JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. április 19.Névnap:
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

A XVIII. század magyar tudományos életének polihisztora, hazánk földrajztudományának megteremtője, BÉL MÁTYÁS (Ocsova, 1684. márc. 24. – Pozsony, 1749. aug. 29.) a pozsonyi evangélikus líceumben és a pápai református főiskolán végezte tanulmányait, majd a hallei egyetemen hallgatott teológiát, orvostudományt és természetismeretet. 1714-ben kezdett tanítani Pozsonyban, ahol hamarosan a város első lelkészévé választották; ezt a tisztet 30 évig töltötte be.

Korának kiemelkedő, rendkívül sok területen maradandót alkotó tudósa volt. Mint pedagógus, a reáliák, a természettudományok tanításának fontosságát hangsúlyozta, a szemléltető, kísérletező oktatás bevezetése az ő nevéhez fűződik. Módszerei nagy hatásúak voltak, az egész országban elterjedtek. Mint filológus, tanulmányozta a magyar rovásírást, német nyelvtana a hazai germanisztika alapjait teremtette meg. A Károli-féle Biblia-fordítást az eredeti források felhasználásával javította stilisztikailag és nyelvtanilag; közérthetőbbé, könnyebben olvashatóvá tette. Több évszázadon át például szolgált a nyelvtankönyv írók számára Magyar grammatika vagy-is a’ hazai nyelvnek gyökeres megtanulására való intézet című műve.

Legmaradandóbbat a történelem- és földrajztudomány területén alkotott. Fő műve, a Notitia Hungariae Novae Historico Geographica köteteiben vármegyénként adott részletes ismertetést az országról a történelmi és földrajzi szemlélet sajátos ötvözésével. A könyvsorozat megírását hatalmas, közel két évtizedes adatgyűjtő munka előzte meg. A műhöz Mikoviny Sámuel készített térképeket, egyben – a 3. kötethez csatolva - értékes tanulmányt is írt a csillagászati helymeghatározásra támaszkodó térképkészítés korszerű módjairól. Bél Mátyás haláláig a Notitia anyagának mindössze harmada jelent meg nyomtatásban – de ez is közel 2700 oldalt tett ki.

1718-ban Bél Mátyás vetette fel elsőként egy hazai tudós társaság alakításának gondolatát. Az ő kezdeményezésére született az 1721 tavaszától megjelenő első hazai hetilap, a Nova Posoniensia is. Élete utolsó évtizedében laboratóriumot rendezett be, vegytani kísérleteket végzett. A XVIII. századi magyar szellemi élet legsokoldalúbb tudósa volt.

Bél Mátyás
(ismertető)
Bél Mátyás
(szócikk)
Megyesi Csaba: Bél Mátyás, pietista polihisztor a 18. századból
(ismertető)
gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal