Az 1848-as forradalom, majd szabadságharc iránti lelkesedést nagyban növelte Kossuth toborzó körútja, melynek során szeptember 25-én érkezett Kecskemétre. Így városból és környékéről mintegy négyezer lakos harcolt a forradalom oldalán. A század második felében szabadabbá vált a gazdálkodás, engedélyezték a tanyákon való kint lakást. A kiegyezés éveiben a lakosság 35% már külterületen élt. A parcellázások révén, a századforduló közeledtével fellendült a termelési kedv, aminek új lendületet adott a történelmi hegyvidéki szőlők filoxéra miatti kipusztulása is.

Ekkor érkeztek Kecskemétre azok a hazai és külföldi szakemberek, akik a mai gazdaság és termelési mód megalapozóinak tekinthetők. Mindenképpen megemlítendő a bázeli születésű Wéber Ede (1843) és fia, Wéber Aladár, akik többek között ballószögi szőlőtelepükkel teremtettek iskolát. Kecskemét város tanácsa 2000 hold ballószögi homokot adott el a szőlőtelepítő társaságoknak, melyen a későbbi Helvécia is kialakult. A foglalkozására nézve szőlész és pedagógus Kerepesen hunyt el, 1935-ben. A négy elemit végzett Csókás József (sic!) helyi gazdálkodó félévszázados tevékenységével vált a homok hősévé. Ballószögi gyümölcsöse és faiskolája, valamint szőlője méltó volt a kedvelt régi közmondáshoz: „Aki példával tanít, kétszer tanít.”

A Kecskemét környéki gyümölcskultúrára közvetlenül is hatással volt, hiszen facsemetéit szívesen vásárolták, népszerű lett a saszla szőlőfajta is, melynek helyi elterjesztése szintén az ő nevéhez fűződik. Tanyai mintagazdaságának nevezetessége volt a téglából épített pince, amellyel sikerült bebizonyítani, hogy a helyes kezelés, tárolás a homoki szőlőből is minőségű bort eredményez. A századfordulón iskolások oktatásával és szakcikkek írásával is terjesztette megfigyeléseinek és kísérleteinek tanulságait.

Forrás: Kecskemét és térsége honlap