JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 28.Névnap: Gedeon, Johanna
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


FESZL FRIGYES (Pest, 1821. febr. 20. – Budapest, 1884. júl. 25.): építész, a magyar és az európai romantikus építészet egyik legjelesebb mestere.

Tanulmányait állítólag Hild Józsefnél kezdte. 1839–41-ben a müncheni akadémián Klenze, Gärtner és Burklein tanítványa volt. Többször járt Olaszországban és Németországban. 1845 táján telepedett le végleg Pesten. 1845-ben a pesti Országháza pályázatán újszerű romantikus tervével általános elismerést és első díjat nyert, a terv azonban nem valósult meg. 1851-től Kauser Lipóttal és Gerster Károllyal társulva építette Budán a vízivárosi volt kapucinus templomot és kolostort, az alagút krisztinavárosi bejáratát, és Pesten a Nádor utcai Oszwald-házat (Nádor u. 22., 1846–51) és Pán Józseffel a kiskörúti volt London Szállót. Fő műve a hosszú és küzdelmes tárgyalások után 1859–64 között épített pesti Vigadó, a romantika egyik jelentős alkotása, amely az 1849-ben Hentzi ágyúival elpusztított, Pollack Mihály által készített Redut alapfalaira épült. Az építtető hatóságokkal való komoly összeütközései és a romantikától elforduló közízlés miatt a Vigadó felépítése után jelentősebb feladathoz már nem jutott.

Komárik Dénes: Feszl Frigyes és megbízói
(részlet)

Szembetűnő, hogy Feszl Frigyesnek az arisztokráciával – Széchenyi mellett két kisebb kivételtől eltekintve – nem volt kapcsolata, s bár azonosítatlan kastélyvázlat akad rajzai közt, romantikus kastélyaink közül – mai ismerteink szerint – egy sem fűződik nevéhez, ellentétben Ybl munkásságával. Az is érdekes, hogy az arisztokrata Széchenyi nem közvetített a triumvirátus és mágnás barátai, ismerősei között – bár ennek oka lehet mintegy két és féléves együttműködésük 1848-ba torkolló rövidsége –, viszont a polgári származású Zsivora György (1804–1883) révén jutottak az említett két másik arisztokrata megbízásához: az egyikhez biztosan, a másikhoz valószínűsíthetően. A Tolna megyei Sárszentlőrincen született Zsivorának, az 1848-ban kinevezett első nem nemesi szeptemvirnek, arisztokrata körök kedvelt, sokat foglalkoztatott ügyvédjének ebben rejlik szempontunkból a jelentősége. Az imént láttuk az evangélikus Fejérváryval, Henszlmannal, Frölichhel való, e tekintetben meghatározó kapcsolatát.

A Kálvin téri református templom kriptájában nyugvó gróf Zichy Manóné 1854-ben készült síremlékének megbízója dokumentálhatóan Zsivora György, az elhunyt végrendeleti végrehajtója, de szerepe valamiképpen – Feszl Frigyes csődiratainak tanúsága szerint – megoszlott gróf Andrássy Manóéval.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal