Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

A magyarországi ércbányászat és -feldolgozás sikeres fejlesztője, SVAICZER GÁBOR (Kassa, 1784. jún. 11. – Nagybánya, 1845. aug. 4.) Svájcból Magyarországra telepedett bányász-dinasztiából származott. A hírneves selmecbányai akadémián 1804-ben fejezte be tanulmányait, majd a korabeli előírásoknak megfelelően hároméves tanulmányutat tett a Monarchia nagyobb bánya- és kohóüzemeiben. Első munkahelyén, Szomolnok rézbányájában felmérő munkákat végzett a tanulmányútjáról hozott műszerekkel. Családi dokumentumok tanulmányozása alapján fordult érdeklődése a Kassa közelében fekvő, akkoriban kimerülőben lévőnek tartott aranyidai nemesfém bányák felé. Következetes és alapos feltáró munkája nyomán itt új arany-, ezüst- és antimontartalmú érctelepeket fedezett fel. Az ércek feldolgozására az akkor nálunk még ismeretlen klórozó pörköléses eljárást vezette be. Az ércfeldolgozó berendezéseket maga tervezte és felügyelete mellett készíttette el. 1818-ban Nagybányára nevezték ki pénzverde és bányaműszaki felügyelővé és bányabíróvá. Geológiai ismeretei és tapasztalatai alapján itt is új feltárásokat indított el, új zúzóműveket helyezett üzembe. 1834-ben lett az alsó-magyarországi, akkor a legnagyobb bányakerület vezetője. Itt is folytatta az új feltárásokat, a korszerű ércfeldolgozás meghonosítását, gyökeresen módosította a bányák térképezési módszereit. Gyakorlati munkája mellett 10 évig, 1834–44 között igazgatója volt a selmeci akadémiának. Ezalatt közel 1200 bánya-, kohó- és erdőmérnököt nevelt, akiknek nagy szerep jutott a kiegyezés után az önálló magyar ipar megteremtésében.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig)