| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
– Madách Imre (Alsósztregova, 1823. január 21. – Alsósztregova, 1864. október 5.): drámaíró, költő. 1831–37-ben magántanuló, a váci piarista gimnáziumban tette le vizsgáit. 1837-ben a pesti egyetem filozófiai tanfolyamára került, 1838-ban a jogi karra. Megismerte a reformkor kiválóságait, barátságot kötött Lónyay Menyhérttel, és beleszeretett annak Etelke nevű húgába. 1842-ben ügyvédi vizsgát tett, megyei másodjegyző lett, de 1843-ban betegsége miatt lemondott tisztségéről. 1845-ben feleségül vette Fráter Erzsébetet. A szabadságharcban megyei főbiztosként segítette a hadsereg élelmezését. 1849-ben nénjét honvédtiszt férjével román parasztfelkelők megölték. 1852–53-ban Kossuth titkárának, Rimóczy Jánosnak rejtegetése miatt börtönben, majd rendőri felügyelet alatt élt Pesten. 1854-től, válása után anyjával és gyermekeivel Sztregovára húzódott vissza, irodalommal foglalkozott. 1861-ben visszatért a megyei közéletbe, országgyűlési képviselő lett. Írói pályáját versekkel kezdte (Lantvirágok, 1840), későbbi költeményei, bár ciklusokba és kötetbe szerkesztette őket, csak halála után jelentek meg. Részletszépségeik és főleg a Tragédiát előlegező motívumaik miatt Madách Imre lírai művei közül a természeti és a bölcseleti ihletésűek a legértékesebbek. Széles körű olvasottságról, eklektikus szemléletről tanúskodó értekezéseinek zöme ugyancsak fő művével áll kapcsolatban mint előkészítés vagy utólagos kommentár. Cikkei és beszédei a centralistákéval rokon liberális és hazafias szemléletet tükröznek, meggyőző szónoki képességre vallanak. Novellái kevésbé jelentősek. Kezdettől a nagy dráma megalkotása iránti becsvágya ösztönözte. A Commodus (1839) és a Nápolyi Endre (1841–42) történelmi tárgyat dolgoz föl, A Csák végnapjai (1843, 1861) Kisfaludy Károly és Petőfi fölfogását követi, a főhőst tragikus végzetű nemzeti hősként ábrázolja. Korábban prózában, ettől kezdve jambikus versben írta drámáit. Héraklész a hőse a Férfi és nőnek (1842–43), amelyet forrásaitól (Szophoklész, Seneca, Ovidius) a romantikus hős- és szerelemeszmény fölmagasztosítása különböztet meg. A nagyra törő lázadó és a kisszerű környezet összeütközésére épül a Csak tréfa (1843–44) és a Mária királynő (1855); az utóbbiban az eredmény nélküli küzdelem motívuma is hangsúlyos. Igazán jelentős művei 1859 és 1861 között keletkeztek. A civilizátor (1859) „komédia Aristophanes modorában”, időszerű visszavágás Bach miniszter Blickjére, akárcsak Széchenyi Rückblickje. Antik mintaképére emlékeztetően leplezte le az önkényuralom korszakának demagógiáját és módszereit, de a nemzeti önkritika sem hiányzik belőle, főleg a meghátráló passzivitást bírálta. Az ember tragédiája sikere után 1862-ben beválasztották a Kisfaludy Társaságba, 1863-tól az MTA tagja volt. Az ember tragédiáját 1859. február 7. és 1860. március 20. között írta, és Arany János – főleg nyelvi és verselési – javításait figyelembe véve jelentette meg (1861). Végső változata a második kiadás (1863). Műfaji mintát Madách Imre a drámai vagy epikai formában írott „emberiségpoémákban” talál, ötvözve a fausti típusú drámai költemény és az egész emberi történelmet áttekintő „poème d'humanité” hagyományait, melyeknek gyökerei visszanyúlnak az antik mítoszba, a bibliába és a keresztény középkor irodalmába. A közvetlen műfaji előzmények közé tartoznak Milton, Goethe, Byron és Shelley emberiségkölteményei. A filozófusok közül a görög, keresztény, a klasszikus német filozófia és a Madách Imrével kortárs mechanikus materialista és korai pozitivista irányok képviselőinek nézetei kapnak a többinél nagyobb hangsúlyt. A hazai romantikus liberalizmus válsága és az 1850–60-as évek fordulójának bel- és külpolitikai reményei éppúgy belejátszottak a mű születésébe, mint a világtörténelmi olvasmányok és a házasságában szerzett, elméletté általánosított tapasztalatok. A legfontosabb szereplők, egyénítő vonásaikon kívül, jelképes megtestesítői valamilyen általános emberi magatartás-változatnak és ehhez kapcsolódó filozófiai irányzatnak. Eszerint Ádám érzelmei és érvei a haladásban bízó liberális és a fejlődést dialektikusan és eszményi cél felé törekvő módon elképzelő hegeliánus fölfogásában gyökereznek. Lucifer a mechanikus materializmus meg a pozitivizmus közötti átmenet eszmerendszeréből merít. Éva a természet és a szellem világa között közvetít. A szereplők funkciójáról számos más értelmezés is született, mert a hősök a történelmi szerep és helyzet változásai szerint váltogatják arcukat. A Tragédia művészeti értékeit kritikusai kezdettől mély gondolatiságában, szövevényes, mégis szilárd szerkezetében, a lírai és drámai elemek eredeti vegyítésében ismerték föl. Nyelvét, Arany nyomán, erőtlenebbnek ítélték, bár kétségbevonhatatlan erénye tömörsége, fogalmisága, egy-egy kor stílusának sikeres utánzása. Utolsó nagyobb befejezett műve, a Mózes (1860), az akadémiai Károlyi-pályázaton nem nyert díjat. A biblikus példázatban ezúttal is a szabadságharc bukását követő idők kérdéseire keresett választ, valamint a férfi és a nő, a nagy ember és a tömeg, a nagyszerű terv és a silányabb megvalósulás ellentétét vizsgálta. Drámái a Tragédia kivételével nem jelentek meg életében. Színpadra először a Tragédia került (1883. szept. 21., Nemzeti Színház), világsikere, fordításokban és előadásokban, 1892-ben kezdődött. A Mózest Kolozsvárt mutatták be (1888), A civilizátor 1938-ban került először színre.
(diafilm – Neumann-ház)
(részlet)
Az Ember Tragédiája vége felé Ádám, az első ember, találkozik az emberiség túlélőivel – túl a világtörténelem utolsó katasztrófáján, túl a természeti környezet pusztulásán, egy túlszaporodási hullámon is túl, amely már: a kihalás. A szembesítéstől Ádám megretten, és elmenekül. Riadalmát fokozza, hogy a Nő, a földön élő utolsó Éva, szerelmet akart tőle, a Férfi meg kerítőként működött. De Ádám idejekorán elmenekült, s az utolsó emberpár egyedül maradt… A függöny lemegy. A Tragédia más színen folytatódik. Az itt következő jelenetben szintén az utolsó emberpárt látjuk. Csakhogy a jelenet ott kezdődik, ahol Madách abbahagyta. A jelenet során néha be-behallatszik egy-egy mondat a Tragédia folytatásából. Csakugyan folytatódik-e valahol? Amikor az emberiség az utolsókat rúgja, vajon valahol magyarázatot ad-e csakugyan az Isten arra, ami történt? Vagy csupán a színházi emlékeink játszanak velünk? Ki tudja? A világvége-szituáció eléggé rendkívüli ahhoz, hogy benne egyéb rendkívüli dolgok is megtörténhessenek. Az utolsó földi emberpárnak ez a kétszemélyes idillje figyelmeztetőnek készült. Az eszkaláció a pusztulást a mindennapiság, a megszokottság színeiben lopja a közelünkbe. Ez az idill figyelmeztetni akar, nehogy későn vegyük észre: csak egyetlen emberiség volt.
(részlet)
Még mindig az álomlátás. Ádám végigálmodja az emberiség múlt és jövendő történetét. Sorra következnek a történelmi korok, a Madách idejében még jövőnek számító túlgépesedett – és emberi értelemben is túlgépiesedett – civilizációkig, majd a nap kihűléséig, a föld végső jégkorszakáig. Fantasztikum, ha úgy tetszik, science fiction; részben a valóságos történelmet vetíti elénk az álom, a történelmi múltat, mely csak Ádám jelenéhez viszonyítva jövő, részben – Wells időgépéhez, hasonlóan – a történelem mindnyájunk számára ismeretlen jövő idejét. Az emberfaj jövőjének láttán Ádám öngyilkosságra gondol; de Éva – megint csak álombeli, sci-fi-beli fordulat! – elárulja, hogy anyaság elé néz; itt már kevés az öngyilkosság, csak kettős gyilkossággal lehetne elébe vágni az emberiség távoli évezredekben beteljesülő sorsának. Íme: egész fajtánk, egész világunk jövője, két prototípusban „előlegezve”. S micsoda képtelen helyzetek és drámai konfliktusok lázlerobbanásai között fejlődik a két egyénített típus mostani és későbbi magunkká: huszadik és harmincadik és nem tudom, hányadik századi emberekké. Sci-fi-írók! Tudományos-fantasztikus művek szerzői! Gyűljetek össze és mutassatok be hálaáldozatot nagy ősötöknek, Az ember tragédiája költőjének! Madách Imre: A halál költészete
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|