Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

A „legmagyarabb magyar orvos”, Flór Ferenc (Váradolaszi, 1809. okt. 10. – Budapest, 1871. júl. 7.) szerteágazó tevékenységet folytatott: sebészi működése mellett az 1849-es szabadságharc katonaorvosi szolgálatának és Pest közegészségügyi hálózatának megszervezője, az orvosi szaknyelv magyarításának kezdeményezője volt.

Erdélyből, Nagyvárad mellől származott, a pesti egyetemen 1833-ban avatták orvosdoktorrá: elsőként írta és védte meg magyarul Kisdedápolás című disszertációját. Berlinben és Bécsben ismerkedett a legújabb sebészeti eljárásokkal. 1847-ben az elsők között alkalmazta a kloroformos altatást. Külföldi tanulmányútjáról hazatérve sebészi állást nem kapott, egy ideig az egyetem állatorvosi intézetében tanított. Először itt ismerte fel, hogy az orvosi nyelv latin szakkifejezéseinek magyarítására milyen nagy szükség lenne. Bugát Pállal, az 1831-ben elindított Orvosi Tár alapítójával együttműködve – később már társszerkesztőként – közösen teremtették meg a magyar orvosi „nevezéktan” alapjait. 1847-ben Pest város főorvosának és a Rókus Kórház igazgatójának választották meg. Nagy tekintélyét annak is köszönhette, hogy az 1838. évi jeges árvíz idején ő is csónakos csapatot szervezett és életét kockáztatva mentette a bajba jutottakat. Tapasztalatai ösztönözték arra, hogy javaslatot tegyen a mentésügy megszervezésére, sőt könyvet is írt a vízbe fúlt emberek felélesztéséről és a vízből való mentés technikájáról.

1848 tavaszán az elsők között jelentkezett a nemzetőrségbe, majd katonaorvosi szolgálatba, amelynek 1849 januárjától a vezetője lett: újjáteremtette a honvédorvosi szolgálatot, megszervezte a front- és hátországi betegellátást, felszámolta a műszer- és gyógyszerhiányt, létrehozta a tábori kórházak rendszerét. Indítványára nevezték ki 1849 áprilisában Kossuth Zsuzsannát, Kossuth Lajos húgát országos főápolónőnek. Ezzel a katonai betegellátó szolgálatba önkéntes női segítőket is bevontak; ez újnak számított, mivel a honvédségnél addig csak férfi betegápolókat alkalmaztak. Megszervezte a központi katonai gyógyszertárat, a mozgó tábori patikák rendszerét. Újdonságnak számított az újoncok orvosi ellenőrzése, a rokkantak utókezelése, a kórházi ügyvitel szabályozása, naprakész statisztikák és jelentések készítése, amelyek alapján lehetővé vált az erők gyors átcsoportosítása. Humanitására, egyben szigorúságára jellemző, hogy Debrecenben vasra veretett és hadbíróság elé állíttatott egy betegápolót, aki sebesült foglyot bántalmazott.

1849 júniusában váratlanul leváltották, mivel az új hadügyminiszter, Görgey Artúr, saját bizalmasát kívánta a honvédség főorvosaként alkalmazni. Flór a tartaléksereg főorvosa lett. 1849 augusztusában már az Új épület foglya, ahol másfél évi börtönre és állásvesztésre ítélték. Szabadulása után, 1851-ben Tápiószelére száműzték, ahol rendőri felügyelet alatt állt. Tizenkét évig gazdálkodással és a környék betegeinek gyógyításával foglalkozott, miközben „veszedelmes bűnözőként” tartották nyilván. A Bach-rendszer bukása után, 1861-ben visszahelyezték Pest tiszti főorvosi és Rókus kórházi igazgatói állásába. Újult erővel látott munkához, de alig tíz hónap múltán, a kormányzati rendszer megváltoztatása elleni tiltakozásul lemondott hivataláról és visszaköltözött Tápiószelére. Ez nem jelentett teljes visszavonulást a közélettől: az Orvosegyesület vándorgyűlésein hallatta a hangját, egyik kezdeményezője volt az orvosi érdekvédelmi mozgalomnak, az orvosok és a közigazgatás viszonyának rendezését szorgalmazta, kollégáit jótékonysági alapítványokkal segítette.

A kiegyezés után másodszor is visszahelyezték fővárosi tiszti főorvosi és kórházigazgatói székébe. Közel 60 évesen is teli volt ambícióval: részletes terveket dolgozott ki Pest közegészségügyi állapotának rendezésére – az ivóvízellátásra, szennyvízelvezetésre, központi húsvágóhíd megépítésére -, a Rókus Kórház fejlesztésére. Ezek megvalósítására már nem jutott ideje – 1871. július 7-én a Rókus Kórház előtt a lóvasút halálra gázolta.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Dr. Kapronczay Károly: A „legmagyarabb magyar orvos” emlékezete. Flór Ferenc, Orvosi Hetilap 137.(1996) 30. Magyar Életrajzi Lexikon, Magyar Tudománytörténeti Intézet)