Schulek minden tiltakozása, az egész modern művészettel szemben tanúsított közönye ellenére, meglelhetők itt a kapcsok, amelyek az új, helyesebben újraéledt művészi elvekhez fűzik, az anyag, a konstrukció megbeszéléséhez, a mesteremberi szigorúsághoz, amelyet a legmodernebbek becsülnek leginkább minden kor művészeiben. Ha azután alaposan és sokszor megnézi az ember Schulek legismertebb, méltán legnépszerűbb alkotását, a Halászbástyát, a budavári templomot környező tér e pompás dekorációját és a hozzá vezető monumentális lépcsőt, már nem is látszik annyira képtelennek az a pittoreszk gondolat, hogy egy hajszálon múlik csak e művész - külső modernsége is. A Halászbástya tisztán téralakító célokat szolgáló galériái és saroktornyai részleteikben román stílusúak. Ezek a részletek, a takarékosan kimért ornamentika, a vaskos oszlopfejek azonban nem döntik el a stílust. A feladat a korai középkorban, mondhatni, ismeretlen volt, a bástya akkor erődítési célokat szolgált, ma legfeljebb támasztófal rendeltetése van és Schulek nagyon helyesen elejét vette annak is, hogy a Halászbástya álerődítmény gyanánt hasson, éppen az aránylag könnyű galériák, a nagy nyílásokkal áttört tornyok segítségével. A lépcsőzet maga, ez a monumentális, szabad, kényelmes feljáró rendeltetésére, céljaira nézve teljesen modern. Néhány ornamens helyettesítésével egy-egy részlete tökéletesen új ízt kapnak, modern volna, középkorból táplálkozó modern, amint nem egy modern építészt ihlettek meg egyiptomi, asszír vagy indus emlékek.

Schulek Frigyessel az utolsó magyar dómépítő szállt sírba. Tanítványai, a szó igazi értelmében, nincsenek. Nincs, aki átvenné a mester örökségét, aki végigjárná a kegyetlen iskolát, aki a céhek korának hatalmas egyoldalúságával szentelné magát a kövek beszédének, a kövek titkainak ellesésére, aki megtagadná a közösséget a csábító, változatos jelennel s a lelki és anyagi aszkézisnek Schulek által kijelölt útját járná. A pécsi kis Zsolnay-szobor talapzatának munkáján öt évig dolgozott Schulek; a Szent István-szobor lábazatát még tovább formálta; a Mátyás-templom restaurálása – valójában teljes újjáépítés – csaknem negyed század odaadó munkájának eredménye. Ezt a feladatot hosszú ideig évi ezerkétszáz forint fizetésért végezte; közben idők, konjunktúrák változtak s művészek is, az ügyeskedők persze még inkább, tízszeresen túlszárnyalták őt munkáik száma és anyagi eredménye tekintetében. Schulek azonban „vixit pro literis et artibus”. Dolgozott és tanított egész életén át, előbb a mintarajziskolán, aztán a műegyetemen. Itt már a háború előtt elárvult katedrája. A középkori építészet oktatására megfelelőbb embert, művészt és tudóst teremteni sem lehetett volna s a magyar építészet nem hozott létre hozzá mérhető utódot. Az utolsó dómépítő szállt sírba vele, a tudomány nemzetközi nyelvének amatőrjeivel a legnagyobbak egyike, aki ismerte azt a csodálatos, isteni nyelvet, amelyen a kövek beszélnek.