Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal
együttműködésben készült.
HAYNALD LAJOS (Szécsény, 1816. okt. 3. – Kalocsa, 1891. júl. 4.) kalocsai érsek,
a növénytan kutatója, a magyar tudomány bőkezű mecénása a nagyszombati és a
bécsi egyetemen tanult. 36 évesen már Erdély püspöke, érseki kinevezését
1867-ben kapta. Kiváló tanár, szervező, előadó és szónok volt, a közoktatás, az
egyházügy, a zene, a képzőművészetek és a természettudományok nagyvonalú
támogatója. Erdélyi püspöksége alatt létesítette a csíksomlyói székely
gimnáziumot és a tanítóképzőt, a gyulafehérvári nőnevelő intézetet és a kórházat
majd támogatott számos botanikai kutatást. Segélyezte a Nemzeti Múzeum
növénytárát, nagy herbáriumát és növénytani szakkönyvtárát a múzeumra hagyta,
amely így Európa harmadik legnagyobb botanikai könyvtárát mondhatta magáénak. Ő
maga is szenvedélyes növénygyűjtő és –meghatározó volt. Haynaldról még élete
során közel félszáz növényt neveztek el, köztük több nemzetséget is; ezek közül
legismertebb a dél-európai Haynaldia Schur. Az ő nevéhez fűződik a kalocsai
obszervatórium megalapítása is.
Sok tekintetben konzervatív volt: heves polémiát folytatott Hermann Ottóval a
darwinizmusról, melyet megalapozatlan, múló feltételezésnek minősített, és mint
főrendiházi tag a polgári házassági törvény ellen emelt szót. Ugyanakkor a
zsidók emancipációja mellett foglalt állást.
Saját botanikai művei kevéssé jelentősek; behatóbban a Szentírásban előforduló
növények tudományos ismertetésével foglalkozott.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar
Életrajzi Lexikon, Magyar Tudománytörténeti Intézet)
Apróságok: Budapesti Napilap, 1877. június 7. 156. sz.
Erről a párbeszédről jut eszembe Haynald érsek, aki érdekes ellentéte Pulszkynak, s annyival szerencsésebb annál, mert őt ellenkezőleg mindenütt szeretik.Itthon hazájában magasztalják, amiért a csalhatatlanság ellen szavazott Rómában, s keserű könnyeket hullatunk szomorú sorsán, amiért sohasem lehet szegényből emiatt kardinális.Nos, és Rómában?Ott pedig alkalmasint nagyra lehet őszentsége az ő érdemeivel, s ilyenformán gondolkozhatik:„Ez az én szerelmes fiam, akiben nekem kedvem telik, aki legügyesebben viszi a maga dolgát, jobban mondva az enyimet. Ez az én szerelmes fiam, aki még mai napig is fenntartotta »Mária országá«-ban Kalocsán »ad maiorem dei gloriam« a »jezsuitákat«.”
Mi a természet ismerete minálunk? Az a kis csapás, amit az eke nyomában jár a gazdálkodó ember; az az egynéhány lapu, amit a patikus szárít az udvarán; az az egynéhány könyv, amely nyomorék magyarsággal unalmaskodik az iskolába járó gyermekeink asztalán, s végül egy budapesti lelkes, kis tudós társaság törekvése, amely ötven év óta apostolkodik ugyan Magyarországon, de örökös pénzzavarokban süllyedezik.Hány ember van Magyarországon, aki úgy foglalkozik a természet mindenségének szépségeivel, mint ahogy a lombfűrészeléssel, versírással, akvarellfestéssel foglalkoznak, no meg a kártyázással. Ki van a mágnásaink között? Az egy boldogult Lázár Kálmán gróf volt, aki nemcsak puskahegyről nézte a természet életét. Ki van a papjaink között? Az egy Haynald nevét tudom mindössze. S a vagyonos, a ráérő osztályból senki, sőt mi írók, mi is csak parasztok vagyunk a tudománynak ebben a palotájában: ott vesszük le a kalapunkat, ahol fennmaradhatna, és ott tartjuk fenn, ahol le kellene vennünk.Csak az az egynéhány egyetemi professzor, a múzeumi tisztviselők, egynéhány patikus meg egynéhány középiskolai tanár, szóval, akik ebből a tudományból nem annyira üdülnek, mint inkább táplálkoznak.
Igen tévedne azonban, aki azt hinné, hogy Veres Pálné egyebet se csinált, csak ezt az egyletet, ámbár ez a „csak” se volna csak. Tevékenysége mindenre kiterjedt és semmit se csinált mellékesen, mindent nagy verve-vel és egész akarattal. Férje halála után maga kezelte vanyarci birtokát, és sarkában volt minden mezei munkának, akár egy szenvedélyes ispán. Hajnalban kelt és sokszor felköltötte a cselédeket, meg akarta mutatni, hogy az özvegyasszony jószága se Csáky szalmája; amilyen előkelő dáma tudott lenni ott, ahol kellett, a szalonjában, éppúgy a sarkára is tudott állni, hol a meglazult fegyelem helyreállítása mutatkozott szükségesnek. S ha látta őt az ember vanyarci asztagjai mellett felügyelni a cséplőkre, egyszerű falusi ruhájában ez asszony Cincinnatust, szinte nehéz volt elhinni, hogy egy nagy szellemi forradalomnak a hősnője.De ha a magyar asszonyok virtusaiban is túltett azokon akár mint gazda a kardosságával, akár mint vendéglátó a kedvességével (mindig volt a vanyarci kúrián négy-öt idegen hintó), télen azután egészen egy francia előkelő hölgy modorában élt. Leánya, Rudnayné, Borz utcai szalonjában, mint a Madame Adaméban, a magyar közélet jelesei gyűltek össze; államférfiak, írók, tudósok. Gyakorta megfordult ott Jókai, aki rendesen elfogult hölgyek előtt. Szilágyi Dezső, aki még jobban tudja őket szóval tartani, mint a férfiakat, Szász Károly, aki szavalt valamit, Gyulai Pál, aki disputált valakivel, Vámbéry, aki az utazásait mesélte, suhogó bíboros palástjában Haynald érsek, utolérhetlen csecsebecse egy ilyen abbé-arcú bíbornok egy női szalonban, még ha a nők protestánsok is, kivált ha oly szellemes a bíbornok, mint Haynald volt.
Régi magyar írók furcsa élete régi szép asszonyokkal
Némelyek ugyan már akkoriban mondogatták, hogy a franciák régebben divatba hozták azt az irodalmi szalonéletet, széplelkű nők és rajongó úriemberek összejöveteleit, amelyet „Brankovics György” honosított meg az Andrássy úton. De nálunk ez mégis újdonság volt a század végén, a század elején, miután odáig csak egészen zártkörűek voltak az irodalmi szalonok, mint például a Wohl nővéreké (ahol Haynald, a kalocsai bíbornok üldögélt Liszt Ferenc, Jókai és Komócsy József társaságában) vagy a Magyar utcai háziasszonyé, Pilisy Rózáé, ahol viszont nőtlen urak és férjtelen hölgyek vettek részt a műkedvelői előadásokon. (Igaz, hogy olyan szívderítő sikerrel, hogy egy-egy estély után grófok és hírlapírók, primadonnák és színitanodai növendékek, hercegek és inkognitóban utazó királyok - például Milán vagy a perzsa sah -, kávéházi alakok és „szépfiúk” szürcsölve beszélték meg élményeiket Róza termeiben.)
