Immár annak utána, mikoron írnának ezerháromszáznyolcvanegy esztendőben, mikoron Magyarországban uralkodnék az nagy Lajos királ, kinek hagyomásából es az veneccei uraknak engödelmökből pécsi Bálint pispek es zágrábi Pál pispek egy éjjel nagy csendességgel, hogy az köznép reájok ne rohanna érötte, miért nagy böcsölettel tartják vala, hozák Szent Pálnak testét két apró szentöknek testivel Magyarországban, Budának fé es királi várasában, oly nagy tisztösséggel es készölettel, oly nagy processióval es ajojtatossággal, kihöz hasonlatos soha Magyarországban nem volt! es helheték Buda várában, Szent János kápolnájában, éjjel es nappal vigyázván őmellette két remete fráterek. Kinek kihozásán mondhatatlan nagy ereme vala az felséges jámbor királnak, nagy eremek vala mind teljes országbeli szegénnek, bódognak: nagyobban kedég az ő remete szerelmes fiainak. Es koronkéd nagy folyamás vala Krisztus Jézus szent confessorának látogatására. Keves idő azért elmúlván, az felséges királ, az magyari jó uraknak tanácsokból, nagyságus tisztölendő isztragomi Demeter érsek római kardinál es gubernátor, ez országnak jeles cancellariosa, úr pápának kedég ez országra es Lengyelországra választott legátja, kinek mikoron felséges régi Lajos királ mind az urakkal látta volna tekéletes jámborságát, kéré, hogy dicsőséges Remete Szent Pálnak szent testét emelné fel Budáról Szent János kápolnájából, es vinné bódogságus Szent Lőrinc mártírnak egyházában Buda felett, hogy ott az ő fiai mint atyjokat, bizon tagok ő fejöket es tanojtványi ő szerelmes mestereket nyilván tisztölnék, dicsérnék, es éjjel-nappal szenetlen szolgálnának őneki erekkül-erekké.

Hunyadi Mátyás király különösen nagy pártfogója volt e rendnek, mely nemcsak szigorú fegyelméről volt nevezetes, hanem arról is, hogy a nemzeti mívelődésnek hathatós előmozdítója volt, egész ellentéte a butaságot terjesztő, csak a semmit nem tevést ápoló szerzeteknek. Éppen Mátyás király maga volt az, ki egy éjjel, a gvárdián által bebocsátatva a kolostorba, szemtanúja volt annak a szigorú flagellációnak, melyet az eredeti feljegyzés szerint előadtunk. Királyi jóakaratát azáltal tanúsítá Corvin Mátyás, hogy a pálosok budai apátságnak adományozta a Borsod megyei gazdag jövedelmű sajóládi apátúrságot, mely az ideig a kalandjaikról hírhedett veres barátok tulajdonához tartozott.

Corvin Mátyás halála után azonban, midőn a legelső apát, Pius kormányozá a sajóládi kolostort, egy éjjel gonosz latrok felgyújtók a zárdát, a barátokat megölték az apátúrral együtt; s e tűzvészben a donációs levél is elhamvadt. Akkor aztán a veres barátok megint visszafoglalták a kolostort, s bitorolták a javadalmait.

NNÁ: –

Aztán ott volt a Gellért-hegy, az állandó kirándulások, séták terepe. Ott volt a barlangkápolna. A barlangkápolnához van valami hozzáfűznivalóm. Azt ismeri, vagy ismerik maguk?

KL: – Én gyerekkoromban voltam ott.

NNÁ: – Most mi van vele, be van zárva?

KL: – Ma be van, azt hiszem, talán rendbe hozzák.

NNÁ: – Szabályos kápolna volt ott berendezve a barlang előterében, sőt olykor-olykor be lehetett menni a hátsó folyosókra is, a hegy gyomrába, egészen a pálos kolostor lezárt ajtajáig. A pálosok, ugye, az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend. Amikor csak lehetett, mi ezt a kanyargós felfedezőutat megtettük. Egy alkalommal azonban nagy tömeget, szokatlan ünnepséget találtunk a kis kápolnában. Mindenütt virágdísz, középen egy dobogó, leterítve szőnyeggel, és körben a dobogó szélén térdelt egy csomó gyerek. A kis pesztra, aki húgomat és engemet sétáltatni vitt, megörült, minket is gyorsan odatérdeltetett, ő maga mögénk térdelt, és meleg szemmel nézte, hogy lám, milyen szerencsés pillanatban sikerült a gyerekeket idehozni. Alighogy összetettük a kezünket, már jött is a pap bácsi, pompás ruhában, mellette egy ministráns fiú vitte a hamus tálat, abba belenyúlt a pap bácsi, és minden egyes térdelő gyerek homlokára hamuval keresztet rajzolt. Hamvazkodás volt.

Tegnap irodalomórát tartott Márianosztrán a börtönné hasznosult pálos kolostor szomszédságában. Hasonlat: olyan ez a börtön, mint egy kolostor; metafora: kolostor-börtön, börtön-kolostor. Nemcsak összevont hasonlat, de új jelentésű szavak, egyik a maira, másik a régire áll. A barokk templommal egybeépített Rákóczi tér 1. homlokzati ablakain csipkefüggöny. Mi történik az aranyozott szent faszobrok, szentelt falak túloldalán? Könyvet kötnek, kötelet vernek a rabok. Itt mellékoltárok, amott sötétzárka, cellasötét. Itt a Fekete Szűz Mária fogja karonülő, antracitszemű néger Kisjézuskáját; kinyitja a sekrestyét a pap, diszkózene árasztja el a templomhajót, a búcsújáróhelyet, munkaidő végéhez való szórakoztatásul talán. Nyersanyag prózavershez!

Nagy dicsősége ellenben a deákos iskolának Virág Benedek pálos szerzetes. A szent öregnek, akinek hamvait pár hete vitték át a tabáni temetőből a gellérthegyi sziklakápolnába, ekkortájt még csak egyes külön nyomtatott lapokról ismerte verseit a közönség. Még nagyobb hatást tett a század utolsó évében megjelent Poétai munkái-val. Virág Horatius fordítója, már majdnem Berzsenyi! „Hiába tapsolsz, rettenetes Halál” – érzik e sor élő fenségét? „Fegyverre Párizs népe!” kiált megint. „A vad szabadság versenyes angyala”: „De változások közt forog, ami van, / csak a teremtő szüntelen egy s az ő Törvénye: állandót kívüle / Más hatalom nem ad a világnak.” Igen, ez a hang néha már eléri a legjobb Berzsenyi Dánielt, aki a jövő században fő dicsősége lesz a latin költőcsoportnak.

Szomorúbb dolga volt a királynak, kit valamint némely hívei, úgymint: Forgács András, Rugacs és mások, életek veszedelmével készek lévén őrzeni a szerencsétlenségben nagyon megvigasztaltak: úgy Fridrik herceg az édes barátságnak színe alatt magához fogadván, igen megbúsított. Elrablotta kincsét, kizsarolta három vármegyéjét; és még sereget gyüjtvén egész Győrig pusztította s égette Magyarországot a pogányhoz hasonló dühösséggel. Nem szívsebhető boldogtalanság-e attól gonosszal illettetni, akitől fordult állapatodban vigasztalást reménylettél? így ment a királynéhoz, akit kis fiával Istvánnal a tenger felé küldött; és azzal együtt, Tamás bizonysága szerént, Székesfejérvárról sz. István testét, és sok eklézsiák kincseit elküldötte: ő maga először Segesden, Somogy vármegyében, azután Zágráb körül tartózkodván, egész nyáran igyekezett katonaságot gyüjtögetni. Külső segédet is keresett István váci püspök által, ki azután esztergomi érsekséget nyert. IX-dik Gergelyhez és II-dik Fridrikhez folyamodván, ennek hatalma alá ígérte országát, ha kiűzné a tatárokat. Gergely, a többi között írta: „Ha Fridrik, ki magát császárnak tartja, alázatosan akarná viselni, és az eklézsiának engedelmeskednék: Ez kész volna vele megbékélni: ami neked, Béla, hathatós segédedre lenne. Julius első napján.” Fridrik imígy válaszolt: -,,A multból sajdítom a jövendőt. Távullétemben a pápa megtámadná Siciliát, amint cselekedett volt, midőn a szent földre utaztam. Erre nézve mindent félretettem, hogy Rómába érhessek, melyhez már közel vagyok. Szüntelen a békességben dolgozom; reménylem rövid nap alatt megleszen, és azután a tatárok ellen mehetek.” Gergelyt nem sokára, azaz, augustus 21-dikén elvitte a halál; Fridriket pedig az új pápával, IV. Innocentiussal támadott villongások foglalták el. Ez szerént Béla csak szerencséjére hagyatott.