A szakszervezetek megbízottai másfél hónapja alkudoztak a gyár vezetőivel. Ha kihirdetik a sztrájkot, megtakarított pénzem talán két-három napra elég. Ez nyugtalanított.

Szombaton az a hír járta: megegyeznek.

Hétfőn hajnalban a Metrón hallottam: mégsem sikerült. Reggel a szakszervezet vezetői a minisztériumba mentek.

Nem fogadták őket.

Alig egy óra múlva a Renault-gyár összes részlegében szünetelt a munka.

A kapukat bezárták a rendőrök.

Letakarítottam a gépemet, kiballagtam a mosdóba. A zuhany alatt egy présmunkás az igazgatóságot szidta. Hangosan, jókedvűen.

Az emberek mosolyogtak. Tekintetük kihegyesedett.

Az udvaron sütött a tavaszi nap. Egy vállas, fiatal igazgató lejött beszélni a munkásokkal. A bádoggal fedett kerékpárgarázs előtt, a vita hevében meglökött egy esztergályost.

– Ez nem való, monsieur Velger – mondta fogatlan szájával a vén Pierre. – Tiltja a francia etikett.