Közel a városnál a baloldali kukoricásokból egy nyúl ugrott ki és keresztülfutott az úton éppen a Buttler kocsija előtt, a fehér lovas huszárok közt. Hogy meg merte tenni a szemtelen!

A babonás Buttlernek meglúdbőrzött a teste.

– Az ördög van benne, kedves gyámatyám.

– Ne félj tőle! – nevetett Fáy. – Nem az ördög az. Bizonyosan mondom neked. Én ugyan még nem láttam, de van egy barátom és druszám Debrecenben, bizonyos Hatvani István professzor, aki már állítólag beszélt az ördöggel. Azt kérdezte tőle: „Mi vagy, férfi vagy nő? Milyen alakban jelensz meg?” Mire azt felelte az ördög: „Mindig olyanban aminőre nem is gondolsz.” No, márpedig a nyúlról emberemlékezet óta gondoljuk, hogy rosszat jelent – tehát nem jelent rosszat. Van az ördögnek elég esze, édes fiam, hogy ilyenkor ne a nyúlba bújjék, ha nekünk ártani akar. Inkább belemegy valamelyik kanonokba.

A sok nevezetes tanár között egynek az emlékét különösen megörökíté a népmonda: Hatvani Istvánét, a magyar Faustét. Minthogy a róla támadt mondakör, tudtunkra az egyetlen kálvinista eredetű ördög rege, helyén lesz azt itt megismertetni. Hatvanit a népmonda a szellemek varázsfejedelmévé teszi, ki egy nagy bűbájos könyvel gyakorolja fölöttük hatalmát, s emberfeletti csodákat művel: meghívott vendégeinek elhozatja a tőrök szultán asztaláról az egész lakomát, s aznap a szultán nem kap enni; de az elhozott narancsfákról nem szakíthatnak gyümölcsöt a kíváncsi asszonyságok, mert a hozzányúlásnál az illető hölgyférje feljajdul, hogy az ő orrát, fülét húzzák! Egy feldöntött palackból olyan árvizet támaszt a teremben, hogy a hölgyek mind a padokra ugrálnak előle. Majd sétálni megy, pálcája végével négy lovas szekeret rajzol a homokba, arra felül s megelőzi rajta az előre vágtatott bíró fogatát. A szidalmazó kámzsás barátnak akkora szarvakat növeszt, hogy az nem bírja a fejét az ablakból visszahúzni; halottakat idéz a temetőben, s megküzd az ördöggel. Az ördögnek különös kedve van a diákjait elcsábítani: Hatvani képét veszi fel, s éjféli előadásokat tart. Hatvani tanácsára az éjféli lecke miatt panaszt tevő diákok hamut hintenek el a teremben, s azon megismerik a reverenda alatt a sátán lólábainak nyomát, aztán elriasztják az „Erős várunk nekünk az Isten!” éneklésével. Debrecenben egy egész család egy napon szerencsétlen véget ér: a kisfiú lekéseli csecsemő öccsét s féltében a kemencébe búvik; az anya ráfűti a kemencét, s a szerencsétlenség láttára kétségbeesik, felakasztja magát; a hazaérkező férjnek, családja romlásának láttára, megszakad a szíve. Jutalom tűzetik ki a diákok közt az ez eseményt megörökítő epitaphiumra. Egy diák elnyeri azt e distichonnal:

Infans, ut veruex, puerulus, nupta, maritus,

Cultello, flamma, fune, dolore cadunt.

Magyarul:

Kisded, mint bárány, kis gyermek, nő, szerető férj,

Kés, láng és kötélen, s fájdalom által esék.

Hanem ezt a verset az ördög diktálta neki, s jutalmul a diák lelkét kérte. Hatvani kijátssza a pokol kiállítását a „cras” szóval (holnap), melyet a diákkal az értejövő sátán értesítésére az ajtaja fölé írat. Majd egy kedvenc tanítványát darabokra tépik a szellemek, kiket a feltárva talált varázskönyvvel előidézett; Hatvani összerakja darabjait, s egy szellemet parancsol bele, aztán viszi az examenre; a szellem felel bámulatra méltón, hanem amint egy tanulótárs az „Isten” nevét kimondja a háta mögött, az egész alak porrá omlik. Végre maga Hatvani is rejtélyes módon elrepül a felhők közé. E mondakörben a tudományosság csodái vannak a varázslat bűvhatalmával felruházva, az egész jól jellemzi azt a kort, amelyből származott, amidőn a chemia és optica csodái boszorkányságnak voltak kikiáltva.

Természetfölötti dolgokkal, melyeknek meghazudtolására úgysincs szükség, nem bíbelődik ez a könyv. Tehát szinte fölösleges benne említeni Hatvani Istvánt, a „magyar Faustot” (sz. 1718, † 1786), aki a mese szerint gonosz lelkekkel cimborált. De az okkult tudományoknak még a múlt században is voltak hívei; megtévelyedett elmék ismeretlen erőket kerestek, és a boszorkánypörökben annyiszor működött autoszuggesztió révén maguk is hitték, hogy ők az ördög szövetségesei. Föl lehet hát vetni a kérdést: nem tartozhatott-e Hatvani István ezek közé a démonomániás betegek közé? A válasz a leghatározottabb nem. Hatvani István mint pap, orvos, természetvizsgáló és filozófus egyaránt igen józan elme volt, munkái korának legmagasabb színvonalán állanak, levelezéseiből pedig megismerszik igen szeretetreméltó alakja; egészségtelen irányú kutatásoknak, lelki bajnak a gyanúja sem férhet hozzá, és alig hihető, hogy már életében az ördöngösség híre vette őt körül. Annál kevésbé, mert a debreceni kálvinista nép gondolkodása sohasem hajlott babonák felé. A Hatvaniról szóló mesék elterjesztője KAZINCZY SÁMUEL hajdúböszörményi főorvos († 1855), ki e mendemondákat föl is jegyezte. Úgyszólván valamennyi vándoranekdota, melynek eredetijét többnyire megtaláljuk a régibb és újabb démonológiákban. A három lehetetlen kívánság, a homokba rajzolt kocsi, az éjféli prelekció (melyet ARANY JÁNOS is kölcsönvett), az elkölthetetlen garas, a kidöntött palackból keletkező vízáradás, az uborkává, dinnyévé változott orrok, fülek, a cras, cras (ezt már csak JÓKAI MÓR vonja bele a Hatvani-legendák körébe) mind idegen motívumok, melyek közt van keleti is (a vízáradás). A Faust-meséiből kevés jutott a Hatvani-legendába; a rokon vonás csak a doktorság, a kölcsönzés pedig az uborkaorr (mely különben előfordul az Ezeregy éjszakában is.)

Öt esztendeig volt a kis István Losoncon, s már itt kitűnt kutató elméje által, midőn innen átment a debreceni kollégiumba, legkiválóbb volt összes tanulótársai között. Domokos Márton mecenáskodik fölötte, s mindennemű protekciókat megszervezvén számára, 1747-ben a külföldi egyetemre indult Helvéciában, olyan nagy híre volt, hogy annak a szele Debrecenbe is megérkezik vala.

Nosza a debreceniek (bizony kegyelmetek is különb város voltak valamikor!) rögtön megszerkesztették a meghívó levelet, hogy jöjjön Debrecenbe, kollegiumi igazgatónak. De a fiatal Hatvani azt felelte e rendkívüli kitüntetésre:

– Keveset szedtem még én a zsákba arra nézvést, hogy azt immár bekössem. Még én előbb tanulni akarok.

S el is ment Belgiumba, hol Müssenbrok és Bernul vezették be a fizikai tudományokba – amikből később csodatételei származtak. Itt nevelték ki „ördögnek”.

Végre 1739-ben hazajött Debrecenbe, s 37 esztendeig vezette a kollegiumot. Fontos szerepet játszott a megyénél is, s kivált vallási kérdésekben országos tekintélyre tett szert, s kétszer is őt küldték Bécsbe hitfelei közbenjáróul a királyhoz.

Még azon éjjel egyes-egyedül, kiballagott a temetőbe, s szépen meghúzódva várta egy szomorúfűz alatt a lelkek óráját. Íme, pont éjféli kakaskukorékoláskor fölhasad a Magyari uram sírja, s onnan kivonszolja őkegyelmét egy fekete kutya, megrázza, csontjai kihullottak, mint a kukorica a zsákból, a bőrébe maga a kutya búvik bele s tart szapora lépésben egyenesen a Csapó utca felé, ahol Magyariné lakik. Úgy ment a gyehennára való, mintha nyílból lőtték volna ki.

Hatvani ekkor előlépett, összeszedvén a kihullott csontokat, rájok ült, majd bűvös kört csinált maga körül a varázsbottal. Nem kellett sokáig várnia. Nagy csaholással, csörtetéssel alig egy óra múlva visszatér a fekete kutya és meghőköl, amint a csontokat keresve, meglátja Hatvanit rajta ülve.

– Ember, add ide a csontokat! – üvölti.

– Kutya, nálam nincs csont – feleli Hatvani.

– Azt add ide, amin ülsz – követeli a kutya.

– Én a székemet nem adhatom – kötölődzik a professzor.

Kivicsorította erre a fogait a kutya, egyet vonított, mire egy egész falka ördög és kísértet összeröffen Hatvaninak rohanva, de a bűvös körön átlépnie egyiknek sem lehetett.

– Látom, hogy emberemre akadtam – mondá most a kutya könyörgő hangon –, de látod, a csontokat vissza kell tennem, ahonnan vettem, könyörülj rajtam, add ide őket, nem bánom, kérj értök, amit lelked, szíved kíván.

Hatvani gondolkozott egy darabig, végre így szólott:

– Jól van, hozz ide gyorsan egy zsák aranypénzt, továbbá egy köböl mákot és egy köböl kölest, szórd össze, keverd meg s aztán válogasd szét, de úgy, hogy akár a mákban, akár a kölesben egyetlen idegen szem sem legyen.

Hozta a pénzt, a kölest, a mákot, gyorsan hozzáláttak az ördögök és kísértetek a szemezgetéshez, de bezzeg, akármilyen szapora volt is a munka, tovább tartott, mint kellett volna, mint ahogy az alvilági rendtartás engedi, ütötte a kollégium tornyán az egy órát éjfél után s ördögök, kísértetek legott elsüllyedtek a feneketlen mélységbe.

A csontokat most már külön eltemette Hatvani egy arra csinált bűvös körbe, azokkal nem incselkedik többé az ördög, most is ott pihennek, porladoznak háborítlanul a debreceni temetőben.