Ágoston (Augustinus) kiemelkedő méltósága vagy szeretetének lobogása vagy nevének etimológiája miatt kapta nevét. Kiemelkedő volta miatt kapta, mert ahogy Augustus császár minden király fölé emelkedett, úgy ő is minden tanítómestert fölülmúlt Remigius szerint. A többi tanítót a csillagokhoz hasonlítjuk, mert mint Dániel 12. részében olvassuk: „Akik az igazságra oktatnak sokakat, mint a csillagok, tündökleni fognak örökkön örökké” (12,3). Ő azonban a Naphoz hasonlítható, miként kiviláglik abból a szentleckéből, melyet ünnepén olvasnak föl: „Mint a fényes nap, úgy tündöklött ő az Isten templomában” (Sir 50,7). Másodsorban szeretetének lobogása miatt kapta nevét, mivel ahogy augusztus hava lánggal lobog a hőségtől, úgy ő is fölhevült az isteni szeretet tüzétől. Ezért mondja a Vallomások könyvében önmagáról: „Átdöfted szívemet szereteted nyilával.” S ugyanott: „Némelykor nagyon szokatlan érzésbe, valami kimondhatatlan édességbe bocsátasz bele engem, ami, ha beteljesedik énbennem, nem tudom, mi lesz, ha nem az örök élet lesz.” Harmadsorban e név etimológiája miatt hívjuk Ágostonnak. Az Augustinus név ugyanis a ‚növel’ (augeo), az astin, azaz ‚város’ és az ana, azaz ‚fölfelé’ szavakból ered. Ezért az Ágoston mintegy ‚aki megnöveli a mennyei Várost’. Ezért énekeljük róla: „Aki képes volt kiterjeszteni a Várost.” E Városról ő maga mondja Az Isten városának 11. könyvében: „Isten városának ebben áll az eredete, tudása és boldogsága: ha megkérdezzük, honnan van? – Isten alapította; ha azt, hogy miért bölcs? – mert Isten világosítja meg; ha azt, hogy miért boldog? – mert Istenben él, benne szilárdan állva változik, őt szemlélve megvilágosíttatik, hozzá ragaszkodva örvendezik. Lát és szeret, Isten örökkévalóságában virul, Isten igazságában fénybe borul, Isten jóságában örömre gyúl.” Vagy, mint ahogy a Glossariumban áll, Augustinus jelentése ‚nagyszerű’, ‚boldog’, ‚ragyogó’. Nagyszerű volt életében, ragyogó az ismeretekben, boldog a dicsőségben. Életrajzát Possidius, Calame püspöke állította össze, amint Cassiodorus állítja a Jeles férfiakról írott könyvében.

Ágoston személyes drámáját Babits a szabad akarat problémájának látja, s minthogy modelljének fölfogása közel áll az eleve elrendeltetés hitéhez, a katolicizmus szentjéről szóló fejtegetése végkövetkeztetésül nem nélkülözheti a kegyelem fogalmát. De Ágoston etikája, mely költőnk lírájának később is éltető forrása marad, olyan lételméletbe torkollik, amely Babits szemében a logikai világrend kiteljesült érvényességével azonos: „Ez az Akarat az Igazság hatalmas szava, a Logosz.” A Vallomások szerzője viszontagságos megvilágosodásának drámai tanúságtételét újkantiánus meggyőződés fényében világítja meg. Babits kétszer is hivatkozik Windelband Ágoston képére, s bár a „belső életírás” módszerének izgatottan árnyalt előadásmódjával a filozófus egyházatya elveit tragikusan személyes vívódásaiból igyekszik megértetni, eszmei tanulsága mégis a „badeni” újkantiánusoknak minden ismeretelméleti gondot félretoló, egyetemes értékelvű, objektív erkölcsi késztetéseivel vág egybe.