| ||||||||||||||
Munkácsy Mihály síremléke
(fotó: Legeza Dénes István)
MUNKÁCSY MIHÁLY (Munkács, 1844. február 20.–Endenich [Németország], 1900. május 1.): festőművész.
Családja 1848-ban Miskolcra költözött. Szülei halála miatt 1850-ben Békéscsabára került; anyai nagybátyja, Reök István ügyvéd nevelte. 1855-től asztalosinas, 1858-től Nagykárolyban asztalossegéd volt. Betegsége miatt nagybátyjához költözött Gyulára. Szamossy Elek festőművész felfigyelt tehetségére: támogatásával és ajánlásával Munkácsy Mihály 1863-ban Pestre költözött, ekkor vette fel a Munkácsy művésznevet;. Festőbarátai segítségével 1865-től Bécsben, 1866-ban Münchenben tanult. 1867-ben állami ösztöndíjjal Párizsba utazott a világkiállításra, ahol Courbet művészetéből egész életére döntő benyomásokat szerzett. 1868-ban Düsseldorfban a német táj- és életképfestést tanulmányozta.
Önállósulásának első fontos emléke az Ásító inas című képe. 1869-ben festette első világhírt hozó művét, a párizsi Salon aranyérmével kitüntetett Siralomházat, amelyben a magyar szabadságharc utáni betyárvilágból választotta témáját. Ebből a korszakából ismertek népi tárgyú művei (Tépéscsinálók, 1871), majd végleg Párizsba költözése után: Éjjeli csavargók, Köpülő asszony (1873).
1872-ben Párizsban telepedett le; de Marches báró özvegyével kötött házasságot. E korszak első nagyméretű műve a Milton (1878), amely elnyerte a párizsi világkiállítás nagy aranyérmét, Európában és Amerikában világsikert hozott, majd a Krisztus Pilátus előtt (1881) és a Golgotha (1883). Ekkoriban festette remek virágcsendéleteit és tájképeit. 1896-ban tervezett hazatelepülését súlyos betegsége megakadályozta. 1897-től a németországi Godesbergben, majd Endenichben gyógyintézetben ápolták. Élete vége felé festőisége elerőtlenedett, amellett a halálos kór is nyomot hagyott egyes művein. A millenniumi előkészületek jegyében készült Honfoglalás-freskója (1893, a budapesti Országház elnöki fogadótermében) már akadémikus vonásokat mutat. Önéletírását az 1880-as években kezdte franciául írni; életének 1848–1863 közötti időszakára emlékezik.
|
|
„Egyedül voltam otthon. Én mutogattam meg a nagy mesternek a fiatal művész kartonjait, melyek után az igazságügyi palota esküdtszéki terme számára festette meg a temperaképeket. A mester el volt ragadtatva a fiatal művész alkotása által: azt mondta, hogy ez a helyes históriai festészet, s nagy jövendőt jósolt azok alkotójának.”
|
|
„Munkácsyn akkor tört ki a dühös őrjöngés, amikor az orvosai és a szolgája az ecsetjeit elvették tőle. Ez természetes. Hiszen ebben az ecsetcsomagban volt az ő lelke!
Én csak jámbor ember vagyok, egy gyermek parancsolhat velem, de ha valaki az írótollamtól meg akarna fosztani, én azt megölném, ha Sámson volna is. Pedig az író még dolgozhatik a fejében is; de a festő ecset nélkül nem élő ember.
Azt kellett volna mondaniok a beteg művésznek: »El ne hagyd a rajz-ónodat, eredj ki a mezőre, fess virágokat, fatörzseket, vagy fess akár őrült fantazmagóriákat, fess torzképeket, s ha egyebet nem tudsz, kolorálj fotográfiákat, csak abba ne hagyd a munkát, mert abban van a lelked, abban az idegeid gyógyszere.«”
| Neumann Kht. | Color Plus Multimedia | Ismertető | Impresszum | © Copyright | Főoldal |