JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 28.Névnap: Gedeon, Johanna
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


FORSTER GYULA, báró (Esztergom, 1846. dec. 21. – Budapest, 1932. júl. 18.): jogász, közéleti személyiség, a XIX. századi magyar műemléki értékek és műtárgyak intézményes védelmének egyik kezdeményezője.

A pesti egyetemen végzett jogi tanulmányokat. 1872-ben a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban nyert beosztást, ahol a képzőművészetekre, alapítványokra és műemlékekre vonatkozó ügyek vezetője lett. 1887–1911-ben a Magyar Földhitelintézet egyik igazgatója volt. 1904-ben bárói rangot kapott és a főrendiház örökös tagja lett. Sokoldalú tevékenységet fejtett ki a tudomány és művészet érdekében. 1895-től a Műemlékek Országos Bizottságának elnökeként nagy része volt sok hazai műemlék helyreállításában és megmentésében.

Buzinkay Péter: Műtárgyaink – ingó műemlékeink – védelme
(részlet)
Történeti áttekintés - A kulturális javak hatósági, hivatali védelmének története

1902-ben pedig újra hallunk a közoktatásügyi kormányzatnak „a magyar műkincsek összeírásáról és a magyarság számára való megőrzéséről” – Wosinszky Mór által kidolgozandó – törvénytervezetéről is, melynek célja a műkincsek külföldre vándorlásának megakadályozása és az állam elővásárlási jogának megteremtése volt.

Sajnos ugyanígy – „a nemzetre nézve fontosabb ügyek” miatt – akadt el báró Forster Gyula 1906-os kezdeményezése is, melyet a Művészet című folyóirat is ismertetett.

A munka azonban nem állt meg, s hosszas előkészítés után 1909. tavaszára elkészült végre a Forster által kidolgozott „Törvényjavaslat az ingó műemlékek védelméről”. Bár magát a szöveget Forster nyomtatásban is közzé tette, a javaslatból ezúttal sem lett jogszabály.

Forster Gyula: Emlékezés Benkő Kálmánra
Forster Gyula-díj
(összeállítás)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal