JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 29.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A sokoldalú tervezőmérnök, LECHNER EGON (Kolozsvár, 1890. nov. 24. – ?, 1967. júl. 9.) gépészmérnöki diplomájának megszerzése után rövid ideig tanársegédként, majd szabadalmi bíróként működött. Később a Fejes Gépgyár tervezési irodáját vezette, ahol iskolai repülőgépek és MÁV sínautók motorjainak tervezésével foglalkozott. 1928-34 között a MÁVAG-ban kifejlesztette a MÁVAG-Lechner néven ismertté vált traktort, amely főként algériai exportra készült. A Danuvia, majd a Láng Gépgyár konstruktőre volt, 1953-ban a budapesti Műegyetem professzorává nevezték ki, ahol tömeggyártást és méréstechnikát oktatott. Kiemelkedő szerepet töltött be a magyar és nemzetközi szabványosításban, ezen a téren nemzetközi tekintélynek számított.

Ásványi Lajosné: Lechner Egon
(ismertető)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal