JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 28.Névnap: Gedeon, Johanna
    
 
Hónapok
 
Wiesel, Elie (Az animációt a Color Plus Kft.
                készítette.)

Wiesel, Elie
(Az animációt a Color Plus Kft. készítette.)

ELIE WIESEL (Máramarossziget, 1928. IX. 30. –)

Középiskoláit magánúton végezte. Családjából egyedül élte túl a deportálást. Először Párizsban telepedett le, 1963 óta amerikai állampolgár. Széleskörű irodalmi tevékenységet folytatott, az 1986. évi Nobel békedíjat azért kapta „mert egyik legfontosabb vezéralak és szellemi vezető volt azokban az időkben, amikor az erőszak, az elnyomás és a fajgyűlölet rányomta bélyegét a világ arculatára.” Feleségével megalapította az Elie Wiesel Alapítványt az Emberiségért, azt a fórumot melynek keretében az emberiség sürgető erkölcsi kérdéseit tárgyalják meg. Alapító elnöke a párizsi központú Kultúrák Univerzális Akadémiájának, harmincnál több műve számos díjat nyert.

Beck Mihály: A magyar Nobel-díjasok
(tanulmány)
BÉKE
(gyűjtőoldal)
NOBEL-DÍJASOK
(gyűjtőoldal)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal