Sok beszéd után végre megtudjuk, hogy evvel a muzeális darabbal a központ rendelkezhetik csak, Budapesten. Mégpedig személyesen Domony Móric.

„Légy szíves, hívd fel most azonnal Domony Móricot.”

„De...”

„Nincs de, hívd fel, az én felelősségemre, ha hiba, vállalom.”

Domony Móricot és a felesége családját, Kornfeld elnök igazgató úrékat régtõl fogva ismerem, nem volt tehát túl nagy merészség, és végre is a helyzet parancsol. És Zsengeri felhívja Budapestet, a Meftert, Domony Móricot.

Én már biztosra veszem az engedélyt, és a részletekről beszélek, mit fizetünk, meddig tart, amíg vízre lehet bocsátani, milyen gőzhajót bocsáthat rendelkezésre, amelyik vontassa a gabonahajót, hogy a sziklás partok elvonulhassanak előttünk, ami persze a filmen úgy látszik, hogy emberek és lovak vontatják a hajót a Vaskapu sziklái között.

Jön Budapest és jön a Mefter és jön Domony Móric.

A kagylót és veszem fel.

„Halló, itt Beregi.”

„Halló itt Domony, mi az, hát nem Orsova hívott?”

„De Orsova, én beszélek, Beregi, innen, Orsováról, a Mefter-irodából.”

„Mi baj?”

„Semmi baj, azért hívtalak fel, hogy adj engedélyt Zsengerinek, hogy egy ócska gabonahajót pár napra kölcsön adjon”, és elmondtam egész odisszeánkat.

Forrás: Filmkultúra – A Magyar Nemzeti Filmarchívum lapja