JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 29.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

Az első mikroszkópos technikával foglalkozó magyar orvos, GRUBY DÁVID (Kisbér, 1810. aug. 20. – Párizs, 1898. nov. 14.) Pesten és Bécsben folytatott orvosi tanulmányokat. 1840-ben jelent meg első tudományos műve latin nyelven, A kóros elváltozások mikroszkópos megfigyelése címmel. Ez az első magyar munka, amely mikroszkópos vizsgálattal foglalkozik. Ezután Franciaországba költözött, ahol egy állatorvosi főiskolán folytatta kísérleteit. Saját szerkesztésű mikroszkópjával neki sikerült először mikrofotográfiákat készíteni. Felfedezett néhány bőrbetegséget okozó gombát és egy mikroorganizmust, amelyet később mint az álomkór kórokozóját azonosítottak. 1856-ban a párizsi Montmartre-on állította fel laboratóriumát, ahol a természeti jelenségek és a betegségek közötti összefüggések vizsgálata céljából meteorológiai és csillagvizsgáló obszervatóriumot hozott létre. Élete második felében gyakorló orvosként tevékenykedett és számos világhíresség háziorvosa és barátja lett; ezek közé tartozott például Heine, Chopin, Balzac, Liszt Ferenc, Munkácsy Mihály és Zichy Mihály. Az 1870-es német-francia háború idején a maga által berendezett kórházban kezelte a sebesülteket. Foglalkozott sebesültszállító kocsik fejlesztésével is.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal