JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 20.Névnap: Tivadar, Odett
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


KOMORNOKI LÁSZLÓ (Eperjes, 1921. nov. 27. – Merseburg, 1974. máj. 27.): jogász, bányamérnök.

Bányamérnöki tanulmányait megszakítva, 1945-48 között az erdélyi földgázfúrásoknál, Marosvásárhelyen gyakornok, majd visszatérve Sopronba a bányamérnöki képesítés megszerzése után két éven át a Bányaműveléstani Tanszéken tanársegédként dolgozott. 1952-ben a dunántúli kőolajkutatás szolgálatába lépett, ahol kiváló teljesítményeket ért el a nagylengyeli olajmező feltárása és a nagymélységű kutatófúrások terén. Élete utolsó évtizedében a kőolaj bányászat egy másik ágában, a csőtávvezeték-építés terén fejtett ki eredményes munkát. Utolsó nagy munkája, a Leuna Művek (NDK) nagy gázfogadó és redukáló állomása építésének irányítása közben érte a halál.

„Ne várjon senki utasításra...”
(részlet)
A Kőolajkutató és Feltáró Vállalat Dunántúli Kerülete Összmunkástanácsa
értekezletéről készült jegyzőkönyv
Nagykanizsa 1956. október 31.

A Tanács megjelöli a kiküldötteket, akik a laktanyából a nemzetőrség részére a fegyvert a Centrálba szállítják. Felvetődik a kérdés az illetéktelen személyek lakásában lévő telefonkészülékek kikapcsolásáról. Az elnök bejelenti, hogy ebben a kérdésben már megtörtént az intézkedés. Továbbá bejelenti, hogy a zalaegerszegi nemzeti bizottság egy személyt kér az olajipar részéről, aki bennünket képvisel.

A Tanács egyhangúlag Komornoki Lászlót jelöli meg, aki Zalaegerszeghez egyébként is közel lakik. Komornoki László azonnal útnak is indul a zalaegerszegi nemzeti bizottsághoz.

A lovászi küldöttség vezetője bejelenti, hogy Lovászinak rádióadója van, amely állandóan működik.

Több kérdés nem merült fel, az ülést az elnök bezárja.

KŐOLAJ
(gyűjtőoldal)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal