Petri György
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia (fotó: Szilágyi Lenke)

PETRI GYÖRGY (Bp., 1943. december 22. – 2000. július 16.): költő, műfordító, újságíró.

Budán, a Vízivárosban kezdte el iskoláit, majd az ugyancsak budai Toldy Ferenc Gimnázium tanulója lett. Sokáig kereste a helyét, pszichológus akart lenni, munkaterápiás elmegyógyintézetben dolgozott, majd 1966-ban beiratkozott a budapesti egyetem magyar-filozófia szakára. Újságíró, 1974-től szabadfoglalkozású. A magyar demokratikus ellenzék tagja volt. 1981–1989 között a Beszélő című szamizdat lapot szerkesztette. 1975–1988 között versei kizárólag szamizdatban és külföldön jelenhettek meg. 1989-től a Holmi szerkesztőbizottsági tagja.

Első versei a Kortársban és az Élet és Irodalomban jelentek meg, majd évekre elhallgatott, s csak akkor szólalt meg újra, amikor úgy érezte, hogy sikerült leküzdenie a korábbi költészetét alapvetően befolyásoló József Attila-i hagyományt. 1966–67 fordulóján zajlott le lírikusi magára találása, ekkor született művei már első kötete anyagának szerves részét alkotják. Az 1968–1970 között írt verseket tartalmazó első kötet, a Magyarázatok M. számára (1971) sikert aratott: mindenekelőtt a radikális baloldali remények 1968-as megfeneklése nyomán előállt kelet-európai helyzet abszurditásának s az értelmiségi lélekállapot ambivalenciájának – pátosz és irónia együtteséből szőtt – érzékeltetésével. Költészetének egyik kulcsmondatát „Feladtam / az egység utáni sóvár vágyamat: / milyen gyalázat érhet még?” a Belső beszéd című verse fogalmazza meg. A felismerés fokozatai című nagyívű gondolati költemény mintegy foglalatát adja a szocializmus megreformálhatatlanságából következő létélménynek. A kötet cím nélkül álló ars poetica-szerű záródarabja („Horgodra tűztél…”) a Közép-Kelet-Európában tradícióvá lett vátesz-szerep s a vele járó kiválasztottság-tudat ironikus elutasítása.

A hagyományos költői szerep lehetetlenségének következménye és kifejeződése e lírában a szándékoltan antipoétikus, önlefokozó privát beszédmód is. A következő kötet, a Körülírt zuhanás (1974) jelentős elmozdulást mutat a korábbihoz képest: míg ott a terjedelmes (ön)magyarázatok, itt a rövid állapotképek dominálnak. Az úgy-ahogy rejtett politikai célzások, gesztusokban kifejeződő véleménynyilvánítások korszaka 1977-től fokozatosan lezárult; ez év januárjában – a Szabad Európa nyilvánosságát vállalva – a költő aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben harmincnégy magyar értelmiségi fejezte ki szolidaritását a cseh polgárjogi mozgalommal, a Charta 77 kibocsátóival. Két évvel később egy hasonló jellegű, de jóval szélesebb körű tiltakozó akció aláírói között is ott a neve, közben tevékenyen segítette a szamizdat kiadványokként vállalt kéziratos irodalom (például a Bibó-emlékkönyv) létrejöttét, terjesztését. 1981 végén egyik alapító szerkesztője lett a már stenciltechnikával előállított Beszélő című folyóiratnak, amely a nyolcvanas évek folyamán a legtekintélyesebb szamizdat orgánummá vált. Még jelentősebb fordulat dokumentuma Petri György pályáján az AB Független Kiadó egyik első produktumaként szamizdatban megjelent Örökhétfő (1981) című kötet, amelynek java része a szó szoros értelmében közvetlenül politikai témájú, alkalmi költemény. E versek meghökkentő újdonsága a szinte tüntetően alantas, trágár nyelvhasználat (hogy ez is demonstrálja a szókimondás, a néven nevezés fontosságát), amit a sikerültebbek szellemes nyelvjátékkal ellensúlyoznak.

A játékosság éppúgy meghatározó jegye Petri György, mint a vele leginkább rokonítható előd, Faludy György politikai költészetének. Teljesen mégsem szorult ki az ideológiailag ellenőrzött nyilvánosságból, a hetvenes évek vége felé a jugoszláviai Új Symposion, később a Mozgó Világ, a Magyar Nemzet, a Kortárs közölte néhány versét. Szigorúan záruló cenzurális tiltás akkor sújtotta, amikor 1984-ben New Yorkban megjelent kötetében (Hólabda a kézben) publikálta Leonyid Iljics Brezsnyev halálára írt versét. Politikai és versírói aktivitása kisebb-nagyobb pulzálásokkal folytatódott a nyolcvanas években; újabb verseinek gyűjteményét is szamizdat formában bocsátotta közre 1985-ben Azt hiszik címmel. Még a Kádár Jánost leváltó pártértekezlet után is húzódott-halasztódott újbóli föltűnése az állami könyvkiadásban. 1988-ban a Szépirodalmi Könyvkiadó felkérte ugyan válogatott verseinek összeállítására, de a skandalumnak számító versek ebben sem jelenhettek meg, maga a gyűjtemény végül csak 1989-ben látott napvilágot Valahol megvan címmel. A rendszerváltás folyamatában részint megélénkült politikai tevékenysége – részt vett a Szabad Kezdeményezések Hálózata szervezésében, a Szabad Demokraták Szövetsége alapításában –, részint pedig egyre jobban függetlenedett a politikai színtértől, költőként teremtett magának egzisztenciát. Bár 1994 őszén az önkormányzati törvény módosítása miatt kilépett a Szabad Demokraták Szövetségéből, politikai véleményének publikus megfogalmazásáról sem előtte, sem utána nem mondott le, publicisztikáiból, a vele készült interjúkból jól nyomon követhető az állásfoglalása szinte minden fontos aktuális kérdésben. 1998-ban bizonyosodott be, hogy gégerákja van.

1990-ben József Attila–díjat, 1997-ben Kossuth–díjat kapott, 1991-es életműkötete Az Év Könyve Díjat nyerte el.

Verseiből, visszaemlékezéseiből öt nagy szerelem képe rajzolódik ki. Fiatalkorában romantikusan végletes érzelmek fűzték Kepes Sárához, aki kapcsolatuk egyik válságos periódusában öngyilkos lett. Első felesége Mosonyi Alíz volt, akitől Anna nevű lánya született. Második felesége, Harsányi Éva fia, Petri Lukács Ádám édesanyja. A politikai aktivitással telt másfél évtized során állhatatos, szívósan leleményes társra lelt, aki Maya néven annyira költői jelenséggé változott a művekben, hogy blaszfémia lenne a polgári névformája szerint említeni. A rendszerváltás utáni időszakban pedig szenvedélyes ragaszkodássá teljesült régi ismeretsége Pap Máriával.

1990-ben a válogatott kötetből elhagyott verseket publikálta Ami kimaradt címen, 1991-ben pedig a Szépirodalmi Könyvkiadó vállalkozott a teljes addigi költői életmű prezentálására. Két kötete (Valami ismeretlen, 1991; Sár, 1993) a kilencvenes évek termését tartalmazza. A Valami ismeretlen című kötet legjobb darabjai között a (történelmi) helyzeteket „helyükre tevő” kommentárok (A 301-es parcelláról), valamint olyan elemi erejű versek találhatóak, mint a Hogy elérjek a napsütötte sávig. Az újabb gyűjteményes kiadás (Versek 1971–1995, 1996) után életében még egy kötete jelent meg (Amíg lehet, 1999). A kötet anyagának lezárása után is rendszeresen publikált verseket különböző irodalmi folyóiratokban. Az Összegyűjtött versek (2004) ezen a köteten és az 1971–1995 között írt verseken kívül tartalmazza még az 1999 és 2000 folyamán keletkezetteket és a korai lírát is.

Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség (Veres András szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)