Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal
együttműködésben készült.
SZALAY SÁNDOR (Nyíregyháza, 1909. okt. 22. – Debrecen, 1987. okt. 11.) fizikus, a
debreceni magfizikai iskola megalapítója, Budapesten szerzett matematika-fizika
szakos tanári oklevelet. Három Nobel-díjas tudós mellett is dolgozott ifjú
kutatóként: Szegeden Szent-Györgyi Albert tanítványaként, Lipcsében Debye
intézetében és Rutherford munkatársaként Cambridge-ben. Kutatási stílusát
elsősorban a jelenségek kísérleti, empirikus megközelítése jellemezte, különösen
sokat foglalkozott az eszközépítéssel, speciális kísérleti berendezések
létrehozásával. 1936-tól Debrecenben folytatta munkáját a magfizikai kutatások
terén. A munkatársaival kifejlesztett mérőeszközök sorába tartozik a
toroid-szektor típusú elektrospektrométer, a nagy felbontóképességű
alfa-spektrométer valamint a Van de Graaff és kaszkád gyorsítók és a
tömegspektrométerek sora. Ő kezdeményezte hazánkban a kőzetkor meghatározás
fizikai módszereinek alkalmazását, valamint az izotópok használatát az orvosi
kutatási és diagnosztikai gyakorlatban. A II. világháború után Debrecenben
készített hordozható berendezéssel kezdte meg Földváry Aladár geológus
professzorral együttműködve az uránkutatást Magyarországon, ami a dunántúli
uránkincs felfedezéséhez vezetett. Ennek kapcsán kezdett foglalkozni az urán
természetes dúsulási folyamataival majd a nyomelemellátás kérdéseivel az állati
és az emberi táplálkozásban. Szalay Sándor alapította meg az MTA debreceni
Atommag Kutató Intézetét; ezt tekintette élete főművének.
Széleskörű, elmélyült tudása, szuggesztív előadói és tanár egyénisége
tanítványainak, kollégáinak ezreire gyakorolt hatást. Ezért is tekinthetjük
iskolateremtőnek.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudománytörténeti Intézet,
Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)