Évekkel ezelőtt környezetünk állapotáról beszélgettem az egyik ismeretterjesztő lap riporterével. Nagyon megtetszett neki az általam elmondott, másoktól hallott „kínai” tanmesém, a béka és a meleg víz viszonyáról. Ha meleg vízbe helyezzük az állatot, kétségbeesve igyekszik menekülni, míg hideg vízbe téve jól érzi magát, s ha a vizet lassacskán melegítjük, állítólag „észrevétlenül” meg lehet főzni. A valószínűleg kitalált történet a fokozatosan romló környezetünkhöz történő hozzászokás veszélyét akarja érzékeltetni.

– A környezetszennyezés, terrorizmus korszakában milyenek az ember esélyei?

– Megijedünk attól, hogy ilyen mértékben fokozódnak a veszélyek. De nem tudnak olyan mértékben szaporodni a veszélyek, hogy ez az őrült fehérje, amiből vagyunk, ne tudna alkalmazkodni. Ha Arany Toldija gyönyörű egészségével idejönne most közénk, meghalna, mert nem szokott hozzá ehhez a levegőhöz. Az Akropolisz szobrairól lehullanak a fülek, orrok a benzingőztől, Velence márványpalotái porlanak szét a vaporettók szagától, de a velenceiek alkalmazkodtak hozzá. Az ember minden veszélyhelyzetet még megúszott.