JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 29.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 

Makkabeus örömünnep a jeruzsálemi Szentély újjáavatásának emlékére Kiszlév hónap 25. napjától nyolc napon át (november vége – december)

Júdás és testvérei így beszéltek: „Lám, megsemmisültek ellenségeink! Menjünk hát fel, tisztítsuk meg és szenteljük föl a templomot”(1Mak 4,36)

Általában Chanukát a zsidó Karácsonyként tartják számon, ismertségét annak köszönheti, hogy decemberben a karácsonyi előkészületekkel egy időben ünneplik. A nyolc napos ünnep alatt a zsidó nép a Makkabeus szabadságharcban, a szíriai görögök felett aratott győzelemre emlékezik. A szabadságharc i.e. 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával ért véget. Az apokrif Makkabeusok könyve (I.-II.-III.-IV.) ad leírását erről a történelmi eseményről, amikor a Templomot a szíriaiak pogány istentiszteletekkel megszentségtelenítették, ezért azt újra az Örökkévaló oltalmába kellett ajánlani, újra fel kellett avatni és meg kellett tisztítani. A chanuka szó megtisztítást, megszentelést jelent. Az újonnan felavatott Templom menórájához mindössze egy korsó olyan olajat találtak, amelyen a főpap pecsétje érintetlen volt. Az egy napra elegendő olaj csodálatos módon mégis nyolc napon át égett, erre emlékezve tart ma is nyolc napig az ünnep. Chanukakor felidézve a csodát a legfontosabb vallási szertartás a chanukai menóra (chanukia) lángjainak meggyújtása. A chanukia nyolcágú gyertyatartó, külön van helye a szolgalángnak, amelyről a többi lángot meggyújtják. A lángok gyújtását jobb oldalon kezdik, és minden este balra haladva gyújtják meg a következő lángot. Mint általában a zsidó ünnepek, ez is bensőséges, családi ünnep, amelynek különlegessége, hogy kötelezővé teszi a csoda közhírré tételét (pirszum hánész), ezért a Menórát az ablak közelébe teszik.Később kialakult szokás, hogy a gyerekeknek pénzt (chanukagelt) és ajándékokat adnak. A Chanuka mozgó ünnep, november végére vagy december hónapra eshet.

Hanuka
Hanuka köszöntő
(hanganyag)
Magyar zsidó honlap

ZSIDÓ ÜNNEP
(gyűjtőoldal)

Hahn István: Zsidó ünnepek és népszokások
(részlet)

Chanukkát Kiszlev 25-től Tévész 2., ill. 3-áig tartjuk, 8 napon át. A lelkiismereti szabadság ünnepének története érdekes módon tanuskodik zsidó vallásunk fejlődésének irányáról. Antiochus Epiphanesnek a zsidó vallás kiirtására irányuló törekvése és Matiszjahunak, a Modeini papnak meg fiainak lánglelkű ellenállása, a győzelmes harcok, amiket békés földművelőkből lett katonák templomi áldozó papokból lett hadvezérek vezérletével vívtak az ókori hadviselés művészei: a szír-makedonók ellen, a csodálatos diadal és a bevonulás a felszabadított ujjongó Jeruzsálembe – mindez hosszú ideig szinte kiesett az utókor emlékezetéből. Ha történetünkben csak a héber forrásokra lennénk ráutalva: a Makkabeus névről sem tudnánk. Ebből a hatalmas küzdelemből, a csodálatos diadalból, népünknek ebből a valóban heroikus korszakából úgyszólván egyetlen emléket őriz meg csupán a Talmud: a visszafoglalt szentély megtisztítását, a szent mécs csodálatos 8 napos lobogását.

Bethlen Gábor kiváltságlevele a zsidókhoz
(részlet)

egyrészt különös gondoskodásunkból, másrészt hazánk iránt érzett szánalmunkból kifolyólag, amellyel mindenek iránt viseltetünk – ezt a mi, a különféle háborús mozgalmaktól, az idegen népek betöréseitől feldúlt, végigpusztított országunkat különböző népek beköltöztével és azoknak adandó kiváltságokkal helyreállítani, hogy napról napra erősödve, régi erejét visszaszerezze, és a háború és béke diadaljeleivel ékeskedve megközelítse a régi Dáciát (avagy elérje a régi Dácia dicsőségét): tehát, hogy ezen óhajunk teljesüljön és Erdély a különböző népek bevándorlásával is művelődjék, hozzájárulván Méltóságos Sassa Ábrahám konstantinápolyi zsidó orvos-doktor közbenjárása: elrendeljük, hogy jelen kiváltságokat mindazon zsidó nemzetségbeliekkel szemben, akik Erdélyben kegyes engedelmünkkel le akarnak telepedni, a következő feltételek mellett szívesen fogadják, figyelembe vegyék és országunk minden lakosa megtartsa őket. E kiváltságokat a következő cikkelyben adjuk:

[...]

5.-ször. Szabad vallásuk leend, és azt rituális szokásuk szerint, de a mások zavarása nélkül gyakorolják.

6.-szor. Ha a keresztény állambeli zsidók Hispániából vagy más helyekről országunkba akarnak menekülni s itt mások vallását felvenni (ti. itt lakóknak vallási szabadságában akarnak részesülni), megígérjük, hogy ez szabad lesz nekik és ugyanezen kiváltságokban lesz részük.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal