A legendás hagyomány szerint Mária örömlányként kereste kenyerét Alexandriában. Szakítani akarván parázna életmódjával, elhatározta, hogy Jeruzsálembe zarándokol a Szent Sírhoz, ám nem volt hajójegyre pénze. Miután ifjú volt és szép, önként adódott a megoldás, testével fizetett a hajósoknak. A Szent Sírnál látomásban részesült, majd a sivatagba ment, ahol 47 (!) évig vezekelt
három kővé aszott kenyéren tengetve életét. Remeteként halt meg. Pusztabéli remetetársának és hitoktatójának, Zoszimusznak két oroszlán segített eltemetni (mint Remete Antalnak Pált).
Egyiptomi Mária V. századi történetének lehet valóságalapja, mégis inkább erkölcsre nevelő példázatnak tekinthetjük, amelybe – talán – Venus jelképes megtérítését is „belecsempészte” az egyház. Venus nemcsak április pogány úrnője volt – ezért kerülhetett Mária névünnepe április 2-ára –, hanem tengerbőlszületett (vö. Mária hajóútjával), s mint szerelemistennő, az örömlányokvédnöke, keresztény szemmel a paráznaság megtestesülése is. A Mária név a héber Mirjam görögös-latinos változata, egyesek szerint „úrnőt”, mások szerint „tengert” jelent.
Miközben az asszony kitárt karokkal imádkozott, az apát látta, hogy úgy egy könyöknyire felemelkedett a földről, Az öreg erre gondolkodóba esett, hogy nem gonosz lélekkel van-e dolga, és nem csak színlelte-e az imádságot. Mire ő: „Isten fizessen meg érte, amiért engem, bűnös asszonyt tisztátalan léleknek gondoltál.” Erre Zosimas megeskette őt az Úrra, hogy el kell mondania neki a sorsát. Mire az asszony: „Bocsáss meg nekem, atyám, mert ha elmesélem neked, hogy mi vagyok, úgy fogsz tőlem menekülni, mint a kígyótól, beszédem bemocskolja a füledet, és a lég elsötétül a szennytől.” De mikor az apát nem tágított, így szólt: „Én, testvérem, Egyiptomban születtem, tizenkét évesen Alexandriába mentem, és ott tizenhét éven át nyilvános kéjelgésre adtam a testemet, és soha senkitől nem tagadtam meg magam. Mikor az emberek arról a vidékről felzarándokoltak Jeruzsálembe a Szent Kereszt imádására, megkértem a hajósokat, engedjék meg, hadd utazzam velük. Mikor pedig a hajóbért hozták szóba, azt mondtam: »Fizetni nem tudok, testvérek, hanem a hajóbér fejében tiétek a testem.« Így megkaptak engem, és övék lett a testem hajóbér gyanánt.
Egyiptomi Mária legendájának közkedveltségét mutatja, hogy messze túlélte a középkort és számos megverselt változatban a XX. századot is megérte. Hazai barokk szövegezéseiről mi nem tudunk. Nyilván ilyenek is bővében voltak, amelyeket a jámbor érdeklődés miatt mindig újra nyomtak. Ilyen egy 1859-ben, Szabadkán megjelent verses ponyvanyomtatvány: A penitenciatartó és bűnein kesergő egyiptomi szent Máriáról éneklendő versek.
Előadása, menete sajátságos módon megegyezik az Érdy-kódexéval. Itt csak a béfejezés és ajánlás, továbbá a barokk áradású imádság idézésére kerül sor:
