JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 28.Névnap: Gedeon, Johanna
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


KÖRÖSSY ALBERT KÁLMÁN (Szeged, 1869. jún. 18. – Budapest, 1955. okt. 21.): építész, a Hauszmann Alajos majd Lechner Ödön által fémjelzett építészeti irányzatok követője.

Tanulmányait a budapesti műegyetemen, majd Münchenben és Párizsban folytatta. Hazatérve Lechner Ödön stílusa szellemében több szecessziósmagyaros épületet tervezett. Nagyobb önálló művei a budapesti Kölcsey Gimnázium és a Könyves Kálmán körúti gimnázium (amely később a Néprajzi Múzeumnak adott otthont).

Bátorfi Józsefné, Lengyel Mária, Pivárcsi István: Az iskola születése és első száz éve
(részlet)

 

A tervező

 

Körössy Albert Kálmán 1869-ben született Szegeden. Tanulmányait Budapesten a Műegyetemen kezdte, majd Párizsban, az École des Beaux Arts-on folytatta, oklevelét végül 1891-ben Münchenben, Friedrich von Thiersch tanítványaként szerezte meg. Hazatérése után Hauszmann Alajos építészeti irodájában helyezkedett el, 1895-ben pedig önállósította magát. Hamarosan Lechner Ödön építészetének és törekvéseinek hatása alá került, 1901-től több tervet is készítettek együtt. 1902-ben csatlakozott a Magyar Építőművészek Szövetségéhez, amelynek első elnökéül Lechner Ödönt választották meg. Elutasítva a történeti stílusutánzást, a magyar szellemű, korszerű építészet híve lett. Tervezői munkássága elején belsőépítészeti terveket is készített, sokat szerepelt rajzaival a Műcsarnok tárlatain. Később elsősorban lakóházakat tervezett (például a Munkácsy Mihály utca 23. számú, úgynevezett Sonnenberg-házat), de néhány középület mellett iskolaépítési tevékenységével is kitűnt. 1903-ban a Marosvásárhelyi Gimnázium építésére kiírt pályázatot nyerte meg, majd ezt követte 1906-ban a VI. kerületi főgimnázium megtervezésének sikere. Munkásságának legkiemelkedőbb teljesítménye az 1910-1911-ben megvalósított Könyves Kálmán körúti Széchenyi István Gimnázium épülete, amely hosszabb időn át a Néprajzi Múzeum épületeként szolgált. Az első világháború után építészeti tevékenységét nem folytatta tovább, 1955-ben hunyt el Budapesten.

 

Forrás: A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium honlapja

 

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal