Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
PATSCH FERENC, (Verespatak, 1919. máj. 1. – Budapest, 1979. aug. 4.): bányamérnök, az első mélyfúrások, illetve ferdefúrások mélyítésének kivitelezője az olajiparban.
Tanulmányait 1937-ben a II. Károly Király Politechnikumban kezdte Bukarestben, 1940-től Sopronban folytatta, ahol 1942-ben bányamérnöki diplomát szerzett. Gyakorlati idejét 1942-ben kezdte a MAORT-nál (Magyar Olajipari Rt.), augusztustól Erdélyben a Hungaria Vegyiművek ólom- és szénbányájában működött. 1943-tól ismét a MAORT-nál dolgozott, kutatási üzemvezetőként, folyamatosan irányította a kutatási területek munkáját. 1950-től 1955-ig Lovásziban üzemvezető főmérnök volt a Magyar Szovjet Olajipari Rt.-nél. A magyar olajipar országos szintű szervezeti átalakítását követően, 1957-től 1964-ig a Dunántúli Kőolajfúrási Üzem főmérnöke volt. 1964 márciusától az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt (OKGT) Fúrási Főosztályának, később a Nemzetközi Főosztály vezetője volt. Jelentős magyar és idegen nyelvű szakirodalmi tevékenységet fejtett ki a nagymélységű fúrások és a jet-fúrási technológia tárgykörében.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1994. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)
1948 őszén állami kezelésbe vették részvénytársaságot, ezt követően 1949 tavaszától kezdve munkásigazgatók vették át az üzem irányítását. Éreztem, hogy nem tartozom a politikailag megbízható emberek közé, ez azonban engem kevésbé bántott, mert a szakmám szépsége mindenért kárpótolt, s átsegített mindig a gondokon. Hogy másodrendű állampolgár lettem ebben az országban? Ezt csak belül éreztem. Nagyon vigyáztam, hogy ez ne látszódjon rajtam, mert szívesen tanítottam, s szerencsémre nyugatos és értelmiségi mivoltom révén nem kellett belépnem a pártba. Azon kevesek közé tartozom, akik úgy tudták végigcsinálni ezt a negyvenegynéhány esztendőt, hogy nem kellett párttagnak lennem. Amikor a munkás- igazgatók fokozatosan átvették a vállalat irányítását, személy szerint én egyikkel-másikkal jó barátságba kerültem. Szatmári Ferencnek hívták munkásigazgatónkat, aki Csepelről érkezett, esztergályos munkásként került ide a fúrási üzemrész igazgatójának. Szatmári
Ferenc 1949 márciusában összehívta a fúrómérnököket – többek között Alliquander Ödönt, Mayerszky Bélát, Rosta Ferencet, Csigó Józsefet, Bencze Lászlót, Munkácsy Zoltánt, Zonda Pált, Pál Jánost és Patsch Ferencet, én voltam közülük a legfiatalabb –, s egy olyan asztalhoz ültetett le bennünket, melyet tapintatosan nem vörös, hanem zöld lepellel terítettek le.
