Somlyó György
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
(fotó: Lucien Hervé)

SOMLYÓ GYÖRGY (Balatonboglár, 1920. nov. 28. – Budapest, 2006. május 8.)

Költő, író, műfordító, esszéista.

Somlyó Zoltán fia. 1930-tól Budapesten él, az V. kerületi Állami Bolyai Reáliskola növendéke, itt is érettségizik. 1941–44-ben többször volt munkaszolgálatos. A budapesti egyetemen 1940 és 1946 között megszakításokkal végzi tanulmányait, végbizonyítványt nem szerez, majd 1946–48-ban a Sorbonne-on hallgat három félévet, filozófiai, magyar–francia irodalmi, folklorisztikai tanulmányokat végez, hatott rá a francia szürrealizmus. 1946-ban rövid ideig irodalmi előadó a Fővárosi Népművelési Központban. Az Újholdnak második számától társszerkesztője. Novembertől 1948 júliusáig (kis megszakításokkal) a francia állam írói ösztöndíjával Párizsban él. Hazatérése után a Nemzeti Színház dramaturgja 1948–1949-ben, 1949–1950-ben lektorátusvezető a Hunnia Filmgyárban, 1950–1953 között az Irodalmi Újság versrovatát vezeti. 1951-ben a Magyar Írószövetség költői szakosztályának titkára. Ebben az évben kapja első József Attila-díját is (a következőket 1954-ben, majd 1966-ban). 1953–1954-ben irodalmi előadó az Országos Béketanácsnál. A Magyar Rádió Irodalmi Főosztályának vezetője 1954–1955-ben. 1965-ben ismét a Magyar Írószövetség költői szakosztályának titkára. Ebben az évben jelenik meg első francia nyelvű verseskötete, a Souvenir du Présent (Seghers, Párizs). 1966-ban és 1970-ben A költészet napjai Budapesten című nemzetközi költői találkozó szervezője. 1971-ben vitaindítójával kezdődik a knokke-le-zoute-i költői biennálé. A Magyar PEN Klub és a Magyar–Francia Társaság alelnöke. 1966-ban alapítja meg a Corvina Kiadónál az Arion című többnyelvű folyóiratot, melynek 1987-ig főszerkesztője. 1974-ben jelenik meg a Contrefables, második francia nyelvű kötete (Guillevic fordításában és előszavával, a Gallimard-nál). Az 1975–76-os és 1976–77-es tanévben speciális kollégiumot tart az ELTE világirodalmi tanszékén, amely a Philoktétész sebe című monográfia (1980) előzménye. 1977-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó elindítja életműsorozatát; a párizsi Poésie című folyóirat szerkesztőségének levelező tagja lesz; megjelenik első regénye, az Árnyjáték. A párizsi Mallarmé Akadémia levelező tagjává választják 1978-ban. 1981 augusztusában részt vesz a mexikói nemzetközi költőtalálkozón, az International Writing Program (Iowa City, USA) vendége szeptembertől decemberig. Az Iowai Egyetem Honorary Fellow of Writing-jává választja. 1984 májusában megkapja a francia Művészet és Irodalom Rendje tiszti fokozatát (Officier dans l’Ordre des Arts et Lettres); szeptemberben a Liege-i nemzetközi költői biennálé egyik elnöke; Firenzében megjelenik Weöres Sándorral és Rákos Sándorral a Trilogia di Poeti Ungheresi című kötetben. 1986-ban fél évet Párizsban tölt a francia kormány ösztöndíjával, megjelenik Que cela című harmadik francia nyelvű kötete. 1988-tól nyugdíjas, ekkor jelenik meg Csányi Lászlótól az első róla szóló monográfia. 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja. 1996-ban az Orpheus című folyóirat összeállítással köszönti.

Első verse (Pogány zsoltárolás – József Attila halálára) Az Újságban jelenik meg 1938. január 10-én. Apja révén fiatalon a Nyugat nagy nemzedékéhez és fiatalabb követőihez kapcsolódott (A kor ellen, 1939; Adónis siratása, 1942). Az ötvenes években a békével és a termeléssel kapcsolatos, kényszerűen sematikus témaválasztását formai leleménnyel próbálta megmenteni (A béke erdeje, 1952; Vallomás a békéről, 1953). Éluard és Neruda hatása után Tvardovszkij poémái hosszabb költeményekre ösztönözték. Világirodalmi műveltsége és formatisztelete segítette át válságos korszakán. A francia és a magyar líra (főleg Szabó Lőrinc) intellektuális hagyományait folytatva alakította ki új versformáját (Tó fölött, ég alatt, 1962). Megújította a szonett hagyományát (Dantéhoz), eredeti jogába állította vissza az ún. művelődési élményt (Ami élni segít). A műfordítást és az esszét életműve szerves részének tartja. Első versfordításkötete, a Skót balladák, 1943-ban jelenik meg. Valéryt fordított (Lélek és tánc, megjelent 1945 után). Esszésorozatban számolt be a magyar- és a világlíra példaszerű képviselőiről (köztük T. S. Eliot, Saint-John Perse, Ezra Pound, Georg Trakl, Fernando Pessoa). Meséi (Mesék a mese ellen, 1967; A mesék második könyve; A mesék könye, 1974) egy ősi műfajt föltámasztva a hagyomány és a modernség paradox kapcsolatát igazolják. Számos tanulmánykötete jelent meg a modern költészet történetéről és elméletéről (Philoktétész sebe, 1980, A költészet évadai, 1963-tól több kötetben). Regényírói pályája a hetvenes-nyolcvanas években bontakozott ki (Árnyjáték, 1977; Rámpa, 1984, Párizsi kettős, 1990), az életrajziság és az intellektuális elemzés kettős vonzásában. Parisiens címmel franciául írt verseit is megjelentette (1987).

Díjai: József Attila-díj (1951, 1952, 1954, 1966); a Magyar Írószövetség Forintos Díja (1985, 1992); Kossuth-díj (1997); Déry Tibor-jutalom (1987); a Magyar Köztársaság Zászlórendje (1990); a Soros Alapítvány Kassák Lajos-díja (1992); PEN-emlékérem és Illyés Gyula-díj (1994), a chilei kormány Gabriela Mistral-emlékérme (1996), Pro Urbe Budapest Díj (1998), Balatonboglár díszpolgára (1997); a Jelenkor Kiadó Könyvdíja (2000); Füst Milán-díj (2001); Pablo Neruda-emlékérem (2004).

Neumann-ház - Irodalmi Szerkesztőség (Csűrös Miklós és Zsoldos Sándor szócikkei alapján: Digitális Irodalmi Akadémia; Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)