JanuárFebruárMárciusÁprilisMájusJúniusJúliusAugusztusSzeptemberOktóberNovemberDecemberNemzeti ünnepekEgyházi ünnepekJeles napokKiemelt magyar napokVilágnapok, nemzetközi napokEseményekMozgó ünnepekTeljes évTeljes év
  
ma: 2024. március 29.Névnap: Auguszta
    
 
Hónapok
 

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.


A magyarországi matematikaoktatás megreformálója, a nők egyetemi hallgatói jogainak szószólója, BEKE MANÓ (Pápa, 1862. ápr. 24. – Budapest, 1946. jún. 27.) a budapesti tudományegyetemen és a műegyetemen végzett tanulmányait követően egy évet töltött ösztöndíjjal Göttingenben. Ottani tapasztalatai alapján lett egyik kezdeményezője és megvalósítója a hazai reformtörekvéseknek a matematika oktatásában. 1900-tól a matematika egyetemi tanáraként és az Országos Középiskolai Matematikai Reformbizottság elnökeként munkálkodott, akadémikus lett. 1919 után baloldali nézetei miatt megfosztották akadémiai tagságától és kényszernyugdíjba küldték. Az Athenaeum könyvkiadóban kezdett dolgozni nagy ambícióval; könyvsorozatokat szerkesztett és matematikai kutatásait is folytatta. 1945-ben rehabilitálták. A középiskolai matematika oktatás megreformálása mellett egyik kezdeményezője volt a matematika népszerűsítésének; számos cikket és tanulmányt írt ezzel a céllal. Tudományos munkásságát algebrai és geometriai problémák vizsgálata valamint a lineáris differenciálegyenletek terén fejtette ki. Differenciál- és integrálszámítás valamint Determinánsok című munkáit a matematikusok több nemzedéke forgatta haszonnal.

Császár Ákos: Magyar származású matematikusok hozzájárulása a matematika fejlődéséhez 
Bálint Elemér: Beke Manó
(méltatás)
Beke Manó: Az Einstein-féle elmélet
(tanulmány)
Beke Manó: Helmholtz
(esszé)
Beke Manó: Sonja Kovaalevska
(esszé)

gördítősávgördítőgomb
Ünnepcsoportok
Neumann Kht.Color Plus MultimediaIsmertetőImpresszum© CopyrightFőoldal