Ákos, deákosan Achatius, ókeresztény vértanú. A keresztesháborúk idején költött legenda szerint Hadrianus császár idejében tízezer katonatársával együtt az Ararát hegyén keresztre feszítették, mert nem áldoztak a pogány isteneknek. Ezért a napot a Tízezer Vértanú ünnepe gyanánt is számon tartották. Achatius et Socii ünnepe hazánkban először a XIV. századbeli pozsonyi misekönyvben bukkan föl. Az egyik katona fejereklyéjét az egri székesegyház őrizte.

A legenda szerint keresztre feszítésük idején a nap hatodik órájában nagy földrengés támadt, ők azonban félelem helyett azoknak testi-lelki egészségéért, boldogulásáért imádkoztak, akik majdan böjttel és hallgatással hozzájuk könyörögnek. A kilencedik órában kiadták lelküket. Testüket újabb földrengés tépte le a keresztről. Angyalok földelték el őket.

Mint mondottuk, a legenda a keresztesháborúk idején bontakozott ki, nyilvánvalóan a lovagoknak bátorsággal és hittel való fölvértezésére. Künstle szerint a kultusz a maga teljességében a középkor végen, a XV. század folyamán vált általánosabbá, éspedig Közép-Európában, Ausztriában, Csehországban, de hozzátehetjük, hazánkban is.