Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

Pavlics Ferenc vezetésével fejlesztették ki az először 1971-ben, az Apollo-15 űrhajóval felbocsátott NASA-holdjárművet.  

A Lunar Roving Vehicle (LRV) kidolgozásánál figyelembe kellett venni a -160 és +125 fok közti hőingadozást, ezért a kerekeket titánacélból tervezték. A 3 m hosszú, 2 m széles kocsit összehajtva helyezték el a holdkomp alján, súlya 200 kg volt. A jármű a Holdon kifordult a kompból, rugók kitolták az alváz meghosszabbítását, majd kihajtották a kerekeit, melyek eredetileg 45 fokban behajtva helyezkedtek el. Az egész „kicsomagolás” 15 percig tartott.

A négy kerék mindegyikét külön villanymotor hajtotta, közülük kettő is elég volt a biztonságos visszatéréshez. Az űrhajósok egyszerű támlásszékben ültek. A jármű sebessége 16 km/óra volt. A kerekek kétrétegűek voltak, ütközés esetén a belső vehette fel a többleterőket. A felfüggesztést torziós rugókkal oldották meg, minden kerékagyban külön féket helyeztek el. Valamennyi funkcióra a biztonság érdekében tartalékrendszereket képeztek ki, két, egymástól független, 36 voltos, ezüst-cink akkumulátor volt az energiaforrás. A kocsi 30 fokos emelkedőn is fel tudott kapaszkodni, az irányváltás botkormánnyal történt. A tájékozódást giroszkópos navigációs berendezés segítette, a szerszámokat és geológiai kutatóeszközöket a hátsó kerekek közti dobozban tárolták.

Az első holdautót Dave Scott űrhajós vezette 1972. december 19-én. Összesen három utat tettek meg vele, mintegy 27,8 kilométert, és 77 kiló kőzetet gyűjtöttek. Az Apollo-16 holdjárója 27, az Apollo-17-é 36 kilométert közlekedett. Ezek voltak a világ legdrágább autói, különösen mert csak három napig működtek. A holdautóból négy darab készült, közülük három ma is a Holdon van, a negyediket a washingtoni Smithsonian Múzeumban állították ki

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1997. MTESZ; Magyar Távirati Iroda MTI))