Kőrösi Csoma Sándor (A Híres magyar utazók, földrajzi felfedezők c. diafilm részlete)
Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
A magyarság ázsiai gyökereinek kutatója, az első tibeti nyelvtan és szótár szerzője, KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR (Kőrös, 1784. ápr. 4. – Darjeeling, 1842. ápr. 11.) a nagyenyedi református kollégiumban folytatta tanulmányait. A nyelvek, a földrajz és a történelem érdekelték és már diákkorában elhatározta, hogy megkeresi a magyar őshazát. 1816–18 között a göttingeni egyetemen tanult, itt hívta fel a figyelmét egy antropológus tanára a török nyelvű ázsiai ujgurok és a magyarok esetleges rokonságára. Kőrösi Csoma Sándor 1819 végén indult el – gyalogszerrel – kutatóútjára. Bukarest és Konstantinápoly érintésével jutott el Iránba, ahol perzsául tanult, majd egy karavánhoz csatlakozva 1821-ben érkezett Bokharába. Indián keresztül folytatta útját Belső-Ázsia felé, amikor sorsdöntő találkozására került sor Moorcroft angliai kormánymegbízottal, aki felismerve kiváló nyelvtudását, szorgalmát kormánytámogatást ígért és a tibeti nyelv tanulmányozására bíztatta. 1823-tól 1830-ig
dolgozott a ladákhi kolostorokban, elolvasta és kijegyzetelte az északi buddhista irodalom többszáz kötetes anyagát. 1834-ben Calcuttában jelent meg két főműve: angol-tibeti szótára és nyelvtana. Munkáit nagy nemzetközi elismerés fogadta. Halála után egyik tisztelője rendezte sajtó alá harmadik nagy jelentőségű művét, a buddhizmus szakkifejezéseinek szanszkrit-tibeti-angol szótárát.
1842-ben – túl ötvenedik évén – elindult, hogy Tibet fővárosában, Lhasszában az európaiak előtt addig ismeretlen könyveket tanulmányozzon – ezen az útján érte a váltóláz, de halálához valószínűleg hozzájárult teljes szellemi-fizikai kimerültsége is.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Tudománytörténeti Intézet)
Olvassátok csak, hogyan indult útjára Körösi. „Éppen vasárnap délután - írja Hegedűs Sámuel – látogatásomra jövén, így szólt »No, holnap isten segedelmével indulok.« Az idő most sem törlé ki azon ártatlan vidámság képét, mely akkor egész valójában elömlött. Sugara volt ez azon belső örömnek, hogy céljához közelít. Akkor barátságos beszélgetések között megittuk a búcsúpoharat egy üveg tokaji mellett. Másnap, azaz hétfőn reggel, újra belép szobámba, könnyűszerűleg öltözve, mintha csak mezőre indulna frissülés végett. Körösi le sem ült, hanem csak ennyit mondott: »Még egyszer kívántam látni.« Ekkor mindketten kiindulánk a Szentkirály utcán, mely a szebeni útnak vezet. Itt a mezőn végképpen megváltunk.”
Így, minden ceremónia, minden komédiázás nélkül indult Ázsiába, akárcsak a szomszéd faluba indult volna. Csaknem üres zsebbel, de egyébként erős fegyverzettel: teljes tíz esztendeig tanult, mielőtt útnak indult. És mikor úgy hitte, hogy eleget tanult, a tíz év alatt szerzett tudományával elindulhat, pillanatig sem volt maradása otthon. A derék Kenderessy ígéretén kívül kétszáz váltóforintja volt: ezzel s „az isteni segedelemben, hazája iránt való áldozatkészségében s kiapadhatatlan lelkierejében bízva” indult el kitűzött célja felé. „Nem tartozom én – mondja ő maga a tibeti szótárhoz írt előszavában – ama gazdag emberek sorába, akik saját költségükön utaznak, élvezetet keresve, avagy kíváncsiságból, én csupán egy szegény tanuló vagyok, akinek óhajtása, hogy lássa Ázsiának különféle országait, az őskor annyi eseményeinek e színpadát; megfigyelje a különböző népek szokásait, megtanulja nyelvüket, oly reményben, hogy ezen eredménynek hasznát a világ egykoron majd belátandja.”