JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 29.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


Az első nagy fényerejű fényképezőgép-objektív feltalálója, PETZVAL JÓZSEF (Szepesbéla, 1807. jan. 6. – Bécs, 1897. szept. 17) szepességi német család gyermekeként született, de mindig magyarnak vallotta magát. Pesten az Institutum Geometricum tanulója volt, itt szerzett mérnöki oklevelet, majd tanított felsőbb matematikát. 1837-ben Bécsben egyetemi tanárrá nevezték ki és a tudományos akadémiának is tagja lett. Kutatásai az elméleti és gyakorlati fénytan, főként a fényképezés terén jelentősek. Hosszas kísérletezés és számítás után kidolgozott két achromatikus (színérzékeny) lencserendszert. Ezek az újfajta lencsék már a kettős objektívekhez voltak sorolhatók. Az egyik arcképlencse volt, ami a portréfényképezést tette lehetővé, a másik pedig tájképlencse. A Petzval-féle objektív gömbi és színi eltérése igen kicsi és különösen alkalmas vetítésre. Petzval maga is nagy ügyességgel csiszolt lencséket. Emellett továbbfejlesztette a lencserendszerek elméletét. Tőle származik a képmező-elhajlásra vonatkozó általános összefüggés, melyet 1843-ban publikált. Sajnos, találmányait nem szabadalmaztatta, ebből később kellemetlen viták származtak. Érdekelte a ballisztika és a hangtan is, ezekben a tárgykörökben is írt tanulmányokat. Felállította és tudományosan igazolta azt a tételt, amely szerint a szilárd, izzó testek nagyobb fényerejűek, mint a lánggal égő gázok. Saját szerkesztésű gépével fotogrammetriai méréseket is végzett.

Petzvál József
Petzval József
(szócikk)
Petzval kráter
A Petzval József emlékérem kitüntetettjei
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal