JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 20.Névnap: Tivadar, Odett
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


BLASKÓ GYÖRGY (Nyírbakta, 1914. szept. 6. – Miskolc, 1963. szept. 23.): vegyészmérnök.

Vegyészdiplomáját a szegedi tudományegyetemen szerezte 1936-ban. Két éven át a szegedi és a budapesti tudományegyetem szerves-kémiai intézetében volt gyakornok, majd tanársegéd. Ez idő alatt készítette el doktori disszertációját a szerves thallium vegyületekről. 1938-tól a Nitrokémia Ipartelepek mérnöke. 1945 után a gyógyszeripar területén dolgozott az Alkaloida Vegyészeti Gyárban, 1952-ben az észak-magyarországi Vegyiművek főmérnökévé nevezték ki. Nagy eredményeket ért el a poliuretán műanyag gyártásában. A Magyar Kémikusok Egyesülete Borsod megyei csoportjának elnöke volt.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal