JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 20.Névnap: Tivadar, Odett
    
 
Hónapok
 
Tiszagát építése Rahónál - Rahó, Kárpátalja (fotó: Vimola Ágnes)

Tiszagát építése Rahónál - Rahó, Kárpátalja
(fotó: Vimola Ágnes)

Március 14. az 1997-ben Curitibában (Brazilia) elfogadott ún. „Curitibai Nyilatkozat” emléknapja. Az esemény tiszteletére minden évben akciókkal, kampányokkal, ünnepségekkel – vagy mint 2003-ban is – újabb nemzetközi találkozókkal emlékeznek a Nyilatkozatban foglalt elvekkel egyetértők, elsősorban a gátépítkezések miatt az eredeti lakóhelyük elhagyására kényszerített őslakosok szervezetei, illetve a környezetvédők. A Nyilatkozat fő üzenete ez volt és marad: „A víz az életet és nem a halált szolgálja!”

Magyarországon is több alkalommal megünnepelték a NEMZETKÖZI AKCIÓNAP A GÁTAK ELLEN, A FOLYÓK, A VÍZ ÉS AZ ÉLET MELLETT elnevezésű világnapot, de eddig még nem volt minden évben elegendő erő a szervezésre.

Wass Albert: Gátak
Ha látsz egy gátat,
egy büszke, kemény gátat,
habos, tajtékos vadvizek előtt:
imádkozz, hogy a vizek győzzenek.
Kérj Istentől a vizeknek erőt,
földszakítót, világrengetőt,
hogy verje le a gátat!
Mert nem Istentől való dolog
gátat emelni a vizek elé.
Elzárni tüzes rohanásukat,
a nótákat, a kacagásukat
dölyfös szavakkal: nem lehet tovább!
És mennyi gát van, ó de mennyi gát…!
ha körülnézel, nem látsz egyebet:
béklyóba törpült szenvedélyeket,
mederbe kényszerített vágyakat,
csók-gátakat,
vér-áztatott, könny-áztatott,
elátkozott szabadság-gátakat!
Ha látsz egy gátat,
egy büszke, kemény gátat,
örvénylő, zúgó vadvizek előtt:
kérj Istentől a vizeknek erőt,
földszakítót, világrengetőt,
hogy a gátakat, a gátakat
ledönthesse még időnap előtt!
Izland(Fotó: Konkoly-Thege György)

Izland
(Fotó: Konkoly-Thege György)

Izland(Fotó: Konkoly-Thege György)

Izland
(Fotó: Konkoly-Thege György)

Niagara(Fotó: Konkoly-Thege György)

Niagara
(Fotó: Konkoly-Thege György)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal