JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 29.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


BELÁK SÁNDOR  (Enying, 1919. ápr. 20. – Keszthely, 1978. dec. 27.): mezőgazdász, egyetemi tanár, a kedvezőtlen mezőgazdasági adottságú területek hasznosításának kutatója.

Apja Belák Sándor, a neves farmakológus. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát. 1951-ben Keszthelyen a Mezőgazdasági Kísérleti Intézet munkatársa lett. 1960-tól a keszthelyi Mezőgazdasági Akadémia oktatója, igazgatója, 1977-ig rektora volt. Első munkáiban a láp és a rossz vízgazdálkodású talajok meliorációjával foglalkozott, e témakörben szerzett kandidátusi, majd tudományok doktora fokozatot. Munkásságának elismeréseként 1962-ben Helsinkiben a Nemzetközi Láp- és Tőzegkutató Társaság elnökhelyettesévé választották. Tudományos kutatásainak másik területe a növénytermesztés volt. Kiváló eredményeket ért el a vetésforgók termést alakító hatásának vizsgálatában, a másodnövények termesztésében, a kedvezőtlen adottságú földterületek jobb hasznosításában. Mint a keszthelyi egyetem alkalmazott üzemtani tanszékének vezetője, a 60-as évek közepétől behatóan foglalkozott a mezőgazdasági nagyüzemek vezetési módszereinek kidolgozásával. Elért eredményeit számos külföldi kitüntetés is jelezte, a Martin Luther Egyetem díszdoktora, a Max Planck Társaság tiszteletbeli tagja volt.

Hada Róbert: Agrártörténeti kiállítás Csalapusztán
(részlet)

Fejér megye jelentős agrártörténeti múltjára való tekintettel, valamint az 1866-ban, Kabókapusztán rendezett első országos gazdasági gépverseny és gyakorlati bemutató 120. évfordulójára gondolva – ami egybeesett a magyarországi első ekeverseny és gépkiállítás 145. évfordulójával –, került sor 1986-ban egy kulturális és oktatási célokat egyaránt szolgáló, de elsősorban agrártörténeti jelentőségű program meghirdetésére a mezőgazdasági célú és vele kapcsolatos termelőeszköz jellegű tárgyak védelme és megőrzése érdekében.

A hagyományőrzés jegyében szerveződött és 1988. március 25-én megalakult a Mezőgazdasági Emlékeket Védők Fejér Megyei Egyesülete. 1989. szeptember 20-án állandó kiállítás jelleggel megnyílt a „Dr. Belák Sándor Agrártörténeti Szakgyűjtemény” Csalapusztán, amely 1991-től múzeumi működési engedélyt kapott. Az Egyesület 1993-tól tagja a „Tájak-Korok-Múzeumok Országos Egyesületének” és a szakgyűjtemény, mint bélyegzőhely fogadja a látogatókat.

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal