JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 20.Névnap: Tivadar, Odett
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


RICHTER GEDEON (Ecséd, 1872. szept. 23. – Budapest, 1944. dec. 30.) gyógyszerész, az első magyar gyógyszergyár megalapítója 1893-ban a kolozsvári egyetemen gyógyszerész gyakornoki, 1895-ben a budapesti orvosi egyetemen gyógyszerészi diplomát szerzett kiváló eredménnyel. Több vidéki városban, majd külföldön, német, olasz, francia és angol gyógyszertárakban illetve gyógyszergyárakban dolgozott, hogy megfelelő gyakorlatot szerezzen az önálló munkához. Hazatérése után megvásárolta Budapesten az Üllői út 105. alatti, ma is működő patikát, ahol a gyógyszerek árusítása mellett preparatív laboratóriumot létesített és 1901-ben megkezdte a különböző organoterápiás készítmények előállítását. Megalapította az első magyar gyógyszergyárat Kőbányán, amely 1907-ben kezdte meg működését a Cserkész utcában és amelyet személyesen irányított. A Hormogland-Richter gyűjtőnéven közismertté vált organoterápiás készítményekben a legkülönbözőbb állati szervek szárított porát illetőleg kivonatát hozták forgalomba. Emellett előállítottak standardizált növényi készítményeket valamint megjelentek az első szintetikus termékek – ezek közül a szilárd halmazállapotú Hyperol fertőtlenítőszer és a Kalmopyrin lázcsillapító ma is forgalomban van. A kutatás eredményességére jellemző, hogy 1914-ben már 24 szabadalom volt a vállalat birtokában; magát Richter Gedeont is számos sikeres szabadalom alkotójaként tartotta számon a szakma. A húszas években létrejött a gyáron belül az első hazai ipari biológiai laboratórium. A harmincas években elkezdték a korábban természetből izolált szteroid hormonok félszintetikus előállítását. 1941-ben a nemzetközi kutatással egyidőben oldották meg az első szintetikus ösztrogén hormon (stilbestrol) előállítását.

Richter Gedeon nem csak sikeres kutató, hanem kiváló szervező, vállalatvezető is volt. Tervszerűen építette ki nemzetközi kapcsolatait, exportstratégiáját. Öt kontinenst átfogó ügynöki hálózatot hozott létre, tíz külföldi fiókvállalatot alapított.

A második világháború, a zsidóüldözések kerékbe törték a vállalat fejlődését és megpecsételték Richter Gedeon sorsát. Megfosztották vezérigazgatói pozíciójától, majd a gyárból is kitiltották. Nem élt a lehetőséggel, amikor Svájcba emigrálhatott volna. 1944-ben a nyilasok meggyilkolták.

GYÓGYSZERGYÁR
(gyűjtőoldal)
Köteles Ferenc – Varsányi Péter: Organoterápia
(tanulmány)
Hyperol
(ismertető)
A Richter Gedeon Rt. honlapja
PATIKA
(gyűjtőoldal)
Digitálisz-készítmények
(ismertető)
GYÓGYSZER
(gyűjtőoldal)
Alexander Emed: A magyar gyógyszeripar megteremtője: Richter Gedeon
(tanulmány)
Kalmopyrin tabletta
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal