JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 20.Névnap: Tivadar, Odett
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


LUDVIGH GYULA, Ludwig (Szepesbéla, 1841. ápr. 21. – Budapest, 1919. jan. 6.): vasútépítő mérnök, számos korabeli európai és balkáni vasútépítkezés résztevője, majd több mint 20 éven át a MÁV vezetője.

Oklevelét a brüsszeli egyetemen szerezte. Először itt dolgozott vasútépítésnél és tervezésnél, majd Spanyolországban, 1863-ban a sevilla-portugáliai vasút tervezésénél irányító szerepe volt. 1867 után hazatért, a vasúti központi irodában osztálymérnök lett. Ezután a belga, francia és törökországi vasutakat tanulmányozta. Műszaki javaslatai alapján jelölték ki a boszniai-romániai vasúti csatlakozásokat. 1881-ben a közmunka- és közlekedésügyi minisztériumban az út- és középítési osztály vezetője, 1883-tól az államvasutak igazgatóságának tagja volt. 1887-től 1909-ig a MÁV elnökigazgatója volt; ez idő alatt sokat tett a vasúthálózat fejlesztése érdekében. 1893-tól a főrendiház tagja, 1909-től a kassa-oderbergi vasút vezérigazgatója volt.

Frisnyák Zsuzsa: A magyarországi közlekedés krónikája (1750–2000)
(részlet)
A magánvasutak kora

Az Osztrák-Magyar Monarchia keretei között lezajló nagy jelentőségű modernizációs fejlődés középpontjában a vasút áll. A gőzhajózás és vasutak közötti tőkebefektetésért, fuvarárukért zajló versenyből a vasutak kerülnek ki győztesen. Habár a dunai hajózás jogi (1858-tól nemzetközi vízi út) és vízrajzi (a Felső-Duna szabályozása, a Vaskapu-csatorna megnyitása) feltételeinek megteremtésével a folyam gazdaságpolitikai, különösen stratégiai jelentősége megnő, a vasutak komplex működési rendszerével, növekvő kiterjedtségével a folyami szállítás összességében nem veheti fel a versenyt. A vasúti közlekedés minden irányú kiteljesedése tehát az 1867-1918 közötti időszakra egységesen jellemző. A vasúthálózathoz fűződő érdekstruktúrák, ill. irányítási-működési rendszerében lezajlott változások miatt a vasúti közlekedés korát két szakaszra (1867-1891) bontottam.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal