A régi remetékrűl Szent Jerónymus írja; hogy bujaságnak tartották, ha ki főttet evett. Akik csak száraz kenyérrel éltek is, azt írja Cassianus; hogy napjában két cipócskát ettek, mely mindkettő sem nyomott egy fontot. És mivel nem volt elég éhségek oltására a két falat cipó; némelyek semmit egy nap nem ettek, hogy másnap a kétnapi profonttal éhségeket enyhítenék. Remete Szent Pál száztizenegy esztendőt élt; száz esztendeig pusztában lakott: az első negyven esztendőben kenyeret nem ett; azután napjában fél kenyérrel élt, melyet a holló hozott.

Ebben az időben történt, hogy Antal úgy vélte, a szerzetesek között ő az első remete. Álmában azonban megtudta, hogy él a pusztában egy nála sokkal kiválóbb remete is. Elindult, hogy megkeresse. Az erdőben találkozott egy hippokentaurral, ember és ló keverékével, aki egy jobb kéz felé tartó utat mutatott neki. Ezután egy másik, datolyát vivő állattal is találkozott, felül emberhez, alul pedig kecskéhez volt hasonlatos. Antal az Istenre esküdve kérte az állatot, hogy mondja meg, kiféle, miféle. A lény azt felelte, hogy ő egy szatír, a pogányok tévhite szerint az erdők királya. Végül Antal egy farkassal találkozott, aki elvezette Szent Pál cellájához.

Antal és Pál közös legendájának két másik helye hasonló értelmű. Az egyik: a távollévő Antal látomásban értesül arról, hogy az épp elhunyt Pál lelke az égbe repül. Az antik Rómában úgy tartották, hogy ez idő tájt nyílik meg a mundus, a földalatti világ barlangszerű szája, hogy kibocsássa az elmúlt évben elhaltak lelkeit. A Tejút–nappálya kereszteződés (a Tejút barlangnyílásszerű hasadéka) az archaikus képzetekben a túlvilágra vezető átjárók egyike volt. Ez a képzet még a középkorban is tartotta magát. A másik helyen megtudjuk, hogy Pál sírgödrét két oroszlán ásta ki. E jámbor állatokban azokra a fenevadakra ismerhetünk, melyek az ősrégi hiedelem szerint az alvilág bejáratát (a sírgödröt) őrzik. (Egyiptomban reti volt a nevük.)

Immár annak utána, mikoron írnának ezerháromszáznyolcvanegy esztendőben, mikoron Magyarországban uralkodnék az nagy Lajos királ, kinek hagyomásából es az veneccei uraknak engödelmökből pécsi Bálint pispek es zágrábi Pál pispek egy éjjel nagy csendességgel, hogy az köznép reájok ne rohanna érötte, miért nagy böcsölettel tartják vala, hozák Szent Pálnak testét két apró szentöknek testivel Magyarországban, Budának fé es királi várasában, oly nagy tisztösséggel es készölettel, oly nagy processióval es ajojtatossággal, kihöz hasonlatos soha Magyarországban nem volt! es helheték Buda várában, Szent János kápolnájában, éjjel es nappal vigyázván őmellette két remete fráterek. Kinek kihozásán mondhatatlan nagy ereme vala az felséges jámbor királnak, nagy eremek vala mind teljes országbeli szegénnek, bódognak: nagyobban kedég az ő remete szerelmes fiainak. Es koronkéd nagy folyamás vala Krisztus Jézus szent confessorának látogatására. Keves idő azért elmúlván, az felséges királ, az magyari jó uraknak tanácsokból, nagyságus tisztölendő isztragomi Demeter érsek római kardinál es gubernátor, ez országnak jeles cancellariosa, úr pápának kedég ez országra es Lengyelországra választott legátja, kinek mikoron felséges régi Lajos királ mind az urakkal látta volna tekéletes jámborságát, kéré, hogy dicsőséges Remete Szent Pálnak szent testét emelné fel Budáról Szent János kápolnájából, es vinné bódogságus Szent Lőrinc mártírnak egyházában Buda felett, hogy ott az ő fiai mint atyjokat, bizon tagok ő fejöket es tanojtványi ő szerelmes mestereket nyilván tisztölnék, dicsérnék, es éjjel-nappal szenetlen szolgálnának őneki erekkül-erekké.