották. Népszerűségét kereszt- és családnévként való sűrű előfordulása is mutatja már a középkor végén. Így az 1522. évi egyházi tizedjegyzék tanúsága szerint a legkedveltebb szegedi keresztnevek közé tartozik, sőt törzsökös helybeli családnévvé is válik. Ebből és hasonló székely jelenségekből föltétlenül arra kell következtetnünk, hogy magyar népünk körében is vagy liturgikus hagyomány, vagy néphiedelem fűződött hajdan Bálint alakjához.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
Erőt, egészséget!

A farsang és a böjt egyik, névadásban ma is igen népszerű határ – szentje Bálint (latin Valens, jelentése „erős, egészséges”). Névünnepe gyertyaszentelő „tizenkettedén”, február 14-én volt. Volt – mondom –, mert a szigorú zsinat mint „történelmietlen” szentet, őt is megfosztotta a glóriájától. Az állítólagos Bálint püspök volt, s egy személyben orvos (ezért volt „egészséges”). akit hitéért 269-ben nyakaztak le. Alakja egybemosódott egy másik Bálintéval, aki ugyancsak szent püspök volt, és kultusza Bajorországban, Tirolban és Ausztriában bontott virágot. A mi Bálintunknak tulajdonított érdemek jó része eredetileg a bajorok Bálintjának glóriáját fényesítette (az ő ünnepét egykor január 7-én ülték).

Mindkét Bálintot lelki betegség, nyavalyatörés és szédülés esetén hívták segítségül. Az első keresztény íróktól ismerjük az egyház rosszalló véleményét a világi mulatságokban főszerepet játszó táncról, sokat azonban nem tehetett ellene, mert farsangkor a papok is „járták a bolondját”. A középkori embert azonban időről időre egy sajátosan ördögi betegség szállta meg: a táncdüh (táncpestis, tánctéboly), ami különösen a pestisjárványok idején szedte nagy számban áldozatait. A forrásokból kisejlik, hogy a táncban nemcsak feledést kerestek, hanem a pestistől való szabadulást is tőle remélték. Tény azonban, hogy a tömegpszichózis és halálfélelem kiváltotta táncőrületből nem mindenki gyógyult ki, sokan életre szólóan nyavalyatörősek lettek tőle. A tánctéboly ellen Szent Vitust (jún. 15.) hívták segítségül, a Bálintoknak viszont a táncot kiváltó lelki betegség és a következmények: szédülés és nyavalyatörés gyógyítása volt a dolguk, amiből jutott elég kettőjüknek is farsang idején. (Látni fogjuk, a nyárközépi Vitus sem tétlenkedett!)

A mi Bálintunk napjára azok, akiket a frász tört, életre szóló böjtöt fogadtak, ami nem rótt elviselhetetlen terhet a betegre, mivel február 14-e már gyakran a nagyböjtbe esik. Bálint mégis inkább a farsang szentje. Nyugat-Európában Bálint és a medveember (Valentin und Urson) nem hiányozhatott a karneváli maszkák sorából (l. id. P. Brueghel: A Farsang és a Böjt viadala c. képe). Régi szokás szerint Európa-szerte a farsang a párválasztás ideje (ez a húshagyói vénlánycsúfolásnak, a húshagyóig el nem kelt lányok csúfolásának az alapja). A hagyomány ezt elsősorban Bálinthoz köti. Már a római Lupercalia is az ifjúság párba állásának napja volt – Bálint-nap dátum szerint a Lupercalia vigíliájára esik. A francia és a horvát néphit szerint például a madarak is ezen a napon tartják menyegzőjüket. Angol hagyomány szerint Saint Valentine napjának reggelén az első másnemű személy, akibe az utcára lépő belebotlik, lesz a jövendőbelije, angolul „valentine”-ja. Valentine-nak hívják azokat a cédulákat, amikre régi szokás szerint a leányok a fiúk, a fiúk pedig a leányok nevét írták, s amelyek közül jövendőbelijük nevét remélték kihúzni. Ugyancsak valentine a neve a Bálint-napon küldött szerelmi ajándéknak vagy üdvözlő kártyának, szerelmes versnek, egyáltalán mindennek, ami a kritikátlan szerelmi hódolat tanújele. (A nálunk újabban terjedő „valentinozás” viszont a kritikátlan anglománia és Amerika-imádat, illetve a szokás teljes elüzletiesedésének a tanújele.) Valentine-nap estéjén babérlevelet dugnak párnájuk alá az angol hajadonok, hogy megálmodják, ki lesz a mátkájuk. (Apollón szent növényének, a babérnak leveleire régen azért is pályáztak, mert úgy hitték, rágcsálásuk szerelmi „ihletet” ébreszt.)

Ágh István: Barátok nevenapja
(részlet)
február 14
kinek egészség vala neve, Bálint,
éjjele érő meggy, a nappala
epesárga, borfény az alkonya,
olyan fény amiért
nem ad pénzt, se babért,
hazai késeket visel,
kézben táskát, zsebében tejjegyet,
fönt fejet, mely hasítható,
visszacsináljuk,
február 14
Csokonai Vitéz Mihály: Bálint napja
(részlet)
De meg csak azt mondom, hogy igyunk, vígadjunk,
A borból holnapra egy cseppet se hagyjunk.
De most már jó volna azt is említeni,
Hogy Bálintot miként kelljen köszönteni.
Kezdjük hát: élj, Bálint, sokáig, sokáig,
A szőlőt plántáló Noénak napjáig,
Annyi napig, ahány kövekkel kirakják
A Vármegye-utcát, ha ugyan kirakják.
úgy kerűlje a kár, bánat házad táját
– – – – – – – – – – – –

Botticelli: Vénusz születése – Barangolás a stílusok világában
(festmény)

BALASSI BÁLINT, A SZERELEM KÖLTŐJE

Virág(fotó: Vimola Ágnes)

Virág
(fotó: Vimola Ágnes)

Balassi Bálintra, az első világirodalmi rangú magyarul verselő költőre is emlékezünk Szent Bálint ünnepén. 1997 óta minden esztendő február 14-én adják át a Balassi-kardot egy magyar és egy külföldi költőnek. A kuratórium az elmúlt években olyan jelentős személyiségeinek ítélte oda a kitüntetést, mint Nagy Gáspár vagy Csoóri Sándor.



Balassi Bálint összes versei
(hálózati kritikai kiadás)

Balassi Bálint
(diafilmek – Neumann-ház)
Balassi Bálint: Harminckilencedik: Hogy Juliára talála, így köszöne néki
[Ez világ sem kell már nékem…]
(részlet)
3
Én drágalátos palotám,
Jó illatú, piros rózsám,
Gyönyörű szép kis violám,
Élj sokáig, szép Juliám!
4
Feltámada napom fénye,
Szemüldek fekete széne,
Két szemem világos fénye,
Élj, élj, életem reménye!
Balassi Bálint: Negyedik: Balassi Bálint nevére…
[Bizonnyal esmérem rajtam...]
(részlet)
8
Bocsásd meg kötelét inkább ajakimnak,
Kik szüntelen téged felmagasztaljanak,
Hálákat adjanak,
Jóvoltodért néked híven szolgáljanak.
9
Az én lelkem is kész mindenkor dicsérni,
Irgalmasságodért nagy hálákat adni,
Rólad emlékezni,
Gondolatim rajtad mindenkor tartani.
10
Légyen ez énnékem az én bűneimért,
Nagyobbal is néked mert tartozom ezért,
Nagy sok vétkeimért
Éngem el nem vetél sok álnokságimért.
11
Ím, ha bűneimből ki nem térek vala,
Vagy hogy vétkeimből ki nem emelsz vala,
Ím, mint vészek vala,
Örök kárhozatra tántorodom vala.
12
Néked azért nyelvem híven énekeljen,
Elvött jovaidért tégedet dicsérjen
És holtig tiszteljen,
Hogy annak utána örökké élhessen!
13
Tanúságra szerzé ez verseket öszve,
Kinek neve vagyon az versek fejébe,
Magát megesmérte,
Ajánlja is magát Istennek kezébe.
Balassi Bálint: Hatvanodik: Bécsi Zsuzsánnáról s Anna-Máriáról szerzette
[Az Zsuzsánna egy szép német leán…]
1
Az Zsuzsánna egy szép német leán,
Bécsben lakik Tífingráb utcáján,
Piros rózsa tündöklik orcáján,
Szép kaláris tetszik az ajakán,
Kit sok vitéz kíván
Szép voltát csudálván,
De csak héában szeretik sokan.
2
Vagyon ennek egy szép atyjafia,
Kinek neve víg Anna-Mária,
Sok jó úrfi csak azt síja-ríja,
Mert mint nénje, szép, s nincs semmi híja:
Arany színű haja,
Mint egy gyöngy az foga,
Tiszta mézzel foly ő édes szava.
3
Egy társommal midőn én ballagnék,
Szerencsére reájok találék,
Rájok nézve ottan felgerjedék,
Jó társom is szerelemben esék.
Ők ottan éleszték,
Kedveket jelenték,
Vélek azért mi megesmérkedénk.
4
Kezet fogván egymással azontúl,
Házban lépénk mindnyájan utcárúl,
S mint az méhek szegfű szép virágrúl,
Mézet szedénk egymás ajakárúl;
Minden bánatunktúl
Ott mi esénk távul,
Hogy szerelmet nyerheténk egymástúl.
5
Többet szólnom dolgunkról nem szükség,
Elég, hogy megvolt minden édesség,
Ölelgetés, csók, tánc, gyönyörűség,
Ékes beszéd, tréfálás, nevetség,
Ki ugyan nem elég
Bús szívemnek, mert ég,
De versemben itt légyen immár vég.
6
Kurta oktáván a sovány böjtben,
Pozsony városából kimentemben
Szerzém ezeket ilyen versekben
Táncnótára egy kisded énekben,
Az másfélezerben
És nyolcvankilencben,
Hogy bécsi virág juta eszemben.
Balassi Bálint: Célia-versek: Harmadik.
Kiben köszöni Cupidónak hozzá való kegyelmét…
[Kegyelmes szerelem, ki ily jól tél velem…]
1
Kegyelmes szerelem, ki ily jól tél velem,
áldott légyen te neved,
Veszendő voltomban hogy segélél mostan,
hála légyen teneked!
Kérlek, panaszimért, ki téged gyakran ért,
jódot rólam el ne vedd!
2
Keserves fájdalmim, gyötrő gondolatim,
távozzatok el tűlem,
Kik mind éjjel-nappal csak búval-bánattal
forgottatok körülem,
Mert megkegyelmezett, s minden jót végezett
Célia énfelűlem.
3
Ez föld szép virágja, éltető illatja
hogyha szívemre hatott,
Miért szomorkodjam, s vígan mért ne lakjam,
mért viseljek bánatot?
Hiszem elég eddig, azmíg nem voltam víg,
hadd éljek már jó napot!
4
Az ország csillaga, szerencsés világa
hogyha fejemre terjedt,
Nékem szolgál, fénlik, más elől eltűnik,
csak egyedül rám gerjedt,
Ha mi bút rettegek? Miért nem örvendek?
Lám, nem érzek kínt s terhet!
5
Ez világ minékünk, kiben mi most élünk,
vendégfogadó házunk,
Kiben ha ma lakunk, vagy jót vagy bút látunk,
de holnap meg kimúlunk,
Azért azon légyünk, azmíg tart életünk,
légyen víg telünk-nyarunk!
Balassi Bálint: Ötvenhetedik: Frustra omnibus…
[Én édes szerelmem, egyetlenegy lelkem...]
(részlet)
1
Én édes szerelmem, egyetlenegy lelkem,
mi haszon nékem élnem,
Ha semmit nem segít, jómra fel sem indít
az én esedezésem,
Sok könyörgésemre, szép leveleimre
csak választ sem téssz nékem?
2
Lelkemnek fájdalmát, érted való kínját
maga te így jól látod,
De ingyen sem érzed, sőt inkább neveted,
magadban csak csúfolod,
Mondván: Hadd, hadd – úgymond –, hiszem veszti nagy gond,
kínomot úgy mosolgod.
3
De mi hasznod vagyon sok könnyhullásomon,
kétségbe mire tartasz?
Mint mérget sok mézben, édes beszédedben
gonoszt elegyítve adsz,
Egyfelől édesgetsz, másfelől kesergetsz,
csak bánatra taszítasz.
Balassi Bálint: Tizenharmadik: Kit egy szép leány nevével szerzett
[Siralmas nékem idegen földen…]
(részlet)
1
Siralmas nékem idegen földen
már megnyomorodnom,
Szívem meghervadt nagy bánat miatt,
nincs már hová fognom.
2
Laktam földemről, szép szerelmemről
mikor gondolkodom,
Jutván eszemben, ott én mint éltem,
könyveimet hullatom.
3
Mint az szarvasfi anyja után rí,
ha tőle eltévedt,
Szívem úgy hal, vész, halálra már kész,
hogy oda nem mehet.
4
Már ha nem látom, bár csak hallanom
adná Isten őtet,
Ki vélem együtt sok szerelmet tűrt,
vennék mégis kedvet;
Balassi Bálint: [Huszonhatodik]: Vigesimum sextum.
Kit egy gyémántkereszt mellett küldött volt a szeretőjének
[Szentírás szerint is kereszt…]
(részlet)
1
Szentírás szerint is kereszt csak bút jegyez,
Én kínaimat is jelenti bizony ez,
Mert nékem oly nehez,
Hogy szerelmem néked sok bánatot szerez.
2
De ha így végezte Isten, el kell tűrnünk,
Minden szükségünkben néki könyörögjünk,
Mert nincs hová lennünk,
Ha segítségével nem lészen mellettünk.
3
De nézd ez kereszten három gyöngy függését,
Nézhetdsze azoknak tiszta és szép színét,
Mondd nékem értelmét,
Ha eszedben vetted ennek megfejtését!
4
Gyöngynek a kettei jedzi személyünket,
Az öregbik penig mi nagy szerelmünket,
Ki mellé bennünket
Keresztre függesztett Isten, mint két gyöngyet.
Balassi Bálint: Tizenhetedik: Kiben annak ádja okát, hogy él, noha a lélek a szerelmeséhez elszökött tőle
[Csókolván ez minap az én szép szeretőmet…]
1
Csókolván ez minap az én szép szeretőmet,
Szerelmes szájában felejtém én lelkemet,
Lelkem nélkül lévén, keresni elküldém
lelkem után szívemet.
2
Ki sok járás után lelkemet megtalálá,
Mert szerelmesemnek ajaki között látá;
Látván lakóhelyét, hogy kíváná éltét,
lelkemnél ott marada.
3
Vagyok immár azért mind lelkem, szívem nélkül,
Ki mindkettő nékem szép szeretőm száján ül,
Holt-eleven vagyok, mint kór, csak tántorgok,
majd elválom éltemtűl.
[…]
8
Lelkem nyugszik rajtad, meghidd, nagy szerelmében,
Bízik jóvoltodban, nincsen hozzád kétségben,
Csendes elméjében, gerjed örömében,
rólad elmélkedtében.
9
Árnéknak tetszik már ez világnak szépsége,
Nálam tekívöled álom gyönyörűsége,
Lelkem könnyebbsége te vagy reménsége,
választott édessége.
Balassi Bálint: Hymni tres ad sacrosanctam trinitatem
Hymnus tertius…
[Az Szentháromságnak harmadik személye…]
(részlet)
1
Az Szentháromságnak harmadik személye,
Szerelemnek Isten szerint gerjesztője,
Az jó házasságnak ki vagy bölcs szerzője,
Szívek szentelője.
[…]
4
Könyörgök tenéked, hogy szentelj meg éngem,
Tulajdon templomod hogy lehessen lelkem,
Szeplő nélkül tiszta légyen én életem,
Lakozzál te bennem!
5
Add meg azt is társul énnékem boldogul,
Azkit mostan kérek tőled, én Uramtúl,
Hadd vehessek búcsút immár bánatimtúl,
Légyek víg ezentúl!
6
Áldj meg mindkettőnket igaz szerelemmel,
Jó ép egészséggel és szent félelemmel,
Kétség és versengés közülünk vésszen el,
Éljünk csendességgel!
7
Te regulád szerint hogy igazán élvén,
Hozzánk tartozókkal imádjunk, dicsérvén
Téged, vigasztaló Szentlélek Úr Isten,
Mindörökké, Ámen.
Balassi Bálint: Tizennyolcadik: Kiben örül, hogy megszabadult az szerelemtől
[Szabadsága vagyon már…]
(részlet)
1
Szabadsága vagyon már én szegény fejemnek,
Szerelemtől nincsen bántása én szívemnek,
Vagyok békességes, én elmém már csendes,
nincs gyötrelme lelkemnek.
[…]
4
Örülök, röpülök, nemkülönben, mint karul,
Kinek sárga lába lábszíjakbúl szabadul,
Nem kesereg lelkem, mert megmenekedtem
szerelem békójábúl.
5
Kell immár énnékem csak jó ló, hamar agár,
Ifjak társasága, éles szablya, jó madár,
Vitézek közt ülvén kedvem ellen sincsen
jó borral teli pohár.
6
Kegyesek, szép szüzek reám bár úgy nézzenek,
Valamint akarják, azzal mind egyet érnek;
Mert sem szerelmekkel, sem gonosz kedvekkel
többé vízre nem visznek.
[…]
9
Szerzém ez nyolc verset víg és szabad elmével,
Gyűlésben indulván jó ruhás legényekkel,
Hozzám hasonlókkal, vitéz ifiakkal,
nem kehegő vénekkel.
Balassi Bálint: Ötvennyolcadik: Videns Juliam… [Óh, nagy kerek kék ég…]
(részlet)
1
Óh, nagy kerek kék ég, dicsőség, fényesség,
csillagok palotája,
Szép zölddel béborult, virágokkal újult
jó illatú föld tája,
Csudákat nevelő, gályákat viselő
nagy tenger morotvája!
2
Mi haszon énnékem hegyeken-völgyeken
bujdosva nyavalyognom,
Szörnyű havasokon fene párduc módon
kietlenben bolyognom,
Tövis közt bokorban, sok esőben, hóban
holtig csak nyomorognom?
[…]
4.
Sokszor vadászással, szép madarászással
én mind csak azon voltam,
Hogy nagy szerelmemet, ki forral éngemet,
szívemben mint megoltsam,
De semmit nem nyertem véle, sőt vesztettem,
mert inkább égtem, gyúltam.
Balassi Bálint: Első: Aenigma
[Jelentem versben mesémet…]
1
Jelentem versben mesémet,
De elrejtem értelmemet;
Kérem édes szeretőmet,
Fejtse meg nékem ezeket:
2
Minap én úton jártomban,
Láték két hattyút egy tóban,
Hogy volna csendes úszásban
Együtt lassú ballagásban.
3
Gyakran egymásra tekintnek,
Kiről kitetszik szerelmek,
Egymáshoz való jó kedvek;
Hasonlók, mindketten szépek.
4
Hogy így együtt szerelmesen,
Ők úsznának szép csendesen,
Azonközben nagy sebesen
Egy keselő csalárdképpen
5
Rájok menvén, az egyikét,
Körme között az szebbikét
Elkapá, foggatá szegént,
Mint szeretőt, kedve szerént.
6
Látván társa, bánatjában
Rív keserves kiáltásban,
Széllyel ballagván az tóban,
Nem tud, medgyen nagy bújában,
7
Mert látja társától váltát,
Látja maga özvegy voltát,
Bújában elszánta magát,
Óhajtja már csak halálát.
Balassi Bálint: Negyvenhetedik: Item inventio poetica
Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról
[Idővel paloták...]
1
Idővel paloták, házak, erős várak,
városok elromolnak,
Nagy erő, vasztagság, sok kincs, nagy gazdagság
idővel mind elmúlnak,
Tavaszi szép rózsák, liliom, violák
idővel mind elhullnak,
2
Királyi méltóság, tisztesség, nagy jószág
idővel mind elvésznek,
Nagy kövek hamuvá s hamu kősziklává
nagy idővel lehetnek,
Jó hírnév, dicsőség, angyali nagy szépség
idővel porrá lésznek.
3
Még az föld is elagg, hegyek fogyatkoznak,
idővel tenger apad,
Az ég is béborul, fényes nap setétül,
mindennek vége szakad,
Márvánkőben metszett írás kopik, veszhet,
egy helyiben más támad.
4
Meglágyul keménség, megszűnik irigység,
jóra fordul gyűlölség,
Istentűl mindenben adatott idővel
változás s bizonyos vég,
Csak én szerelmemnek, mint Pokol tüzének
nincs vége, mert égten-ég.
5
Véghetetlen voltát, semmi változását
szerelmemnek hogy látnám,
Kiben Juliátúl, mint Lázár ujjátúl,
könnyebbségemet várnám,
Ezeket úgy írám, és az többi után
Juliának ajánlám.

ÉNEKEK ÉNEKE

Énekek éneke
(részlet)
(Döbrentei-kódex, 1508)

Ime, és szeretőm szól énnekem: Kelj fel, én barátom, én galambom, én jó termetem! Siess és jőjj, mert immár tél elmúlt, hideg eltávozott és elment. Mi földönkbe virágok jelentek, irtásnak ideje bejött, mi földönkbe gerliceszó hallatott, figefák bomboztak, virágos szőllők illatjokat adták. Kelj föl, én barátom, én szépem, én galambam, és jőjj el erős kűlikakba, kűrakásnak vermébe. Mutasd meg te orcádot énnekem, te szód hangosoljon én fülembe, mert édes te szód és ékes te orcád. Fogjátok meg magatoknak az kis ravaszokat, kik szőllőtt pusztéjtanok, mert mi szőllőnk megvirágozott én szeretőmnek és ű énnekem, ki liliom között él! Míg nap támad és árnyékok elhajolnak, én szeretőm, térj meg!


Pad (fotó: Bálint Eszter)

Pad (fotó: Bálint Eszter)

Reviczky Gyula: XLIX. Énekek éneke
(részlet)
Az asszonyok között te drága, ritka;
Lemondás, béketűrés angyala!
Te ringatódzol legszebb dalaimba',
Szivem legédesb, eleven dala;
Egyetlen csillag távol mult homályán,
Átcsillanó fény a jövő ködén:
Viharba' békét hirdető szivárvány,
Szelíden omló fény a csend ölén.
S most elnémulhat mindörökre hárfám.
Elzengtem, a mi rajta zenghető.
Idővel vérem hívesebbre válván,
Végső fellobbanása légyen ő!
Kinek nevét körítik dalvirágok,
S ringatják lágyan zsongó ritmusok;
Kit mint az égi múzsát, úgy imádok,
Kiről dalt irni szebbet nem tudok!
Dsida Jenő: Énekek Éneke, mely a Salamoné
Végy engem, végy a karodra:
rajta pecsét legyek én!
Tégy engem, tégy a szívedre:
rajta pecsét legyek én!
Mert szörnyű a nagy szerelem,
mint méreggel teli korsó
erős az igaz szerelem,
mint a halál s a koporsó.
Lángja, miképpen a tűzláng
s az Úrnak lángja, olyan:
nagy záporok el nem emésztik,
nem oltja ki semmi folyam.
Nélküle koldus a dús,
háza, megannyi cseléde
mind semmi a nagy szerelemhez,
hiába kínálja cserébe.
Babits Mihály: Énekek éneke
(részlet)
Salamon király könyvéből
Szép vagy, ó szerelmesem, szép! Lábadat saru díszíti, ritka drága gyöngyű;
tomporodnak kerülete mint a mesterek kezéből kikerült kösöntyű.
Lábad szára mint aranyszín fundamentumon szökellő karcsú oszlop, márvány;
a te két emlőd nyugalma mint a liliommezőkön legelő két bárány.
Kosztolányi Dezső: Énekek éneke
(részlet)
Nem hagysz nekem eleget enni
 
mannás szájadból sohasem,
hogy megtaníts örökre lenni,
 
lángként lobogni, éhesen.
Nem hagysz nekem sohasem inni
 
áldott melledből eleget,
hogy tudjak a szomjamban hinni
 
s úgy nézni téged, mint eget.
Az asztalodhoz hívsz naponta
 
és mintha rútul játszanál,
a dús teríték csupa pompa,
 
de üres a pohár, a tál.
Csoóri Sándor: Énekek éneke
 
Ez itt a csípőd, a tomporod, a hátad.
Páros szép melled, mint két tüzérségi állás.
 
Ez itt a szád, a szemed völgye, épp egy
 
üstökös csóva-fénye siet át rajta.
 
Ez itt elárulhatatlan hajad, ékesszólásra ingerel
 
az elgazosodott temető közelében.
Nem is tudom: szeretlek-e, vagy csak
 
hódolok neked kalandos ujjaimmal?
 
Kezem egy elsötétített városban
 
évek múlva is rádtalálna.

Énekek éneke – A világirodalom szerelmes verseiből
(antológia)

"ÉBREN MAGA VAN CSAK AZ EGY SZERELEM"

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
(részlet)
I. felvonás
Éjfél fekszik a napon,
A szelíd hold nem világít,
Míg elvesztett üdvömet,
Tünde, téged nem talállak.
Puszta légy s kietlen, ég,
Légy vadonná, föld; szivemben
Végtelen vadon nyilik,
S benne bujdosik szerelmem
Boldogsága romjain
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
(részlet)
V. felvonás
Éjfél van, az éj rideg és szomorú,
Gyászosra hanyatlik az égi ború:
Jőj, kedves, örülni az éjbe velem,
Ébren maga van csak az egy szerelem.

Hattyúpár (fotó: Moizes Gábor)

Hattyúpár (fotó: Moizes Gábor)

Zilahy Krisztián: Ébredés
Arcod a hajnali párnán
Homályban hús a bársonyon
Mintha ébredésed várnám
gyönyörködöm az alvó mosolyon.
Lassan mozgok, őrzöm pillanatod
Szerelemben fürdik minden
Csigás hajamról hulló virágok
Táncolnak az éjszaka emlékén.
József Attila: Töredékek
(részlet)
Minden s mindenki szeret engem –
ember lettem a szerelemben
József Attila: [Bibliai]
(részlet)
Most akár a történelem Európa két zúgába szétzavarhat,
Megszerethetsz másik fiút, aki téged igy akarhat.
Szerelmesen, mint én veled, evezhettek föl a viznek -
Csak az Istent, szerelmesem,
Az én szép, nagy Istenemet,
Megőrizzed.
József Attila: Nagyon fáj
(részlet)
Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,
oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.
József Attila: Amit szivedbe rejtesz
(részlet)
A szerelembe – mondják –
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
József Attila: Gyermekké tettél
(részlet)
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.
József Attila: Szerelem ez?
(részlet)
Õrjöngök Rád, ha néznek,
Szeretne ütni két kemény ököl,
Hogy útálom ízét a sárga méznek,
Agyamban, hogy csak arcod tündököl,
Hogy megvetem szelét az élet-vésznek
S haraggal bámulok az égre föl
S ha sírni kéne, könnyeim is késnek
S belõlem minden jóérzést kiöl.
József Attila: Óda
(részlet)
Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.
Kassák Lajos: Dal egy szép lányról
(részlet)
A legszebb nő volt Barbara
akit valaha láttam én
esténként az utcán sétált
mögötte bivalynagy legény.
Fehér mezítelen karját
ha érinthettem volna csak
de akár egy balga koldus
álltam a ködben hallgatag.
Weöres Sándor: A két nem
(részlet)
A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kisértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfoghatod;
a férfié: minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 38.
(részlet)
Lányok, ó ti könnyű-röptű vércsék,
mindig készek véletlen kalandra:
most, hogy rám-gyűrődik a sötétség,
lányok, lányok, mért hagytok magamra?
Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 68.
(részlet)
Majd ha nyárfa-testben élek,
rezgő lombbal hintelek,
majd ha árny leszek, kisérlek,
ha koporsó, rejtelek,
ha tűz leszek, melengetlek,
ha fény leszek, áldalak,
ember vagyok és szeretlek,
minek is bántottalak?
Radnóti Miklós: Két karodban
(részlet)
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
"Megtaláltalak" – Római kori templom; Őriszentpéter (fotó: Török Máté)

"Megtaláltalak" – Római kori templom; Őriszentpéter (fotó: Török Máté)

Radnóti Miklós: Tétova óda
(részlet)
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Radnóti Miklós: Pirul a naptól már az őszi bogyó
(részlet)
Szőke, pogány lány a szeretőm, engem
hisz egyedül és ha papot lát
rettenve suttog: csak fű van és fa;
nap, hold, csillagok s állatok vannak
a tarka mezőkön. És elszalad. Por
boldogan porzik a lábanyomán.
Pedig fönn a kertek felé
feszület is látja a csókját és
örömmel hull elé a búzavirág,
mert mindig hiába megcsudálja őt
egy szerelmetes, szakállas férfiszentség.
Radnóti Miklós: Levél a hitveshez
(részlet)
Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél ujra,
kamaszkorom kútjába visszahullva
féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,
a hitvesem leszel, - remélem ujra
s az éber lét útjára visszahullva
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -
csak messze vagy! Túl három vad határon.
S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?
A csókjainkról élesebb az emlék…
Radnóti Miklós: Október, délután
(részlet)
Mellettem alszik a tölgy alatt Fanni,
s mióta alszik, annyi makk hullt a fáról,
hogy minden jámbor lombbal veszekszem érte, -
mikor átkarolt, kérte, őrizzem pihenését.
De nap kacsintgat át fodrán a lombnak,
vad darazsak dudolnak körül haraggal.
És a lomb makkal felel és feleselget,
hulló makk makkot kerget, nem tud a fán maradni.
Radnóti Miklós: Hetedik ecloga
(részlet)
Alszik a tábor, látod-e drága, suhognak az álmok,
horkan a felriadó, megfordul a szűk helyen és már
ujra elalszik s fénylik az arca. Csak én ülök ébren,
féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod
íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert
nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
(részlet)
Ó, hogyha hinni tudnám:      nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még,      s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor      a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne,      míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna      az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök      ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén      a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan      a lassú délelőtt...
Tóth Árpád: Gesztenyefa-pagoda
(részlet)
Üljünk le itt e szent helyen,
Öledbe hadd tegyem fejem;
Agyamban alszik gond, szitok,
Most áhitatot áhitok,
Szárnyat, röpítőt és puhát,
Levetni a bús test-csuhát,
Nehéz szivem elejteni,
A fájó Én-t felejteni.
Így-így! tedd főmre most szelíd,
Halk Veronika-kezeid,
Ne bánd, hogy szól már a kuvik,
S hogy már a hold is elbuvik,
Csak ringass, lágyan, csöndesen,
Míg jő majd halkan, könnyesen
Az ébredés, mint bús, csodás,
Furcsa, ámult feltámadás...

„Szív” – Valahol a francia-német határnál (fotó: Bálint Eszter)

„Szív” – Valahol a francia-német határnál (fotó: Bálint Eszter)

Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú
(részlet)
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
Kosztolányi Dezső: Szerelemesek
A fejüket a tenyerükbe véve
úgy nézik egymást,
mint akik nem látták már ezer éve,
dajkálva lassan, elringatva gyöngéd,
szép mozdulattal
testük csodásan-égő drágagyöngyét,
majd szájukat a csókhoz igazítják,
keresve átkozott-zárt életüknek
a nyitját,
de tétováznak még, várnak sokáig,
eltávolodnak, úgy tekintenek föl
a messze mámor ködbe fúlt fokáig
boldogtalan szemük széjjelmeresztett,
nagy csillagával, hogy magukra öltsék
a könnyű vágyat, mint nehéz keresztet
és szájuk és szemük és benn a lelkük
reszket.

1933

Juhász Gyula: Szerelem
(részlet)
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
Juhász Gyula: Anna örök
(részlet)
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
Babits Mihály: Szerelmes vers
(részlet)
A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt, homlokod havát
elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédület szeretetét.
Babits Mihály: A kedves arcképe
(részlet)
Nem ismersz hát, kedvesem, nem szeretsz hát?
Két kisujjad úgy fonod egybe, mint
szeretők írigy karja fűzi egymást,
hogy számüzött lesz aki rátekint.
Alsó és felső ajakad szoros pár
összesimulnak meleg-meztelen
mint ahogy két szerelmes egy csukott száj,
ki a világnak nem felel.
Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal
Miképen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren, –
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli
s a nagybetük közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelid mosollyal
lelkét kileheli:
úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökítni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.
Dsida Jenő: Négy sor
Elfonnyadt szerelem illata kisér
Örök hallgatás legyinti a tó fekete tükrét
Hideg szelek sodrában állok ijedt szemekkel
Virágos ágra hullott beteg csillag a lélek.
Dsida Jenő: Szerelmi dal
A te kezed: két lenvirág.
A te lábad: két lótusz.
A te arcod: két Kiang-nan-i narancs.
A te illatod: a tavasz illata.
A te hangod csábosabb a szellőnél,
mely a zsendülő fűzfák közt muzsikál.
A te leheleted részegítőbb
a pagodák illatánál,
hol drága olajok füstölögnek.
Szebb vagy a barackfánál,
mely holdfényben virágzik.
Te vagy minden virág,
minden illat,
te vagy a hold ragyogása.
Ha reád gondolok,
az istent sem irigylem többé.
Ady Endre: Jöjj, Léda, megölellek
Szemed szomoru és gonosz,
Két mély gyehenna-fészek:
Marja ki sós könny a szemem,
Ha a szemedbe nézek.
Ajkad mohó és vértelen,
Mint hernyók lepke-rajban:
Ha csókosan remeg feléd,
Fakadjon föl az ajkam.
Öled hívó, meleg, puha,
Mint a boszorkány-pelyhek
Altató, bűnös vánkosa:
Jöjj, Léda, megölellek.


Ady sírjánál(fotó: Perdy-Fazakas Brigitte)

Ady sírjánál
(fotó: Perdy-Fazakas Brigitte)

Ady Endre: Csókokban élő csóktalanok
(részlet)
Mindent akartunk s nem maradt
Faló csókjainkból egy falat,
Vágy, emlék, bánat, cél, okság,
Egy pillanatnyi jóllakottság.
Vonaglottunk bízón, nagyon,
Hűs estén és hideg hajnalon.
Pállott harctér szegény testünk
S jaj, örömre hiába lestünk.
Ady Endre: Áldásadás a vonaton
A tengerbe most hanyatlik a Nap,
Most fut leggyorsabban a vonatunk,
Most jön a legtöbb, nagy emlékezés:
Megáldalak.
»Áldjon meg az Isten
Minden jóságodért,
Sok hallgatásodért
És gonoszságodért.
Sok rossz, bántó szódért
Áldassál melegen,
Sok hidegségedért
Hevülj a szivemen,
Úgy is vége most már,
Úgy is ezer bajom,
Oktalanság árán
Kész a ravatalom.
Hát én megáldalak,
De amíg áldalak,
Csókolj, de ne nagyon.
Áldva, csöndben, békén,
Emlékkel és csókkal
Akarlak elhagyni,
Meleg után fagyni,
Egyedül maradni,
Egyedül érezni,
Egyedül meghalni,
Áldjon meg az Isten.«
A tengerbe most hanyatlik a Nap,
Most fut leggyorsabban a vonatunk,
Most jön a legtöbb, nagy emlékezés:
Megáldalak.
Ady Endre: A Léda arany-szobra
Csaló játékba sohse fognál,
Aranyba öntve mosolyognál
Az ágyam előtt.
Két szemed két zöld gyémánt vóna,
Két kebled két vad opál-rózsa
S ajakad topáz.
Arany-lényeddel sohse halnál,
Ékes voltoddal sohse csalnál,
Én rossz asszonyom.
Hús-tested akármerre menne,
Arany-tested értem lihegne
Mindig, örökig.
S mikor az élet nagyon fájna,
Két hűs csipőd lehűtné áldva
Forró homlokom.
Ady Endre: A magunk szerelme
(részlet)

Bizonyos Margitának küldöm

Óh, ezerszer is csókolom
Az egyetlent, az egyetlent,
Ki megmaradt,
Aki jó volt minden helyett,
Mások helyett,
A derekat roncsokban is,
Hű magamat.
Áldott világ a zátonyon,
Boldog Isten, boldog Isten,
Ki engeded,
Hogy süttessük rá magunkra,
Vén magunkra,
Ifjitó és istenítő
Szerelmedet.
Ady Endre: Elbocsátó szép üzenet
(részlet)
Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.
Ady Endre: Valaki útravált belőlünk
(részlet)
Ezer óh, jaj, baj, ejnye, nyűg
Siránkozik pityergő szánkon
S omladozó, árva szivünk
Ezer fájást talál, hogy fájjon
S ezeregy fájás fáj nekünk.
Kopott az arcunk, kopott minden,
Kopott a világ s a szivünk
S minden világ a szemeinkben:
Mi hírért, sikerért szalasszon,
Ösztönzőnk, igazi valónk,
Kiszakadt belőlünk, az asszony.
Ady Endre: Őrizem a szemed
(részlet)
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Vajda János: Húsz év múlva
(részlet)
(Gina emlékkönyvébe)
Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Vajda János: Harminc év után
(részlet)
Mert amit én vesztettem, óriás,
Hozzá az ég adott erőt nekem.
Én látok itt olyant, mit senki más;
Csodákat mível emlékezetem.
A multból fölmerül egy pillanat,
Mint oceánból elsülyedt sziget;
És látom újra ifjú arcodat,
Mikor még másért nem dobbant szived.
És e varázslat rád is visszahat.
E lélek a te Veszta-templomod.
Oltára képében látod magad;
Mi vagyok én neked, most már tudod:
Ha majd a földi élettől megváltam,
Imába, dalba foglalt szerelem
Örökkévalósága a halálban...
Az ég, ládd, mégis eljegyzett velem!
Petőfi Sándor: Szeretlek, kedvesem
(részlet)
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis
Könnyű termetedet,
Fekete hajadat,
Fehér homlokodat,
Sötét szemeidet,
Piros orcáidat,
Azt az édes ajkat,
Azt a lágy kis kezet,
Melynek érintése
Magában élvezet,
Szeretem lelkednek
Magas röpülését,
Szeretem szivednek
Tengerszem-mélységét,
Szeretlek, ha örülsz
És ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod
S könnyeid egyaránt,
Szeretem erényid
Tiszta sugárzását,
Szeretem hibáid
Napfogyatkozását,
Kölcsey Ferenc: Esti dal
(részlet)
 
Lángod tele mellem
Alatt viselem;
Légy idvez örökre
Arany szerelem!
Boldog ki merenghet
Hullámid felett,
S révpartod ölébe
Visz hű kebelet!
Berzsenyi Dániel: Az első szerelem
(részlet)
 
Szivem zsenge szerelmeit
El nem törli tehát a repülő idő,
 
Sem más lyányka kacér szeme
Fel nem bontja, Dudim! rózsabilincsemet,
 
Melly még szép fiatal korom
Boldog napja alatt öszveszövött veled!
 
Mint egy számkivetett sohajt
Édes honja felé, hol csecsemő szopott,
 
S ifjú élte virágozott:
Hozzád visszaohajt szívem s epedve kér.
Kisfaludy Sándor: Kesergő szerelem
(részlet)
Az életnek tengerében
 
Két örvény van: szív és ész;
A kettőnek egyikében
 
A jobb ember könnyen vész.
Az ész ezer bajt okozó:
 
Ezt el lehet kerülni;
A szív, minthogy ragadozó,
 
Könnyű benn elmerülni.
Engem a sors forgó szele
Ez örvénybe csapott bele;
 
S elragadt ez engemet:
 
A szív szerzi vesztemet.
Amade László: Féltlek szivem, mert szeretlek
(részlet)
Féltlek szivem, mert vagy szép s ép,
Én előttem isteni kép;
Ha mások is, mért nem én is?
Ezt cselekszem, ha nagy kén is,
 
Érted holtig gyötrődöm,
 
Mert nincs másod ez földön.
Ányos Pál: Esdeklés
(részlet)
 
Csak egy csókot lophatnék le ajakadról,
Vagy egy rózsát gyengén piruló orcádról!
Rabbá tett szép szemed,
Gyönyörű termeted.
A tiszta erkölcs mosolyog személyedről;
Venus tűzhelye füstölög a szivedről.
 
Olyan vagy, mint a tavaszi vidám erdők,
Rózsák illatjával játszó szelek, mezők.
Szív gyönyörűsége,
Éltem édessége!
Bárcsak isteni személyed enyim lenne!
S kezed által szerencséssé az ég tenne!
Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem
(részlet)
A hatalmas szerelemnek
 
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
 
Gyönyörű kis tulipánt!
Szemeid szép ragyogása
 
Eleven hajnali tűz,
Ajakid harmatozása
 
Sok ezer gondot elűz.
Kisfaludy Sándor: Boldog szerelem
(részlet)
Más a világ ábrázatja,
 
Másként látnak szemeim;
Más a dolgok folyamatja,
 
Más hangúak verseim;
Mások éltem érezeti,
 
Más alakja testemnek,
Mások lelkem repületi,
 
Más aránya létemnek,
Más most egész természetem:
Mert szeretek s szerettetem;
 
Másként jár most az idő,
 
Miolta már enyém ő.
Dayka Gábor: Szerelmesemhez
A bor hajlékony ága
Szilfánkat átölelte;
A tiszta csermely íme
A színes hant virágit
Csókjával harmatozza;
A játszi napsugárok
Lejtőznek a folyóban;
A lengeteg Zefir nyög
A fák szerelmes ágán.
Jer! a folyó borostyán,
S a zöld gyepen emelt szék,
S a lebdeső szerelmek,
Oh Cloé, karjaim közt
Szelíd örömre várnak.
Csokonai Vitéz Mihály: A szerelmes szemek
(részlet)
Ah, ne vesd rám két villám szemedet
 
Oly hasgató tekíntéssel:
Kérdezd meg csak, ő fog majd tégedet
 
Vádolni a sebhetéssel.
Nem érzed-é, miként zsibong a vak
 
Ámor rajja szemed körűl?
Ki mérget mézel, ki bilincset rak,
 
Fáklyát gyújt, nyílat köszörűl.
Csokonai Vitéz Mihály: A szeplő
(részlet)
Mint egy megért boróka,
Mely tiszta hóra hullott;
Mint a delin fejérlő
Rózsába bútt bogárka;
Mint a korinti szőllő
A cúkoros kalácson:
Úgy bársonyollik, oly szép,
Oly édes egy kerekded
Szeplőcske Lilla mellyén.
Nagy László: Ki viszi át a szerelmet
Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!
Rába György: Rovások
(részlet)
tűnt idillre
Egykori szerelem
kifordított tarisznya
varratai között
mézeskalács illat
Orbán Ottó: Öreg szerelmesek
(részlet)
Az idő, a titkos ügynök már rég beépült szervezetünkbe;
házasságunk annyi veszélyen átcsempészett mikrofilmjén
meszes gerincünk röntgenképét látni.
Húsz év – sok is egy átlagos, értelmiségi párnak.
Van bennünk valami vérlázító.
Romeo és Júlia egy újabb reformnemzedékből,
őszen, mérsékelt súlyfölösleggel –
inkább egy burleszkfilmbe illenénk,
mint a szűk világváros zsúfolt kriptájába,
ahol most már csak egymás szemébe nyílik a titkos alagút…
Faludy György: XLVI. Másnap éjjel
(részlet)
Mit mondjak néked? Nézem válladat.
Az nem lehet, hogy megtaláltalak.
Mert születhettem volna már korábban,
Nagy Sándor vagy Napóleon korában,
s jöhettem volna később ide én,
atom-motor, robotgép idején
és elszalasztlak – vagy ha tavaly nyáron
az angol hajót Bayonne-ban találom,
úgy katonája vagyok most De Gaulle-nak
és soha semmit nem tudok meg rólad.
Zimmermann Katalin: Égető vágyak
(részlet)
Fekete és vörös árnyak
Égbekiálltó vágyak
Üres ágyakban
lélektelen testek várnak.
a tűz meggyújtja
a testeket
a víz eloltja
a vágyakat
Eltemettetnek az elholt testek.
Éltek és haltak
a vágyak tengerében
Lassan és csöndben
Senki sem vette
őket észre
soha
Kányádi Sándor: Bántani én nem akarlak
Bántani én nem akarlak,
szavaimmal betakarlak,
el-elnézlek, amíg alszol.
Én sohasem rád haragszom,
de kit bántsak, ha nem téged,
az én vétkem, a te vétked,
mert akarva, akaratlan,
halálom hordod magadban,
s a fiammal, akit szültél,
halálom részese lettél,
és történhet már akármi
történhető, e világi,
oldhatatlanul köt hozzád
e magasztos bizonyosság,
világrészek, galaktikák
távolából is mindig rád
emlékeztet ez a vétked.
Kit szeressek, ha nem téged.
 
Szabó Lőrinc: XIX. Elmentél, s megnémúlt a föld
(részlet)
Elmentél, s megnémúlt a föld. Halott erdők
mélyébe tűnt az eddig oly vidám visszhang
s ott szótlanúl zokogva nem figyelt többé
hivó szavamra, nem akarta napfényes
örömmel visszamondani neved, melyre
tegnap még együtt s boldogan tanítgattuk.
Bella István: Szeretkezéseink
(részlet)
A nőstény, ha üzekszik, a kan, ha szeret,
kit húz karóba, milyen ősöket?
Kinek égő húsa csókod, öl gyanánt
kinek készít szép lábad kalodát?
S harapásaim szöges ostora
milyen nép lovának patkónyoma?
– Hát vigyázz, vigyázz, jól vigyázz velem!
Történelmembe zárva vetkezel.
Charles Baudelaire: Egy pogány imája
(részlet)
Óh ne halkítsad lángod éjre,
hevítsd fel zsibbatag szivem,
Gyönyör! te lelkek kínja, kéje:
Exaudi, diva! supplicem.
Légben eloszló istenasszony,
láng, amely pincékben lobog,
kínomon kényed irgalmazzon,
kinek ércdallal áldozok.
Gyönyör! légy úrnőm, mindig ébren,
húsból és bársonyból csinált
álarcot ölts, sziréni vértet.
Vagy a formátlan bor ködében
nehézkes álmodat kináld,
Gyönyör! te rugányos kisértet!

Babits Mihály fordítása
VALENTIN NAP

Pázmány Péter: A fajtalanság ellen
(részlet)

Oh tisztaságszerető Isten, ki a fertelmességért vízözönt bocsátál e világra, hogy a fajtalanságnak lángját eloltanád: tekintsd meg az emberi testnek gyarlóságát, és a gonosz indulatoknak erejét oltsad meg szent malasztoddal; mert a te ajándékod és segétséged nélkül tisztán nem élhet az emberi erőtlenség. Ne szenvedd, én Istenem, hogy az én testemet, a te templomodat, melyet tisztaságos szent tested és véred vételével magadnak szenteltél, megfertéztessem; hanem adjad, hogy néked testi-lelki tisztaságban végig szolgáljak: és a házi ellenséget meggyőzvén, e világ gyönyörűségit megutálván, a te örömedben, mely fellyülhalad minden gyönyörűséget, részesülhessek. Ki élsz, &c. Amen.

Szerelmi praktikák és Szent Valentin – csábítsa el kiszemeltjét!
(ismertető)
VALENTIN NAP
(gyűjtőoldal)
Szőke Anna: Valentin- vagy Bálint-nap?
(ismertető)
[Valamennyit ugrik éltében a szarka…]
népi mondóka
Valamennyit ugrik éltében a szarka,
Valahányat billent annak tarka farka,
Valahány szarkának farka tolla tarka,
Oly sokáig tartson a szerencse marka!
Isten éltessen sokáig!
[Gyertek, lányok, ligetre, ligetre…]
Gyertek, lányok, ligetre, ligetre,
itt a világ közepe, közepe.
Itt árulják a rózsát, a rózsát,
abból kötnek bokrétát, bokrétát.
Azt is tudom, ki köti, ki köti;
Virág Boris kötözi, kötözi,
az asztalra leteszi, leteszi,
Biró Pista felveszi, felveszi,
kalapjához kötözi, kötözi.
[Tavaszi szél vizet áraszt…]
(részlet)
Tavaszi szél vizet áraszt,
virágom, virágom.
Minden madár társat választ,
virágom, virágom.
[Esik eső, nő a petrezselyem...]
népi mondóka
Esik eső, nő a petrezselyem.
Tótágast áll bennem a szerelem.
Jaj, istenem, vajon mit csináljak:
Szaladjak-e, vagy tótágast álljak?
[Este van már, nyolc óra…]
Este van már, nyolc óra.
Ég a világ a boltba.
Ott mérik a pántlikát,
Piros szinü pántlikát.
Kovács Pista méreti,
Az asztalra leteszi.
Takács Kati felveszi,
A hajába biggyeszti.
– Biggyeszd, Kati, nem bánom,
Ugyis te lész a párom!
[Szerelem, szerelem…]
Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem.
Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem.
Miért nem termettél meg minden fa tetején?
Minden fa tetején, dióág levelén.
Hogy szakasztott vóna, minden szegény legény.
Hogy szakasztott vóna róla, minden árva leány.
Mer’ én szakasztottam, el is hervasztottam.
De még szakasztanék, ha jóra találnék.
Ha jóra, ha szépre.
Ha jóra, ha szépre, régi szeretőmre.
Régi szeretőmért, mit nem cselekedném.
Tengerből a vizet, kalánnal kimerném.
Annak fenekéről, apró gyöngyöt szednék.
Annak fenekéről, apró gyöngyöt szednék.
Abból a babámnak gyöngykoszorút kötnék.
Abból a babámnak gyöngykoszorút kötnék.
Magyarszovát, Mezőség
Énekelte: Bara Imréné Székely Rubinka
Friedrich Schiller: Ármány és szerelem
Szerk.: Ágai Ágnes: Mesék a szerelemről

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal