JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 28.Névnap: Gedeon, Johanna
    
 
Hónapok
 
Szalézi Szent Ferenc - Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom (fotó: Legeza Dénes István)

Szalézi Szent Ferenc - Budapest, Belvárosi Szent Mihály-templom (fotó: Legeza Dénes István)

SZALÉZI SZENT FERENC (Chateau de Sales, 1567. aug. 21. – 1622. december 28.) Franciaországban született. Családja kívánságára jogot tanult, saját indíttatásból pedig teológiát. Ferencet 1593-ban pappá szentelték. Kiadta első művét A szent Kereszt zászlajának védelme címen. A genfi püspök kinevezte segédpüspökévé, majd a püspök halála után az ő utódja lett. Székhelye Annecyben volt, a hegyvidéki püspökség lelkipásztori feladatait végezte. Másik műve1608-ban jelent meg nyomtatásban: Bevezetés a lelkiéletbe vagy Filótea. Egy asszonyhoz fűződő mély barátsága segítette abban, hogy megvalósíthassa nagy tervét: egy kontemplatív női szerzet alapítását, melynek gyenge egészségű, beteg vagy öreg nők is tagjai lehettek. A nővérek száma gyorsan növekedett, Ferenc életében 12 kolostort alapítottak.1622-ben Savoya hercegét Avignonba kísérte. Útközben agyvérzést kapott, ami halálát okozta. Szent életének híre állandóan növekedett, írásai számtalan új kiadást értek meg.Szalézi Ferencet 1661. december 8-án boldoggá, 1665. április 19-én szentté avatták. 1877-ben pedig egyháztanítóvá nyilvánították. Ünnepét a római naptárba 1666-ban vették föl, január 29-re. 1969-ben áttették január 24-re, amely napon 1623-ban Annecyben eltemették.

Szalézi Szent Ferenc
Szentek üzenete – Szalézi Szent Ferenc
( tanulmány)
Szalézi Szent Ferenc: Ima
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal