Már pápa, amikor egyszer a Tiberis kiárad, s a folyó mindenféle kígyót, szörnyet és egy nagy sárkányt „zúdít” a városra. Ugyan a „hullámok megfojtották és a partra vetették őket,” – írja az Arany legenda – de „rothadásukkal megfertőzték a levegőt.” Pestis tör Rómára, aminek a végét egy csodás látomás jelzi Gergelynek. Az Angyalvár tetején megjelenik Mihály arkangyal, és véres kardját a hüvelyébe dugja. A pápa neve napján nemcsak a Szűz és a Serleg csillagkép uralkodik az éjszakai égen, hanem a Szűz kezében látszó Mérleg csillagkép is, az Ítélet angyalának attribútuma. Mihály arkangyal, akinek névünnepét épp az évkör átellenes pontján tartjuk (szept. 29.) a Mérlegelő Szűz (Angyal) csillagképét is megtestesítette. (Nem mellékes, hogy a két napéjegyenlőségi csillagkép: a Halak és a Szűz együtt a kereszténység legfontosabb asztrális jelképei.) Ideillenek a pápának az Arany legendában idézett, a pestis során lejegyzett állítólagos sorai: „Mérlegelem, hogy mit kell most elviselnem, és mérlegelem azt, amit elveszítettem, s midőn látom a veszteséget, még nehezebbemre esik, amit hordoznom kell. Íme, nagy tenger hullámai csapdosnak, s lelkem hajóját hatalmas vihar lökései hányják-vetik.” (Kiem. tőlem.)

Szent Eugenius életrajzában olvassuk, hogy abban az időben, amikor az egész egyház az ambrozián rítust követte a gregorián rítus rovására, a római pápa, Adrianus zsinatot hívott össze, ahol elhatározták, hogy a gregorián rítust kell egységesen bevezetni. A végrehajtó Károly császár volt, aki végigjárva a provinciákat, fenyegetésekkel és büntetésekkel kényszerített minden klerikust; az ambrozián rítus könyveit pedig mindenütt elégette, és sok rebellis klerikust bebörtönzött. Eugenius püspök a zsinatra megérkezve látta, hogy azt már három napja berekesztették. Ekkor bölcsességével rávette a pápát, hogy mindazon főpapokat, akik részt vettek a zsinaton, s már három napja eltávoztak, hívja vissza. Újra összehívták a zsinatot, és minden atya egyetértett javaslatával, hogy mind az ambrozián, mind a gregorián misszálét helyezzék Szent Péter apostol oltárára, zárják be jól a templom ajtaját, gondosan pecsételjék le több püspök pecsétjével, és ők maguk egész éjjel imádkozzanak, hogy az Úr valamiféle jel által fedje fel előttük, hogy a kettő közül melyik rítust kell inkább követni a templomokban. Megtették, amit elhatároztak. Reggel kinyitották a templom kapuit, s mindkét misszálét kinyitva az oltáron találták.

Mások hozzáteszik, hogy a Gergely-féle teljesen szét volt esve, és mindenfelé szétszóródva találtak rá, míg az ambroziánt úgy találták, azon a helyen kinyitva, ahogy hagyták. Ebből az isteni jelből megtudták, hogy a gregoriánus rítust kell elterjeszteni a világon, az ambroziánt pedig csak saját templomában kell követni. Az atyák pedig azt, ami isteni módon tudomásukra jutott, határozatba is foglalták, s mind a mai napig ez van érvényben.

Az egyháztörténet úgy tudja, hogy a gergelyezés IV. Gergely pápa (827-844) intézkedésére terjedt el, aki ezzel hősünket, Nagy Szent Gergelyt, az iskolák, diákok egyik védőszentjét akarta megtisztelni. A játékot eredetileg három diákgyerek adta elő: egy püspök és két káplánja. A többi gyerekek megfelelő öltözetben egy-egy mesterséget képviseltek. A gyermekpüspök a templomban versbeszedett prédikációt mondott, majd tavaszköszöntő seregével bejárta a várost. Az ünnep egyúttal a diákok tavaszi félévének kezdete is volt, amikor új társakat toboroztak.

„A Calendae Martiae pogány szokásának – egészíti ki Kardos Tibor – és a görög tavaszdaloknak közös örökségeként Gergely pápát március elsején tavaszdalokkal köszöntötték... Valószínűleg római példára vált állandó jogává e kórusoknak a rekordálás is, vagyis köszöntő énekek előadása, karban való szereplés nagy ünnepeken, világi alkalmakkor is, sőt később már lakodalmakon és keresztelőkön...” Így lett Gergely pápa a középkori diákok és iskolák egyik legkedveltebb patrónusa. Névünnepe tavaszi félévkezdetnek számított, amelyet a diákok felvonulással, új tanulótársak felkutatásával ünnepeltek meg.

Ez volt a gergelyjárás, gergelyezés: a rekordáció egyik jellegzetes alkalma, amely régi hazánkban is virágzott, tudomásunk szerint a magyarok, németek, erdélyi és szepesi szászok, szlovákok között, de járta a cseheknél is. A hazai játékba részben az Aprószentek napján választott gyermekpüspök középkori hagyományvilága is beleépült.

Az iskolás gyermekek köszöntőinek, dramatikus játékainak külön időpontja Balázs-nap (február 3.) és Gergely-nap (március 12.). A XVII. század óta gyakran szólnak a feljegyzések a gergelyjárásról, balázsjárásról. A kettő közül a gergelyjárás szokása a régebbi és elterjedtebb, valaha egész Közép-Európában és Nyugat-Európában igen népszerű volt. E nap az iskola téli időszakának befejező napja volt, s egyben a mezőgazdasági munka egyik kezdő napjának is tekintették. Gergely pápát, az iskolák patrónusát püspöki ruhában személyesítették meg, az iskolások katonás rendben, néha lovon vonultak fel. Ezen a napon kirándulásokat is rendeztek.