A kiegyezés (1867) után már a magyar intézmények működését biztosító, praktikus nevezéktani rendszerezést kellett megteremteni. És ehhez a vasúti menetrend, a postai szolgáltatások szabályozása ugyanúgy nélkülözhetetlen volt, mint a „szabványok” rendezése, vagy az egykoron világszerte irigyelten dicsért Csemegi-kódex (1871), amely egyben az első rendszeres magyar büntetőjogi terminológiát is adta. Egyébként ugyanilyen szempontból az akkor világhírűvé vált Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal tevékenysége is igazán nagyra értékelhető. Frecskay János nevezetes művei (Mesterségek könyvtára [1882-1884]; Mesterségek szótára [1899-1910]) pedig a Szabadalmi Hivatalban készültek. Több szakterület kézikönyvei terminológiai szempontból is végiggondoltak, igen tanulságosak, közülük több is méltán nemzetközi hírnévre tett szert. Pattantyús-Ábrahám Géza és munkatársai kiváló munkákat jelentettek meg, közöttük a kezdeményező áttekintés a kétkötetes Gépészeti Zsebkönyv (1937) volt, amelyet sok szakterület hasonló áttekintése követett. Műszaki szótáraink az utóbbi évszázadban megszokottan magas színvonalúak voltak, ami azért is jelentékeny teljesítmény, mivel nálunk egy nem-indoeurópai nyelvre sok mindent le kell „fordítani” és más nyelvi logikával értelmezni, mint sok más európai nyelv esetében. A magyar szakszókincs rendszerezése különösen az 1960-as évektől kezdve hozott jelentős eredményeket: többek között szótárakat, szabványgyűjteményeket. A legutóbbi évtizedekben az „európai” fogalmak, valamint az informatika elterjedése hozott létre új kihívásokat, és ezekre új jellegű választ is kell adni.

Forrás: Magyar Tudomány, 2006. 6. szám