JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 20.Névnap: Tivadar, Odett
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


Az egyik első egyetemi diplomás magyar nő, a sokoldalú tehetség, DIENES VALÉRIA (Szekszárd, 1879. máj. 25. – Budapest, 1978. jún. 8.) iskoláit abban a korban végezte, amikor a tanulás lehetőségei fokozatosan nyíltak meg a nők számára. Az Erzsébet Nőiskola elvégzése, majd az érettségi letétele után a budapesti tudományegyetemen matematikát és filozófiát tanult. Intenzíven foglalkozott a zenével és más művészetekkel is. Valóságelméleteket tárgyaló filozófiai disszertációját egy matematika-filozófia-esztétika tárgyakból álló szigorlaton védte meg 1905-ben. Férjével, a matematikus Dienes Pállal együtt tanultak a párizsi Sorbonne-on, ahol Dienes Valéria függvénytannal és a Taylor-sorokkal foglalkozott. 1907-ben került kapcsolatba a nőmozgalommal. Alapelve az volt, hogy a nőket éppen azért kell az élet minden terén szerephez engedni, mert mások, mint a férfiak, egy sajátos női nézőpontot képviselnek a világban, „ha kimarad a női vélemény a világból, akkor hiányzik belőle valami”. Legfontosabbnak a család fenntartását, egybentartását tartotta, de úgy, hogy a nők a családon kívül is szerephez jussanak.

Aktív tagja volt a Galilei-körnek, előadásokat tartott, publikált a Huszadik Században, a Nyugatban, az Athenaeumban. Életművének jelentős részét teszik ki fordításai: Bergson, Descartes, Berkeley, Teilhard de Chardin műveit ültette át magyarra; a filozófiai nyelv fejlesztéséért Baumgarten-díjat kapott.

Párizsban ismerkedett meg Raymond és Isadora Duncan táncművészetével; ennek alapján egy önálló mozdulatművészeti rendszert alakított ki, amelynek alapja a Bergson-féle mozdulatpszichológia volt, és amelyet görög eredetű szóval orkesztikának nevezett és tanfolyamokon oktatott.

Evologika néven ismertté vált filozófiai rendszerének megalkotására nagy hatással volt Prohászka Ottokárhoz fűződő barátsága, életének fordulópontját jelentő Isten-élményének kialakulása.

Dr. Dienes Gedeon: Dienes Valéria életrajzi vázlata
Dienes Valéria
(ismertető)
Dr. Dienes Gedeon, szerk.: Dienes Valéria élete és műveinek jegyzéke
Nadrág-szoknya: Dienes Valéria
(ismertető)
Bodnár Zita: Dienes Valéria
(esszé)
Dienes Valéria: A Nirvána felé
Dienes Valéria: Levél Lesznai Annának
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal