JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 29.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


HOMOR ISTVÁN, a szegedi főreáliskola igazgatója, Röntgen felfedezése után három és fél hónappal a szegedi Dugonics Társaságban bemutatta a „csodával felérő fényt”, az általa készített röntgen-felvételt. Egyik tanítványa kezének csontjait fotografálta le egy közönséges fényképlemezre.

Jéki László: Fizika a XX. század hajnalán
(részlet)

1895. november 8-án este Röntgen a katódsugárcsövet vastag fekete kartonnal vette körül, hogy minden fényt kizárjon. Más kutatók korábban már furcsa fényjelenségeket észleltek katódsugár kísérleteik közben, Röntgen ezeket akarta tisztázni. A sugár útjába egy bárium-platinocianiddal bevont papírlapot helyezett. A sötét szobában a papírlap világítani, fluoreszkálni kezdett. Még akkor is világított, amikor már két méter távolságban volt a csőtől. Röntgen módszeres kísérletsorozatba kezdett. Különböző vastagságú tárgyakat, például vékony réz és alumínium lemezeket helyezett a sugár útjába és fényképezőlemezen rögzítette a képet. Megállapította, hogy a láthatatlan sugarak áthatolnak az anyagokon és az anyagok különböző mértékben nyelik el a sugarakat. Felismerte azt is, hogy a sugarak egyenes vonalban terjednek. Felvételt készített felesége kezéről is, ez volt az első emberről készített röntgen-felvétel. A kép hat héttel az alapvető fölfedezést követően, a karácsony előtti napokban készült. A képen jól elkülönülnek a csontok és a hús, szépen látszik az asszony gyűrűje.

A felfedezés hírét gyorsan megismerte a tudóstársadalom. Nem egész egy hónappal Röntgen tanulmányának megjelenése után a Természettudományi Közlönyben Wartha Vince műegyetemi professzor közreadta a felfedezés hírét. A cikket Klupathy Jenő fizikaprofesszor felvétele illusztrálta, ő is egy kezet világított át, mégpedig Eötvös Lorándét, az akkor éppen kultuszminiszteri posztot betöltő híres fizikusét. Szegeden 1896. január 18-án készített először felvételt Homor István a főreál fizika szertárában. Fantasztikus ez a gyorsaság, hiszen maga Röntgen csak január 23-án tartotta meg első nyilvános előadását. A bevezetőben már említett Károly József Iréneusz 1896 végére nagyváradi iskolájában felállította az ország első röntgen laboratóriumát, amelyben hamarosan gyógyászati alkalmazásokra is mód nyílt. Az orvosi alkalmazás lehetőségét mindenütt azonnal felismerték, 1896. januárban, a sugarak jellegéről még mit sem tudva, már felvételt készítettek egy csonttörésről. 1901-ben Conrad Röntgen fizikai Nobel-díjat kapott, a legelsőt.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal