JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 20.Névnap: Tivadar, Odett
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


BERTALAN KÁROLY (Veszprém, 1914. nov. 13. – Budapest, 1978. aug. 27.): geológus, barlangász, a magyarországi barlangkataszterezés és bibliografálás szervezője.

A budapesti tudományegyetemen tanári oklevelet szerzett, majd Bakonybél és környéke óharmadkori képződményeinek vizsgálatából doktorált (1938). A Székesfővárosi Ipariskolában oktatott (1940), emellett a Nemzeti Múzeumban és a fővárosnál geológus szakértő. A II. világháborúban hadifogságba került; hazatérve ismét az Ipariskolában dolgozott (1946), majd a Magyar Általános Szénbányáknál 1948 és 1949 nyarán bányaföldtani munkát végzett. 1949-ben megvált tanári állásától, és ettől kezdve kizárólag földtani kutatást végzett. 1950-től haláláig a Földtani Intézetben dolgozott. Foglalkozott vízföldtani, bauxit- és barlangkutatással, adattári szervezéssel. Nevéhez fűződik a fenyőfői és a kislődi bauxitelőfordulás feltárása. Megszervezte és vezette a Földtani Térképtárat (1961). A veszprémi Tekeres völgyi sziklaüreg feltárásakor fedezte fel az örvös lemming legdélibb előfordulását (1956). Emellett jelentős tevékenységet fejtett ki a bibliografálás és a barlangkataszterezés területén. Közel 100 publikációja jelent meg. A Budapesti Egyetemi és a Magyar Turista Egyesületben megszervezte a barlangkutatást. Fontos szerepe volt a Magyar Karszt-és Barlangkutató Társulat életre hívásában (1958). Több szakosztály elnöke, vezetőségi tagja, folyóirat és évkönyv szerkesztője volt.

A székesfehérvári „Alba Regia” Barlangkutató Csoport beszámolója az 1971-73. évek közötti tevékenységéről
Pék József: Az elmúlt két évben folytatott munka összefoglalása (részlet)

Csoportunk részt vett az országos barlangkataszter készítésében, több ízben jártuk Dr. Bertalan Károly társasíágában a Bakony és a Balaton-felvidék barlangjait, de ezen kívül is gyakran indultunk barlangfelmérő munkára. Az elkészült barlangtérképeket és terepjelentéseket Dr. Bertalan Károly rendelkezésére bocsátottuk.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal