Fehérvasárnap, Magyaregres református népének ajkán kishúsvét szorosan a húsvét ünnepköréhez tartozik. Nevét (Quasi modo geniti infantes, dominica in albis) eredetileg onnan vette, hogy a nagyszombaton keresztelt katekumenek ekkor vetették le fehér ruhájukat. Keresztszüleik ilyenkor föltétlenül megvendégelték őket, utalással a királyi ember lakomaszerzéséről szóló evangéliumi példázatra (Máté 22. 1-14.) is, az évfordulókon pedig ajándékokkal, elsősorban a húsvéti eulógiával emlékeztették őket a nevezetes eseményre: a keresztség szentségében való újjászütetésükre.
Később, amikor a katekumenátus megszűnt, és már az újszülötteket is megkeresztelték, ezen a napon történt hazánkban – adatok híján tisztázhatatlan előzmények és kezdeményezések után – a házasok, illetőleg a házasulandók között a leendő keresztkomáknak, keresztszülőknek kiszemelése. A magyarság körében, több hagyományőrző tájunkon legújabb időkig élő komálás, komatálküldés, mátkálás ennek az ókeresztény liturgikus képzetkörnek laikussá vált maradványa, amely egyébként lényegében ősrégi primitív szokásokban is gyökerezik. Innen a hahóti mátkavasárnap elnevezés.
Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya,
úgy küldelek én is titeket.” Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: „Láttuk az Urat!” De kételkedett: „Hacsak nem
látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet!
Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott: „Én Uram, és Istenem!” Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Jézus még sok más csodajelet is mutatott tanítványai előtt, amelyeket nem jegyeztek föl ebben a könyvben. Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az
Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében.
A húsvétra következő fehérvasárnapon volt szokásos a komatálküldés Ezt a komatálat ma már inkább csak az ország egyes részein, Dunántúlon, főleg Somogy és Zala megyében és a palócoknál ismerik. A komatál- vagy mátkatálküldést főként fiatal lányok gyakorolták, de előfordult az is, hogy leány fiúnak küldte, vagy fiúk egymásnak küldték. A
komatálat küldők egymást testvérré fogadták, sírig tartó barátságot kötöttek, s ezután magázták és komának; a lányok pedig mátkának nevezték egymást.
A komatál tartalma tájanként változott, de nem hiányzott belőle a húsvéti tojás, kalács, kis üveg ital. Az ajándékot kapó kivett a tálból egy húsvéti tojást, s helyette két másikat rakott a tálba cserébe; más helyeken az egész tálat elvette, s helyébe egy másik tálat küldött. A komatál átadása énekelt, mondott köszöntő kíséretében történt. Kéthelyen
például ilyeneket mondtak:
A húsvéti ünnepkör kezdetét nagyjából virágvasárnaptól számíthatjuk. Az ünnepkörhöz fűződő szokások ettől az időponttól a húsvét vasárnapot követő fehér vasárnapig, illetve az ezt követő hétfőig tartó periódusban helyezkednek el.
A húsvéti ünnepkör dramatikus (és nem dramatikus) szokásainak igen sok eleme egyházi eredetű és jellegű. Ezek történeti múltját általában igen messze nyomon követhetjük, mert az írott források már régóta említik őket. Viszont ezek az egyházi szokások (tűzszentelés, vízszentelés, zöldág-szentelés, ételszentelés) is többnyire régebbi és általánosan elterjedt
„pogány” képzetekhez kapcsolódnak, és könnyen érthető, hogy az egyházi liturgiából visszakerültek a népi gyakorlatba és a mai napig is népszerűségnek örvendenek.
A nem egyházi jellegű szokások tavaszi szokások; a természet megújhodásával állnak kapcsolatban és főként termékenységvarázsló jellegűek. Ilyen az a két igen régen ismert szokás, melyre már a középkori elnevezések is utalnak, s melyeket hazánkban a mai napig is falu és város egyaránt kedvel: az öntözködés és a tojással kapcsolatos játékok. Az utóbbira utal a
„dies concussionis ovorum” elnevezés (1380). Ez a húsvétot követő fehér vásárnap utáni hétfő neve. A vízbevetélő hétfő, vízbehányó kedd elnevezések is már régen ismertek. Szlavóniában is ismerték e kifejezés tükörfordításait.
