JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 19.Névnap:
    
 
Hónapok
 
Csiga(fotó: Vimola Ágnes)

Csiga
(fotó: Vimola Ágnes)

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


FRIVALDSZKY IMRE (Bacskó, 1799. febr. 6. – Jobbágyi, 1870. okt. 19.): zoológus, botanikus, balkáni utazó, a Természettudományi Társulat egyik alapítója.

1814-ben elkísérte Kitaibel Pált, majd Sadler Józsefet hegyaljai gyűjtőkirándulásain. 1814–15-ben Kassán bölcseleti, 1816-tól Pesten orvosi tanulmányokat folytatott, 1823-ban a pesti egyetemen orvosdoktor lett, de tanulmányai közben is főleg zoológiai és botanikai kutatásokat végzett. 1822-ben már a Magyar Nemzeti Múzeum Állattárában dolgozott. Fiatalabb éveiben a botanika, később a zoológia, főleg az entomológia érdekelte. Éveken át kutatta Magyarország rovarait és csigáit. 1833–45 között több expedíciót szervezett a Balkán faunájának kutatására. 1846-ban maga is gyűjtött a Balkánon és Törökországban. Hazafelé bejárta Dél-Itáliát. 1841-ben részt vett a Természettudományi Társulat megalapításában. Számos hazai és külföldi tudományos társaság választotta tagjai sorába. A Haberlea új genusz felfedezésével kapcsolatos cikkei az MTA Évkönyvében jelentek meg (1836–40). Kéziratban maradt munkáit az OSZK kézirattárában őrzi.

FrivaldszkyImre törökországi útinaplója
(részlet)
A visszautazás folytatása

Június 22. Szerdán folytatólag Nikápolyba kötöttünk ki. Nikápoly előtt már jóval meredek szirtek nyúltak be a Dunába, melyek laposan váltak el egymástól és omladoztak alá, színre fehérek voltak, mészkő képlet volt é ki nem vehettem ezen meredek bástya alakú sziklafal 4-5 öl magasságra emelkedve hosszan nyúlik el Nikápoly előtt, alatta és még tovább is, hol igen könnyű lenne egy Széchényi szerinti Duna kocsi utat készíteni, minthogy a kőzet nem nagyon kemény – Nikápoly épületei ezen magaslat felett dombokon és téresebb völgyeken terjednek el – a vár úgy látszik nagyobb kiterjedésű itt-ott bástyafalakkal el látva közel a Duna parthoz a magaslaton, s a Dunát uralja – ez saras város sok mecsettel – híres az ütközetekről. Nikápolyból nem messzire a hegylánculat és Duna közt ismét mocsaras, kákás és nádas helyek terjednek el, s szigetek is vannak, ezek ismét alkalmas lakhelyül szolgálnak a sokfajú vízi madaraknak, melyeket e helyen alkalmam volt láthatni. Nem sokára be egész éjen át haladtunk. Ez idő alatt a következendő állomásokat hagytuk el: Orjova, Békallova, mint kisebb állomások míg végre Június 23-án csütörtök reggel Vidinnél kötöttünk ki, ez egyike a jelentékenyebb kikötőknek sok török hajókkal. A magaslaton épült vár a Dunát uralja, a város nagy terjedelmű, meglehetős csinos a kereskedés és közlekedés élénk, jó dohány is kapható, az üzérek a hajóra hordják elárusítani.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal